Balaton: Nyári menetrend kerékpáros kocsikkal a MÁV-nál
Szombattól augusztus 28-ig nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok a Balaton felé. Az északi és a déli parton is kétóránként járnak majd gyorsvonatok, ezek mindegyikén lesz majd egy-egy (helyjegyes) InterCity minőségű, légkondicionált kocsi, valamint a tavalyi évben felújított, nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsik is közlekednek majd ezeknek a járatoknak a nagy részén.
A családok részére kívülről babakocsi piktogrammal jelöli meg a MÁV a gyorsvonatokon azokat a kocsikat, ahol a babakocsik a vonaton könnyen elhelyezhetők. Ugyanitt kisgyermekek számára külön ülés található. Érdemes kihasználni a családos kedvezményt is, hiszen már egy gyermekkel együtt utazva 33 százalékos engedmény igénybevételére jogosult egy vagy két felnőtt kísérő.
A Balatonhoz mind a déli, mind az északkeleti mind pedig a nyugati országrészből közvetlen vonatok közlekednek - az átszállás nélküli eljutást biztosítva - többek között Sopronból, Szombathelyről, Miskolcról, Sátoraljaújhelyről, Záhonyból, Nyíregyházáról, Debrecenből, Szolnokról és Szegedről is.
Idén újra közlekedik a klimatizált Siófok Expressz (Budapestről szombaton és vasárnap, visszafelé pedig vasárnaponként).
A Budapest-Székesfehérvár vonal pályafelújítási munkálatai miatt a teljes nyári menetrend ideje alatt egyes vonatok kerülő útirányon - Pusztaszabolcson át - közlekednek a főváros és a Balaton északi partja között. Ezek között lesz olyan vonat, amelyik nem érinti Székesfehérvárt, ezekre a vonatokra Székesfehérvár irányából Szabadbattyánban lehet majd átszállni a Balaton északi partjára igyekvőknek.
Forrás: MTI
Hasonló cikkek
Dinamikusan nő a kerékpáros turizmus a Balatonnál
145 kilométernyi új kerékpárút épül Velencétől Torinóig
A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérüléssel jár
Kérdőív törökbálinti kerékpárosoknak
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után