Triatlon: Három klub együttműködésre szerződött
A bajai Mogyi SE, a Győri Vízisport SE és a TVK-Mali Triatlon Klub november 6-án, Tiszaújvárosban együttműködési szerződésben rögzítette, hogy a jövőben egymást segítve kívánnak tevékenykedni. A magyar triatlon sportban újsonságnak számító, a versenyzők fejlődését, a klubok eredményességét és a remények szerint a sportág hazai fejlődését egyaránt elősegítő kezdeményezésről szóló dokumentumot Borbély Miklós, dr. Szakály Zsolt és Lehmann Tibor látta el kézjegyével.
A három, már korábban is együtt gondolkozó egyesület szakemberei, vezetői a szerződésben együttműködésre hívják azokat a triatlon egyesületeket, amelyek szintén csatlakoznának a közös szakmai munkához.
Azoknak, akiknek érdeklődését felkeltette ez a lehetőség, íme néhány részlet az együttműködési szerződésből:
- A szerződő felek kinyilvánítják szakmai és szervezeti együttműködési szándékukat, mely kiterjed szakmai munkájuk hosszú-, közép-, és rövidtávú programjainak kialakítására, összehangolására, a szakmai programok egyes konkrét feladatainak közös végrehajtására.
- A felek megállapodnak, hogy az éves szakmai terveik összeállítását közösen, mindhármuk által elfogadott alapelvek alapján végzik, egymásnak szakmai segítséget nyújtva, megosztva egymással tapasztalataikat, ötleteiket. Közös teszt-, és értékelési rendszert használnak, melyek eredménye mindhármuk számára hozzáférhetőek, mely egy közös adatbázis létrehozásának alapja.
- A programok gyakorlati megvalósítása során az együttműködő partnerek törekszenek a konkrét szakmai programok - tesztek, edzőtáborok, felmérők - helyszíneinek és időpontjainak összehangolására, közös lebonyolítására. A szerződő sportegyesületek összehangolják, és közösen szervezik azonos korosztályú és tudásszintű csoportjaik edzőtáborozásait, növelve ezzel a szakmai munka hatékonyságát. Közös programjaikhoz felhasználják és megosztják egymással a rendelkezésükre álló létesítményeket, lehetőségeket.
- A szerződő felek kinyilvánítják azt a szándékukat, hogy együttműködésre hívják, várják azokat a triatlon sportággal foglalkozó sportegyesületek, amelyek lehetőséget látnak a közös szakmai alapelveken nyugvó, egymást kölcsönösen segítő-támogató közös gondolkodásban.
Forrás: http://www.triatlon.hu
Hasonló cikkek
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Fecskovics és Fuchs győzött a Triatlon Tour idei első állomásán
Major József negyedik lett a texasi ironman-en, Csomor Era második Ausztriában
Olimpiai kvótáért küzdöttek a magyar triatlonosok Huatulcóban
Idős korban is érdemes elkezdeni a futást, úszást, kerékpározást
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után