A velencei lagúna legnagyobb szigetén, Lido di Venezia-n rendezett 20km-es csapatidőfutammal kezdetét vette a 92. Giro d'Italia. Gyors, csupán néhány kanyart tartalmazó pályát jelöltek ki a szervezők, mely az időfutam menőkkel felálló gárdáknak kedvezett. A résztvevő 22 csapatból elsőként 15h35-kor rajtolt a Columbia, és a gárda elsőként felállított ideje végül szakaszgyőzelmet ért. A célvonalon a 23 éves Mark Cavendish haladt át elsőként, így a szakasz végén ő kaphatta meg a rózsaszín trikó.

A második, 156 km-es, nagyrészt sík szakaszon nem sokkal a rajt után megszökött az ISD csapat olasz versenyzője Leonardo Scarselli, akit a mezőny végül csak a cél előtt 30 kilométerrel fogott meg. Hat kilométerrel a cél előtt már a végső hajrára készülődtek a csapatok, amikor Arnold Jeannesson (Caisse d'Epargne) egy szűk kanyarban elesett, ezzel megtört a mezőny ritmusa. A nagy kavarodásban hárman, Philippe Gilbert (Silence-Lotto), Enrico Gasparotto (Lampre-NGC) és Filippo Pozzato (Katusha) megléptek. Úgy nézett ki, hogy trió akár még haza is érhet, ám a sprinterek csapatai, elsősorban a Columbia és az LPR, nem hagyták magukat.

Három kilométerrel a befutó előtt a megközelítőleg 40 fősre csökkent főmezőny megfogta az élen haladókat. Ezt követően megkezdődött a küzdelem a szakaszgyőzelemért. A mezőnyhajrát Mark Cavendish és Alessandro Petacchi uralta. Végül győzött a rutin, a szakaszt elhozta Petacchi, de Cavendish sem bánkódhat, mivel megőrizte a rózsaszín trikót.

A 2. szakasz végeredménye:
1 Alessandro Petacchi (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini 3.43.07 (41.951 km/h)
2 Mark Cavendish (GBr) Team Columbia - Highroad
3 Ben Swift (GBr) Team Katusha
4 Allan Davis (Aus) Quick Step
5 Tyler Farrar (USA) Garmin - Slipstream
6 Oscar Gatto (Ita) ISD
7 Francesco Gavazzi (Ita) Lampre - N.G.C.
8 Davide Vigano (Ita) Fuji-Servetto
9 Manuele Mori (Ita) Lampre - N.G.C.
10 Dries Devenyns (Bel) Quick Step
11 Thomas Fothen (Ger) Team Milram
16 Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo
22 Marzio Bruseghin (Ita) Lampre - N.G.C.
26 Damiano Cunego (Ita) Lampre - N.G.C.
30 Denis Menchov (Rus) Rabobank
31 Franco Pellizotti (Ita) Liquigas
36 Gilberto Simoni (Ita) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli
37 Christian Vande Velde (USA) Garmin - Slipstream
39 Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team
40 Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini
42 Lance Armstrong (USA) Astana
53 Ivan Basso (Ita) Liquigas 0.13
64 Michele Scarponi (Ita) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 0.13
97 Levi Leipheimer (USA) Astana 0.13
133 Mauricio Soler (Col) Barloworld 0.49

Az összetett állása:
1 Mark Cavendish (GBr) Team Columbia - Highroad 4.04.43
2 Mark Renshaw (Aus) Team Columbia - Highroad 0.14
3 Michael Rogers (Aus) Team Columbia - Highroad
4 Thomas Lövkvist (Swe) Team Columbia - Highroad
5 Edvald Boasson Hagen (Nor) Team Columbia - Highroad
6 Tyler Farrar (USA) Garmin - Slipstream 0.16
7 Alessandro Petacchi (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini
8 Christian Vande Velde (USA) Garmin - Slipstream 0.20
9 Bradley Wiggins (GBr) Garmin - Slipstream
10 Lance Armstrong (USA) Astana 0.27
11 José Luis Rubiera (Spa) Astana
12 Marco Pinotti (Ita) Team Columbia - Highroad
13 Thomas Danielson (USA) Garmin - Slipstream 0.33
14 Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini 0.36
15 Riccardo Chiarini (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini
18 Levi Leipheimer (USA) Astana 0.40
27 Denis Menchov (Rus) Rabobank 0.52
29 Franco Pellizotti (Ita) Liquigas 0.54
33 Damiano Cunego (Ita) Lampre - N.G.C. 0.56
34 Marzio Bruseghin (Ita) Lampre - N.G.C. 0.56
40 Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team 1.03
45 Ivan Basso (Ita) Liquigas 1.07
57 Gilberto Simoni (Ita) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 1.20
82 Michele Scarponi (Ita) Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 1.33
85 Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 1.35
113 Mauricio Soler (Col) Barloworld 1.57

Forrás: velo.hu
Képek: