Egymillió dollár a jogtalanul letartóztatott bringásoknak
New York város rendőrsége peren kívüli megegyezéssel zárta le a 83 kerékpáros által együttesen indított polgári peres eljárást. A Critical Mass felvonuláson letartóztatott bringásoknak összesen 965.000 dollárt fizet a város.
A Critical Mass kerékpáros felvonulásokon 2004 és 2006 között letartóztatott kerékpárosok közül 83-an indítottak pert New York város ellen még 2007-ben. A vádak szerint a városi rendőrség (NYPD) jogtalanul zaklatta illetve tartóztatta le őket a felvonulások alatt.
A mostani megegyezés értelmében az érintett kerékpárosok 500-35.000 dollár közötti kártérítést kapnak, attól függően, hogy mennyire súlyos volt az őket ért rendőrségi inzultus. A kifizetéseknek a felét egyébként a perben dolgozó jogászok kapják majd.
A kerékpárosok szóvivője szerint a legtöbb kerékpáros számára fair ítélet született, bár ők szívesen vették volna azt is, ha tárgyalásra kerül a sor, ahol leleplezhetik a városi rendőrség által alkalmazott veszélyes és alkotmányellenes módszereket.
Forrás: http://www.bikeradar.com
Hasonló cikkek
Kerékpár: Harmincezren emelték a bringát a Hősök terén
Kerékpár: Április 19-én újra Critical Mass!
Kerékpár: Critical Mass ma este, új formában
Megyeri Híd Futás és CM bringás felvonulás
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után