Triatlon: törölték a vb jokohamai futamát
Nem rendezik meg májusban a triatlon világbajnoki sorozat jokohamai versenyét a Japánban kialakult helyzet miatt. A nemzetközi szövetség (ITU) keddi tájékoztatása szerint – a márciusi földrengés és szökőár által – a Jokohamától 300 kilométerre fekvő fukusimai atomerőműben keletkezett súlyos károk miatt komoly sugárzástól lehet tartani az országban, ezért döntöttek úgy, hogy nem rendezik meg május 14-én a japán viadalt.
„Senki biztonságát és egészségét nem kockáztathatjuk – nyilatkozta Marisol Casado, az ITU elnöke. – Figyeltük a Japánból érkező híreket, s amikor a múlt héten a kormány a nukleáris eseményeket rangsoroló skálán a legmagasabb fokozatúra emelte a fukusimai erőműben bekövetkezett baleset minősítését, egyértelművé vált, hogy túl kockázatos lenne a májusi viadal. Ugyanakkor tárgyalásokat folytatunk arról, hogy későbbi időpontra halasszuk a futamot."
Már korábban kérték a futam törlését többen a versenyzők közül is az egészségügyi kockázatok miatt.
Forrás: mob.hu
Hasonló cikkek
Triatlon: Javier Gomez és Paula Findlay nyert Sydney-ben
Emelkedett a triatlon vb versenysorozat díjazása
Három magyar triatlonos áll kvótás helyen az olimpiai ranglistán
Új szponzorokkal, új néven folytatódik az ITU vb versenysorozat
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után