Atlétika: Májusban egymás ellen futhat Gay és Powell New Yorkban
Egymás ellen futhat a jamaicai Asafa Powell és az amerikai Tyson Gay május 30-án, ugyanis mindkét kiváló sprinter indul a New York-i Grand Prix-viadal 100 méteres számában. A távon korábban világcsúcstartó Powell és a 100 mellett 200-on is világbajnok Gay összecsapása igazi csemegének ígérkezik - ha Powell addigra teljesen felépül sérüléséből.
Éppen a hétvégén láthatta az amerikai közönség a sérült Asafa Powellt versenyezni, aki a Penn Relays versenyen a jamaikai 4x100-as váltó utolsó embereként futott. Powell, aki bal bokáján tapaszokkal és kötéssel futott, 50 méter megtétele után lelassított, és bicegve kocogott be a célba, utolsó helyre hozva be a váltót. A verseny után lesántikált a pályáról, és segítői rögtön jegelni kezdték a lábát. Ügynöke szerint azonban a sérülés nem súlyos, és Powell május 8-án Dohában már újra versenyezni fog.
Forrás és kép: iaaf.org; http://www.telesport.hu/
Hasonló cikkek
Atlétikai vb: Bolt 9.58-as világcsúcsot futott
Idén is lesz Gyulai István emlékverseny a Puskás Ferenc Stadionban
Gyulai Memorial: Powell kétszer is 10 mp-en belül futott
Atlétika: Gay 9.92, Vlasic 2.02m Zágrábban
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után