Kerékpár: Lance Armstrong befejezte profi pályafutását
Lance Armstrong (RadioShack) szerdán bejelentette, hogy befejezte profi kerékpáros karrierjét. 2011-es versenynaptárjában még szerepelt ugyan pár amerikai viadal, de ezeken már nem fog rajthoz állni.
Armstrong döntését egy szerdai interjúban jelentette be. Állította, nem bánta meg, hogy 2008-ban visszatért a kerékpársportba, annak ellenére sem, hogy nem sikerült egy nyolcadik Tour de France győzelmet elérnie. „Nem mondhatnám, hogy bármit is bánnék. Nagyszerű verseny volt. Tényleg azt gondoltam, hogy sikerül még egyszer nyernem. Odaálltam, mint mindenki más, és harmadik lettem.”
Armstrong 2009 nyarán, miután eljött az Astanától, bemutatta új csapatát, a RadioShacket. 2010-ben a Tour de France-on csak 23. lett. „A tavalyi évet sem sajnálom. Az esések, a problémák a kerékpárral, ezek mind olyan események voltak, amiket nem tudtam irányítani."
Armstron profi karrierjének utolsó hónapjait a doppingügyben ellene folyó nyomozás árnyékolta be. „A nyomozásra nincs semmilyen ráhatásom. Ezért bíztam meg szakértőket, hogy segítsenek nekem ebben az ügyben. Próbálok nem foglalkozni vele. Én tudom, amit tudok. Tudom, mit teszek, és tudom, hogy mit tettem. És ez nem fog változni.”

Armstrong az interjúban elmondta, hogy a továbbiakban főként saját alapítványában szeretne dolgozni, és kizárta a többek által emlegetett politikai karrier lehetőségét.
Forrás: cyclingnews.com
Képek: daylife.com
Hasonló cikkek
Ejtették a doppingolás vádját Lance Armstrong ellen
Kerékpár: Lance Armstrong a kerékpársportról és a nyomozásról
Tour de France: 16 szakasz után összetettben Contador vezet
Kerékpár: Cadel Evans az élen az első hegyi befutó után
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
