Úszás: Phelps nem indul a vegyes számokban a vb-n
Mindössze négy számban nevezett a pekingi olimpián nyolcszoros bajnok Michael Phelps az Indianapolisban kedden kezdődő amerikai úszó országos bajnokságra, amely egyben a római világbajnokság kvalifikációs versenye is lesz. Az amerikai bajnokságról számonként az első két helyezett szerez indulási jogot a római világbajnokságra.
Phelps csak 100 és 200 méter gyorson és pillangón lesz ott a mezőnyben, mivel mindössze ezekre a számokra nevett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a világbajnokságon nem indul vegyesben egyik hosszon sem, így nem versenyez Cseh László ellen Rómában.
„Örülök neki, hogy a rövidebb számok mellett döntött. Lényegesen kevesebbet edzett, mint mondjuk az olimpia előtt, ugyanakkor jobban odafigyel a stílusára, és a karmunkája sokkal gyorsabb lett. A mostani, illetve a 2011-es vb csak egy-egy állomás lesz a számára, az igazi cél a londoni játékok" - nyilatkozta Bob Bowman, Phelps edzője.
Phelpset megkérdezték a csodaruhákról is, és arról, ő mit fog viselni a vb-n. „Egész életemben Speedo dresszben úsztam, és előreláthatólag abban is folytatom karrierem végéig" - válaszolta az úszó.
Forrás: www.mob.hu
Hasonló cikkek
Úszás: Peirsol 100 méter háton, Phelps 100 pillangón úszott világcsúcsot
Úszás: Jövő héten megint versenyezhet Michael Phelps
Phelps kijelentette, az olimpia után visszavonul
Úszás: Phelps várja a találkozást Ian Thorpe-pal
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
