Egyetemi Főiskolás Hegyikerékpáros Bajnokság
Október 9.-én Etyek és környéke adott otthont a 2011. évi hegyikerékpáros bajnokságnak, amit kimondottan az egyetemi főiskolai hallgatóknak hirdettek meg.
Idén az igazi ősz első napjai kezdődtek ezen a napon, ezért kimondottan hideg, szeles, időnként esős idő fogadta a hegyikerekeseket. Valószínűleg az időtől többen is megijedtek, hiszen az előnevezők közül is sokan távol maradtak a rajttól. Összesen 20 versenyző vágott neki a távnak. A nőknek 3 kört, a férfiaknak 6 kört kellett teljesíteniük a 3,2 km hosszú, 110m szintkülönbséggel nehezített pályán.
A férfiaknál izgalmas csatát vívott az első három helyezett, az első két körben együtt haladt Szalay Péter és Ruszin Ádám, majd a harmadik körben Ruszin egy kisebb műszaki probléma miatt megállni kényszerült, így visszaesett a harmadik helyre. Szalay innen egyedül növelte előnyét, míg Ruszin szívós munkával utolérte, majd megelőzte Tóth Andrást, így alakult ki a végső Szalay, Ruszin, Tóth sorrend.
A hölgyeknél már az első körben kialakult a végső sorrend, a körök alatt Kéri Zsófia folyamatosan növelte előnyét, a többiek nem tudták megszorongatni.
A csapatversenyben a Pannon Egyetem két csapata küzdött egymással, a Tóth András, Gulyás Ádám, Márkus János összetételű csapat szerezte meg az elsőséget.
Forrás: Budapesti Kerékpáros Szövetség
Hasonló cikkek
Megnyílt az ország leghosszabb downhill pályája a Mátrában
Megvan a férfi kvóta hegyikerékpárban, Parti utazhat Londonba
Parti András újabb világranglista-pontokat gyűjtött az olimpiai kvalifikációhoz
Hegyikerékpár: A világranglista-pontok tovább gyűltek a cseh világkupán
Két világkupával finiselnek Londonra a magyar hegyikerekesek
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után