Kerékpár: Osztrák győzelem a Race Across America kerékpárversenyen
Idén 30. alkalommal rendezték meg a Race Across America ultrakerékpáros versenyt. A minden eddiginél nagyobb egyéni mezőnyben számos korábbi top 10 helyezést elért versenyző szerepelt. Az idei versenyt az osztrák Christophe Strasser nyerte.
A világ egyik legnehezebb kerékpáros versenyének útvonala átszeli Amerikát, Oceansideból indulva, Annapolisba érkezve. A táv több mint 4800 km, amit a versenyzők egyben teljesítenek.
Az osztrák Christophe Strasser két évvel ezelőtt már rajthoz állt a RAAM-on, akkor légzési problémák miatt feladni kényszerült a versenyt. Idén céltudatosan versenyzett, másfél nap után magához vette a vezetést, és többé ki sem adta azt a kezéből. Végül 8 nap, 8 óra 6 perces idővel - a verseny történetének eddigi harmadik leggyorsabb idejével - nyert.

Második lett az amerikai Mark Pattinson (9 nap, 41 perc), harmadik a szlovén Marco Baloh (9 nap, 2 óra, 59 perc). A női versenyt az izraeli Leah Goldstein nyerte (11 nap, 4 óra, 41 perc).
A RAAM ultrakerékpár versenyen tavaly Szőnyi Ferenc is rajthoz állt és 11 nap 3 óra 13 perces idővel kilencedik helyen ért célba.
Forrás és képek: raceacrossamerica.org
Hasonló cikkek
Szőnyi Ferenc célba ért a Race Across America kerékpárversenyen
Race Across America - magyar résztvevővel
Kerékpár: 491 km 12 óra alatt - új rekord
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
