Kovács Zsófia: Jól ment a versenyzés. Az első futás könnyen esett, az élbollyal haladtam, mert nem akartam egyedül kerékpározni. A második számot Horváth Grétával együtt teljesítettük, váltva vezettünk és igyekeztünk megtartani előnyünket a fiatalokkal szemben. Végül kettőnk között dőlt el a verseny, a második futás elején vezettem és előnyömet sikerült megtartanom. Örülök, hogy nyerni tudtam. Edzőmmel ezt a versenyt a kerékpáros felkészülés segítésére, a technikás pályán a kigyorsítások, váltások, fordulók gyakorlására szántuk.

Kuttor: Eredetileg nem úgy terveztem, hogy Somogyszilen kezdem a szezont, de utólag nem bánom. Szerettem volna már tavasszal pontokat szerezni a világranglistán, de végül a magas repülőjegy árak miatt úgy döntöttem, hogy inkább itthon készülök fel idei egyik legfontosabb versenyemre a St. Pölteni 70.3-as viadalra. Ehhez egy remek állomás volt a Somogyszili, melyen tanítványommal, Király Kristóffal és a ma igen erős Bajai Péterrel már kerékpáron sikerült elszökni. A második futás már a fájdalomtűrésről szólt. Ebben ma én voltam a jobb, de igazság szerint a bringán végzett munkája miatt Bajainak járt volna az aranyérem. Mi elég fáradtak voltunk, mert nem könnyítettünk ki erre a versenyre. Örülök az idény eleji teljesítményünknek, remélem ennél már nekem és a tanítványaimnak is csak jobban fog menni.

Eredmények:
Nők
1. Kovács Zsófia GYÖTRIKLUB 1:04:04
2. Horváth Gréta KAPOSVÁRI AC 1:05:14
3. Dudás Eszter SZABADIDŐS 1:06:27
4. Szakály Zsófia GYŐRI VÍZISPORT 1:07:30
5. Varga Réka SZABADIDŐS 1:08:12
6. Takács Anna GYŐRI VÍZISPORT 1:08:20

Férfiak:
Kuttor Csaba UNIQA ÚJBUDA TC 0:55:30
Bajai Péter MOGYI SE 0:55:34
Király Kristóf UNIQA ÚJBUDA TC 0:55:42
Czencz Péter FANI DYNAMIC TC 0:57:42
Ruzsás Dávid SZABADIDŐS 0:57:56
Végvári Dávid MOGYI SE 0:57:58

Forrás és kép: www.triatlon.hu