Gebre azzal a céllal érkezett a versenyre, hogy visszahódítsa a táv világcsúcsát Samuel Wanjiru-tól (58:33). Ám már a kezdeti tempó világossá tette, hogy erre nem sok esély van: az első 5 km-t a nyolcfős élboly 14:12 alatt tette meg, ez már 32 másodperccel gyengébb volt a világcsúcs részidőnél. 10 kilométerhez 28:34-es idővel értek az első futók, ekkor már jó egy perces hátrányban voltak Wanjiru két évvel ezelőtti részidejéhez képest. 15 km-nél az első három - Gebre, Kitwara és az etióp etióp Dereje Tesfaye - 42:41-es idővel futott át (71 mp-es hátrány), 20 kilométernél pedig 56:47 volt a részidő. Ekkor már látszott, hogy sprintbefutó dönt majd a győzelemről.

Gebre mintegy 400 méterrel a cél előtt váltott iramot, és szerzett is némi előnyt, de Kitwara visszaküzdötte magát az élre, és pár méterrel elhagyva Gebrét, élete első 60 percen belüli idejével, 59:47-tel elsőként ért célba. Gebre egy másodperces hátránnyal követte. A harmadik helyezett etióp Dereje Tesfaye pedig 14 másodperccel később futott be. Az első öt helyezettből négyen egyéni csúcsot értek el.
Gebre: „Ez az időjárás nem fekszik nekem. Egy nagyon jó atlétával szemben maradtam alul. Hibáztam, amikor túl korán indítottam meg a végső hajrát."
Kitwara: „Egy nagy bajnokot sikerült legyőznöm."

A női mezőnyben Ndereba és Wangui korán elhúzott a többiektől, és 15 kilométerig ketten futottak az élen. Ekkor Wangui iramot váltott, és elfutott Nderebától. Végül 1:10:50-es idővel nyert, Ndereba pedig 1:11:35-ös idővel második helyen ért célba. Harmadik a holland Ilse Pol lett (1:14:40).
Ndereba: „Hideg volt. Örültem, hogy nyolc évvel a győzelmem után újra itt futhattam."
Wangui: „Nagyon örülök ennek a győzelemnek."

Eredmények:

Férfiak
1. Sammy Kitwara, Ken 59:47 PB
2. Haile Gebrselassie, Eth 59:50
3. Dereje Tesfaye, Eth 1:00:02 PB
4. Getu Feleke, Eth 1:00:36 PB
5. Martin Fagan, Irl 1:00:57 PB

Nők
1. Pauline Wangui, Ken 1:10:50
2. Catherine Ndereba, Ken 1:11:35
3. Ilse Pol, Ned 1:14:40
4. Christina Bus Holth, Nor 1:15:38 PB
5. Inge de Jong, Ned 1:16:12 PB

Forrás és kép:
http://www.universalsports.com