Kerékpár: Emma Pooley még ma is imád futni
Az idei országúti világbajnokság női időfutam győztese és olimpiai ezüstérmes Emma Pooleyt a világ legjobb kerékpárosai között tartják számon. Emma egy interjúban elárulta, a kerékpározás mellett másik nagy kedvence, ami sokáig az első sportága volt, a futás.
„11 éves korom körül minden reggel elmentem kb. 20 percet futni az apukámmal. Aztán az iskolában is ha nagyon hideg volt, tornaórán néha játék helyett futni küldtek minket. Ilyenkor a többiek nagyon szomorúak voltak, de én imádtam. 15 évesen mentem el az első igazi mezeifutó versenyemre, Norfolk megyébe a megyei bajnokságra, és meg is nyertem.” – mesélte Emma.
Emmal még egyetemen is folytatta a mezeifutást, és több jó eredményt is elért. Egy Oxford - Cambridge egyetemek közötti mezeifutó versenyen például ötödik lett. Aztán viszont jöttek előbb az enyhébb sérülések, majd 2003-ban egy fáradásos törés, amikor 6 hétre eltiltották a futástól. De nagyon hiányzott neki a mozgás, így kölcsönkérte egy barátja bringáját és tekerni kezdett. Így jutott el előbb a triatlonhoz, majd a kerékpársporthoz. Most már örül neki, hogy akkor így történtek a dolgok, mert futásban soha nem tudott volna odaérni a nemzetközi élvonalba.
Emma elmondta, a kerékpáros versenyszezonban nem fut, mert nem tenne jót a teljesítményének, de a szezonon kívüli hónapokban szinte minden nap kocog, edzésterv nélkül, amihez éppen kedve van. Ilyenkor futóversenyeken is rajthoz áll, de csak kedvtelésből. Kedvenc futói Paula Radcliffe és Kelly Holmes.
Forrás és kép: http://www.spikesmag.com
Hasonló cikkek
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián
Kerékpáros és gyalogos hétvége a Duna-kanyarban - beszámoló
Hazaért a vakmerő dán szökevény a Girón
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után