Kerékpár: Rasmussen a Vueltán térne vissza
Indulni szeretne az augusztus 29-én rajtoló Vuelta a Espanán Michael Rasmussen, akinek július 27-én jár le a doppingvétség miatt kiszabott kétéves eltiltása. Kérdés, talál-e addigra csapatot magának.
"Keményen dolgozom, hogy megvalósuljon ez a tervem. Igazi csoda lenne, ha sikerülne. Minden attól függ, sikerül-e csapatot találnom. Még szeretnék néhány nagy viadalon elindulni" - nyilatkozta a 34 éves bringás.
Rasmussent 2007. július 25-én, a Tour 16. szakaszán aratott győzelmét követően rúgta ki a Rabobank csapat, mert hamisan azt állította a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett - ezért nem érték el a doppingellenőrök -, miközben egy korábbi kerekes, Davide Cassani Olaszországban látta őt annak a hónapnak a közepén a Dolomitokban tréningezni. A versenyző állítólag a klubvezetőknek beismerte, hogy nem mondott igazat, a csapat pedig visszaléptette őt annak ellenére, hogy az élen állt. Később aztán szerződést is bontottak vele.
Forrás: http://www.telesport.hu/
Hasonló cikkek
Scarponié lesz Contador rózsaszín trikója a Giro elején
Kétéves eltiltást kapott Alberto Contador
Ejtették a doppingolás vádját Lance Armstrong ellen
Doppingvétség miatt eltiltott sportolók
Eltiltották a tavalyi OB győztesét, Lovassyé a bajnoki cím országúton
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
