Schmitt Pál elmondta, hogy jelenleg 88 fő alkotja az olimpiai csapatot, és - bár erre kicsi az esély - a cél az volna, hogy legalább 180 versenyző utazhasson ki Pekingbe. A MOB július 5-én hagyja majd jóvá a kiutazók végleges névsorát.

Elhangzott a tájékoztatón, hogy minden kvalifikált sportágnak lesz kísérője, azaz sportoló nem maradhat edzői felügyelet nélkül, ugyanakkor az éremesélyeseknél természetesen nagyobb létszámú lesz a szakmai stáb.

A doppingellenőrzésekkel kapcsolatban bejelentették, hogy valamennyi olimpiai kvalifikációt szerzett sportolót a kiutazásig legalább négy alkalommal fogják felkeresni a doppingellenőrök - a MOB elnökségének legutóbbi határozata értelmében pedig a versenyzőknek kivétel nélkül részt kell venniük a Sportkórház szűrővizsgálatán.

Végül a megjelentek részletes beszámolót hallhattak a pekingi helyzetről, mely szerint a létesítmények a központi stadion kivételével teljesen kész vannak, és színvonaluk jobb, mint amit bármelyik eddigi olimpia rendezője épített a múltban. Az olimpiai falu területe fele az athéninek, minthogy 6-9 emeletes, minden igényt kielégítő, légkondicionált házakban szállásolják el a sportolókat. A magyaroké a B7-es, kilencemeletes épület két lépcsőháza lesz, amely távol esik a zajosabb részektől, mégis kényelmesen elérhető az összes fontos belső létesítmény. A falu lakóinak nem ajánlják, hogy a csapvizet mosakodáson kívül másra használják, üveges víz ugyanakkor korlátlan mennyiségben áll majd rendelkezésre. A sportolók kényelmét szolálja majd egy 5000 főt befogadni képes étterem és egy non-stop internetes kávézó is.

Forrás: MOB