Debrecen rendezheti az idei úszó Eb-t
Debrecen rendezi az idei felnőtt úszó Európa-bajnokságot Antwerpen helyett. A belga város pénzügyi nehézségek miatt lépett vissza a rendezéstől. Gyárfás Tamás azt követően számolt be a sportdiplomáciai sikerről, hogy az AP amerikai hírügynökség tudni vélte: Antwerpen lemondása nyomán London lépett elő Eb házigazdájának.

„Bár az AP világgá röpítette, hogy Londoné a 31. úszó Eb, a végső döntés mást igazolt: a LEN választása Debrecenre esett. Az elmúlt napokban hatalmas sportdiplomáciai csatározás indult a gyors megoldás elősegítése érdekében. A rendezőnek normál helyzetben tekintélyes jogdíjat kell fizetnie a LEN-nek. Köztudott, hogy 2006-ban Budapest 800 ezer, 2010-ben 600 ezer eurót fizetett a jogdíjért, de például a Magyar Vízilabda Szövetség egymilliós ajánlattal nyerte el a 2014. évi felnőtt vízilabda Eb rendezési jogát" - mondta. Antwerpennek - tette hozzá a magyar sportdiplomata -, miután lemondott a 2012-es Eb-ről, várhatóan súlyos büntetést kell fizetnie, minek következtében a helyébe lépő olcsóbban elérhette, hogy házigazda legyen.
Az Európai Úszószövetség tájékoztatása szerint a debreceni Eb május 21. és 27. között zajlik majd. A műugró kontinensviadalt az eredeti terveknek megfelelően Eindhovenben bonyolítják le előzőleg, május 15. és 20. között. Ugyancsak a holland város lesz a házigazdája a korábban Antwerpenbe tervezett műúszó Eb-nek, de ennek az eseménynek még nincs időpontja.
A szervezési költségekhez és a 150 ezer eurós jogdíjhoz a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 90 milliós támogatást ad a rendezőknek.
Forrás és kép: MOB
Hasonló cikkek
Aranynapot tartottak a magyarok az Úszó Eb-n
Magyar érmek az Úszó Eb harmadik napján
Bernek Péter 4. lett 100 háton az Úszó EB második napján
Három magyar érmet hozott az Úszó Eb első napja
Még több címke
Aranynapot tartottak a magyarok az Úszó Eb-n
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
