Kerékpár: Bodrogi csapata másodosztályú licencet kapott
Megkapta a másodosztályú licencet az amerikai Team Type 1 csapat, melynek színeiben jövőre Bodrogi László is versenyez. A világ egyik vezető gyógyszervállalata által támogatott együttes atlantai központjában tartottak sajtótájékoztatót a gárda vezetői, melyen hangsúlyozták, hogy ezzel a legnagyobb versenyek is kézzel fogható közelségbe kerültek számukra.
„Levélben értesítettek bennünket a döntésről. Nagyon boldogok vagyunk! Hatalmas kihívás volt az egész folyamat, de szerencsére remek emberek dolgoznak az atlantai központunkban, akik segítsége nélkül nem jutottunk volna túl az adminisztrációs körökön sem.” – mondta Vassili Davidenko, sportigazgató.
„A Giro, a Vuelta, a Párizs-Roubaix, mindegyik elérhető számunkra, sőt még a Tour de France is, bár az a közeljövőben még nem szerepel a céljaink között. A Tour részvételig hosszú utat kell még megtennünk.”– nyilatkozta Phil Southerland, a Team Type 1 egyik alapítója.
A Team Type 1 2011-es kerete: Bodrogi László, Daniele Callegarin, Alessandro Bazzana, Alexander Efimkin, Jure Kocjan, Andrea Grendene, Rubens Bertogliati, Olaf Kerkhof, Aldo Ino Ilesic, Alexey Schmidt, Martijn Verschoor, Scott Stewart, Valeriy Kobzarenko, Javier Megias Leal, Will Dugan, Fabio Calabria, Joe Eldridge, Kiel Reijnen, Ben King és Alex Bowden.
A csapat a következő esztendőtől az atlantai mellett egy olaszországi központot is működtet.
Forrás: www.velo.hu
Hasonló cikkek
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián
Kerékpáros és gyalogos hétvége a Duna-kanyarban - beszámoló
Hazaért a vakmerő dán szökevény a Girón
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után