Atlétika: Pályázunk a 2015-ös fedett EB rendezésére
Nyolc ország, a Cseh Köztársaság, Hollandia, Horvátország, Nagy-Britannia, Magyarország, Lengyelország, Szerbia és Törökország képviselői vettek részt Lausanne-ban azon az EA szemináriumon, amelyen a 2015-ös és 2016-os Európa bajnokságokról volt szó.
Az összejövetelen Gyulai Márton képviselte a MASZ-t: „Szövetségünk szeretne 2014-ben fedett pályás veterán VB-t rendezni, majd 2015-ben ugyanazon a pályán fedett pályás Európa-bajnokságot. Ez utóbbinál legkomolyabb kihívónak a cseheket érezzük. Mindketten jeleztük az Európai Szövetség vezetői felé, hogy adott esetben egy 2017-es rendezés is érdekelne bennünket."
A következő lépés, hogy a pályázóknak november 12-ig meg kell erősíteni szándékukat, majd jövő év február 28.-ig el kell küldeniük a végleges pályázatot. Az Európai Atlétikai Szövetség tanácsa várhatóan 2011 novemberében hirdeti ki a következő helyszíneket.
Már eldöntött, hogy a szabadtéri EB-k közül a 2012-est Finnország, Helsinki rendezi – a 2014-es házigazda Svájc, Zürich. A jövő évi fedett EB Párizsban lesz, két év múlva pedig Göteborg a rendező.
Forrás: www.masz.hu
Hasonló cikkek
Atlétika: Hat magyar versenyző indul a fedettpályás EB-n
Atlétika: Párizs már készül a fedettpályás EB-re
Elmaradhatnak a fedettpályás atlétikai bajnokságok
Véget ért a szenior fedettpályás atlétikai világbajnokság
Magyar ezüstérem a szenior atlétikai fedettpályás világbajnokságon
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után