Az Egyetemváros mellett, illetve Tapolca közvetlen szomszédságában álló létesítmény 2,2 milliárd forintba került. Ebből másfél milliárd állami támogatás volt, a fennmaradó 700 millió forintot Miskolc város önkormányzata biztosította.



A hétfői avatáson Miskolc polgármestere reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő években óriási fejlődésnek indulhat a város úszó- és vízilabdaélete. Az ünnepségen bejelentették, hogy olimpiai sétányt alakítanak ki az uszoda mellett, az első fát Czene Attila olimpiai úszóbajnok ültette el. Ezt követően Kemény Dénes tenyérlenyomatát, illetve a pólóválogatott jelenlevő tagjainak aláírását örökítették meg, majd a relikviákat az uszoda belső terében helyezték el.A ceremónia végén a Sydneyben, Athénban, majd tavaly, Pekingben is ötkarikás aranyérmes együttes bemutatómérkőzésen szállt medencébe, ellenfele a Debrecen gárdája volt.

Az MTI információja szerint a nagyközönség, illetve a különböző szakosztályok versenyzői körülbelül két hét múlva vehetik birtokukba az impozáns létesítményt, amelynek nézőterén csaknem ötszázan foglalhatnak helyet.


Forrás és kép: http://sportgeza.hu/; http://uszovilag.hu/