A szövetség által kiadott nyilatkozta szerint ez a javaslat „figyelmen kívül hagyja a csapat igazgatók szakmai véleményét és a versenyzők biztonságát", a javasolt módosítás „elavult és bevezetésre alkalmatlan".

A szövetség arra reagált, hogy a Tour-t szervező ASO cég bejelentette, hogy a verseny két szakaszát, a 10. és a 13. etapot, úgy rendeznék meg, hogy mellőzik a csapatrádiók használatát. A szövetség véleménye szerint az ilyen felvetésekből kiderül, hogy az ASO nem érti a csapatigazgatók szakmai szerepét a verseny során, és nem veszi figyelembe, hogy mennyit váltott a versenykörnyezet az elmúlt években, és ezért mekkora szükség van a csapatrádiókra a versenyzők biztonsága érdekében.

Forrás: http://www.cyclingnews.com