Triatlon: Végleges a budapesti vb pályája és programja
Elfogadták a szeptemberi triatlon-világbajnokság versenyszínhelyeit, illetve -útvonalait, továbbá programját a Nemzetközi Triatlon Szövetség képviselői, akik három napon át ellenőrizték az előkészületeket Budapesten.
A szeptember 8. és 12. között rendezendő világbajnokság két fő helyszíne a Lágymányosi-öböl és a Roosevelt tér lesz, az útvonal pedig a főváros emblematikus helyein vezet keresztül, így érinti majd többek között a Parlamentet és a Szent István-bazilikát. A versenyhelyszínekre vonatkozó hazai döntés az év elején már megvolt, most erre bólintott rá az ITU küldöttsége. Eredetileg a Városligetben lett volna a versenyközpont, ott azonban nem készültek el időre a tervezett beruházások, így a hazai szövetségnek új helyszínt kellett keresnie. A Kopaszi-gátra esett a választás, ahol tesztversenyként tavaly a duatlonosok Európa-bajnokságát is megrendezték. A nemzetközi szövetség azonban korábban jelezte, nem azért ítélték Budapestnek a rendezést, hogy az élversenyzők teljes viadalát a külvárosban rendezzék.
A világbajnokságon mindkét nemnél a 75 legjobb triatlonos áll majd rajthoz, de akár több tízezer turista is érkezhet a magyar fővárosba, ugyanis ebben a sportágban az amatőrök is - rendszerint óriási létszámban - megküzdenek egymással a profik csúcseseményén.
Forrás: www.mob.hu
Hasonló cikkek
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Fecskovics és Fuchs győzött a Triatlon Tour idei első állomásán
Major József negyedik lett a texasi ironman-en, Csomor Era második Ausztriában
Olimpiai kvótáért küzdöttek a magyar triatlonosok Huatulcóban
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
