Frank Schleck térdpanaszok miatt nem indul a szeptember 23. és 27. közötti országúti kerékpáros-világbajnokságon a luxemburgi Frank Schleck. Az idei Tour de France ötödik helyezettje a jelenleg zajló Vuelta a Espanától is visszalépett szerdán. Az olaszországi Mendrisióban sorra kerülő vb-n egy másik esélyes, a Tour-bajnok spanyol Alberto Contador sem indul.

A háromszoros országúti világbajnok Oscar Freire bejelentette, hogy jövőre abbahagyja a profi kerékpárversenyzést. A Rabobank 33 éves spanyol versenyzője egy negyedik vb-címmel szeretné megkoronázni pályafutását. "Ez az egész véget ér, jövőre abbahagyom. Úgy vélem, ennyi elég volt. Szerződésem lejár, és nincs értelme folytatnom" - idézte az 1999-ben, 2001-ben és 2004-ben vb-győztes kerekest az El Mundo című lap szerdai száma.




A sprinterek csatáját hozta a Vuelta a España 11. szakasza. A Murcia és Caravaca de la Cruz között kijelölt etapon hiába nehezítette egy első és egy második kategóriás hegy is a kerekesek életét,az utolsó emelkedő után 48km-es lejtmenet következett, melyen az erősebb sprinterek felértek az első csoportra. A nyílegyenes és kicsit emelkedő utolsó kilométeren Tyler Farrar hosszú hajrát nyitva maga mögé utasította az egész mezőnyt. A második helyet Philippe Gilbert (Silence-Lotto) a harmadikat Marco Marcato (Vacansoleil) szerezte meg. Az összetettben az állás nem változott. Alejandro Valverde őrzi előnyét Cadel Evans (Silence-Lotto) és Robert Gesink (Rabobank) előtt.