Annál is inkább, ugyanis Stubán Ferenc gárdájának volt a legnagyobb szerepe abban, hogy elértük ezt a kvalifikációs eredményt. Az első magyar kontinentális csapat vezetője azt is elmondta, ragaszkodni fog hozzá, hogy a kvalifikációt kiharcoló 10 versenyző kiemelt felkészülési feltételekben (táplálék kiegészítő, edzőtábor, orvosi vizsgálatok) részesüljön. Íme a tíz hazai kerékpárversenyző, aki szállította az országúti kvalifikációhoz szükséges pontokat:

Haiszer Ákos,P-Nívó
Kusztor Péter,P-Nívó
Remák Zoltán,P-Nívó
Ivanics Gergely,ex Cornix
Szeghalmi Bálint,ex Cornix
Cziráki István,P-Nívó
Cador Rida,P-Nívó
Molnár István,Atlantis-Casino
Szekeres Csaba,P-Nívó
Madaras Zoltán,P-Nívó



Rajtuk kívül érdemes lesz még figyelembe venni, Bodrogin kívül a másik idegenlégósunk, a Norvégiában profiskodó Lengyel Tamás teljesítményét is.

Az olimpián a mezőverseny mellett egyenkénti időfutamot is rendeznek majd. Ide egyedüli magyarként Bodrogi vívta ki magának a helyet, mégpedig a világbajnokság egyenkénti időfutamában elért ezüstérmével. Ha Bodrogi sérülés miatt nem tudna rajthoz állni, úgy őt a kerékpársport bármely szakágában az Olimpiai kvalifikációt megszerző magyar kerekes helyettesítheti, de reméljük Bodrogit semmi nem hátráltatja abban, hogy élete legjobbját tekerje Pekingben.

Az egyelőre továbbra is kérdéses, hogy a magyar állam támogatja e valamivel, a kerékpárosok az Olimpiára való felkészülését.

Az olimpiai kvalifikáció részletes szabályairól itt olvashatsz bővebben.

Forrás: http://velo.hu/; http://www.pnivo-kerekpar.hu/