Kerékpár: Befejeződött a Tour de San Luis
A Saxo Bank argentin versenyzője, Juan José Haedo nyerte a Tour de San Luis 167 kilométeres zárószakaszát egy iszonyatosan gyors sprintbefutó végén. Összetettben Alfredo Lucero győzött, Kusztor Péter 35. lett.
Juan José Haedót nem csak csapattársa a dán Matti Breschel, hanem az argentin válogatott színeiben induló testvére, Lucas is segítette, Juan José őrá tette a kereket a végéig. így sikerült 3:54:38-as idővel nyerni az utolsó szakaszon.
„Nem nagyon örültem, hogy ezen a szakaszon kell sprintelnem, mert ez nem nekem való pálya volt. A lejtős részen több, mint 80 km/h-val száguldozunk. Ez kockázatos, és nem is azon múlik a győzelem, hogy ki van a legjobb formában. Itt csak az időzítés dönt. Nem örültem, hogy sprintbefutó lett a vége, de ha már így alakult, végig kellett nyomnom. Végül is ezért fizet a csapatom." - nyilatkozta a szakasz után Haedo. 
Az összetettben is argentin győztest ünnepelhettek a hazai szurkolók, Alfredo Lucero ugyanis megtartotta előnyét, így ővé lett a hatalmas kristálykupa és a vadonatúj Pinarello Prince kerékpár. Kusztor Péter és Cador Rida, az Atlas Romers magyar versenyzői eredményes felkészülési versenyen vannak túl, a magyar télből érkezve remekül bírták a tempót a csúcsra járatott dél-amerikaiakkal, Kusztor a 35. Rida a 44. helyen végzett összetettben.
A zárószakasz eredménye:
1. HAEDO, Juan Jose ARG SAXO BANK 3:54:38
2. GAVAZZI, Mattia ITA DIQUIGIOVANNI
3. MANSILLA, Luis CHI SEL. CHILE-A
4. OSCAR, Gatto ITA TEAM ISD
5. FISCHER, Maurilo BRA LIQUIGAS
6. HAEDO, Lucas Sebastian ARG TEAM COLAVITTA
7. MULLER, Dirk GER NUTRIXXION SPARKASSE
8. MARQUE, Alejandro ESP PALMEIRAS RESORT-TAV
9. BADDE, Maximiliano ARG SEL. ARGENTINA-B
10. GARRIDO, Martin ARG PALMEIRAS RESORT-TAV
...
35. KUSZTOR Péter HUN TEAM ATLAS ROMERS mt.
53. CADOR Rida HUN TEAM ATLAS ROMERS mt.
Az összetett végeredmény:
1. LUCERO, Alfredo ARG SEL. ARGENTINA-A 24:37:52
2. GIACINTI, Jorge ARG SEL. ARGENTINA-A a 01:05
3. SERPA, Jose COL DIQUIGIOVANNI a 01:31
4. GRIVKO, Andrey UKR TEAM ISD a 02:22
5. BASSO, Ivan ITA LIQUIGAS a 02:24
6. AMARAN , Luis CUB TEAM COLAVITTA a 02:25
7. OCHOA, Carlos VEN DIQUIGIOVANNI a 02:59
8. MAYNES, Ben USA TEAM BISSELL a 02:59
9. PEREYRA, Ignacio ARG SEL. ARGENTINA-S 23 a 03:19
10. RODRIGUEZ, Jackson VEN DIQUIGIOVANNI a 03:34
...
35. KUSZTOR Péter HUN TEAM ATLAS ROMERS a 11:03
44. CADOR Rida HUN TEAM ATLAS ROMERS a 14:19
Forrás: http://www.velo.hu/; http://www.cyclingnews.com;
Képek: http://www.tourdesanluis.com/
Hasonló cikkek
Kusztor Péter jövőre is svájci csapatban
Kerékpár: Kusztor Péter nyerte a Tour de Bretagne-t
Megtisztított pályán tekerhetnek a Duna Maraton résztvevői
Kerékpár: Tour kereteket hirdettek a csapatok
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
