Egy olimpiai pillanatért cserébe fáklyavivő lesz az édesapa
Még az 1992-es Barcelonai Olimpián történt az, amiért most Jim Redmondot kiválasztották olimpiai fáklyavivőnek. Mint meséli, ő nem tett semmi különöset, csak a fiának akart segíteni.

Derek Redmond az 1992-es olimpián a 400 méteres elődöntőben az ötös pályán futott. Ellőtték a rajtot, a futók nekiiramodtak, és 150 méterig minden jól ment, de ekkor Derek, mint meséli „Egy pattanó hangot hallottam a lábam felől. Először egy pillanat töredékéig az gondoltam, meglőttek, aztán persze megértettem, hogy megsérültem.
Aztán pár pillanat múlva alább hagyott a fájdalom, és emlékezni kezdtem, miért vagyok ott a pályán, hogy ez az olimpia. És akkor felálltam és elkezdtem újra futni. Ahogy 200 méterig elsántikáltam, felnéztem, és láttam, hogy a többiek már mind beértek a célba. Ekkor tudatosult csak bennem, hogy mindennek vége.... Először nem is láttam, hogy az apukám fut utánam, mert hátulról jött felém, csak megpróbáltam eltolni, hogy hagyjon tovább menni. De akkor a vállamra tette a kezét és azt mondta, álljak meg, nem kell semmit bizonyítanom. Én pedig azt válaszoltam, menjünk vissza az ötös pályára, mert be kell futnom a célba."
„Csak segítettem a fiamnak végigcsinálni a versenyt. Az olimpián mintha kezdene elveszni ez az irány. Minden csak a győzelemről szól. Mi egy kicsit megváltoztattuk ezt, és emlékeztettük az embereket, hogy a részvétel az, ami igazán fontos." – meséli Jim Redmond.
És mindez videón:
Forrás: guardian.co.uk
Hasonló cikkek
Meggyújtották az olimpiai lángot
Megvan a férfi kvóta hegyikerékpárban, Parti utazhat Londonba
Bizonytalan Blanka Vlasic indulása az olimpián
Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián
Parti András újabb világranglista-pontokat gyűjtött az olimpiai kvalifikációhoz
Még több címke
Aranynapot tartottak a magyarok az Úszó Eb-n
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után