Triatlon: Lausanne-ba költözik az ITU Sportigazgatósága
Az ITU Sportigazgatósága a sportágak nemzetközi szövetségeinek példáját követve, Lausanne-ban, az olimpia városában, a Sportok Házában folytatja munkáját tavasztól. A Márkus Gergely vezette sportigazgatóságnak rövidesen hét-nyolc munkatársa lesz. A feladatok is egyre szaporodnak.

"Szövetségünk elnökségének határozata értelmében előreláthatóan áprilisban, a Sportok Házának új szárnya elkészülte után költözünk. Az olimpia sportágak nemzetközi szövetségeinek többségéhez hasonlóan, szeretnénk a „tűz”, azaz a NOB közelében lenni. S a közvetlen kapcsolatokat remélhetően fel tudjuk használni sportágunk további fejlesztése, népszerűsítése érdekében – mondta Márkus Gergely.
A sportigazgatóság felügyeli a nagyobb nemzetközi versenyeket, a pályák kijelölését, a versenykiírást, ellenőrzik a feltételeket. Mindez rendkívüli feladat, hiszen a triatlon három önálló sportágból áll, a verseny három különböző helyen folyik. S ha például az úszásra gondolunk, a közeg változhat, folyóban, tengerben, állóvízben egyaránt rendezhetnek versenyeket. A helyszínek mellett a felszerelés, az öltözék is változik. A lebonyolításhoz rendkívüli szervezettségre, pontosságra van szükség. S ez évben már 125 jelentősebb, nagyobb nemzetközi verseny szerepel a naptárban.
"Természetesen elsősorban a világbajnoki sorozat lebonyolítására kell összpontosítanunk, amely ez évben Sydneyben kezdődik. Majd Yokohama, Madrid, Kitzbühel, Hamburg és London következik majd Pekingben fejeződik be. Londonban már az olimpiai helyszíneken, az öt karikás játékokon való indulás jogáért folyik a küzdelem. Növekszik a Világkupa-versenyek száma is. Ez évben már Kolumbiában és sportágunk történetében első alkalommal Egyiptomban is rendeznek olyan VK-versenyt, mint amilyen a mi Triatlon Nagyhetünk Tiszaújvárosban – magyarázta Márkus Gergely.
Forrás: www.mtsz.hu
Hasonló cikkek
Olimpiai kvótáért küzdöttek a magyar triatlonosok Huatulcóban
Német és ausztrál győzelem az ITU világbajnoki sorozat első állomásán
Vanek Margit hatodik lett Larachében
Végleges az olimpiai triatlon versenyek programja
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
