Triatlon: Átalakítja a világbajnokság rendszerét az ITU
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) és a Lagardère Sports megállapodást írt alá, mely szerint 2009-től egy világbajnoki versenysorozattal próbálnak új lendületet adni a sportágnak.
A tervek szerint az ITU Triatlon Világbajnokság az eddigi egynapos esemény helyett jövőre egy hét versenyből álló világbajnoki versenysorozattá alakul át. A versenysorozat hat világbajnoki futamból és egy világdöntőből (Grand Final) áll majd 2009-ben, 2010-ben pedig a versenyek száma nyolcra bővülhet. A versenyzők minden fordulóban pontokat kapnak majd, és a hetedik verseny végén a legtöbb pontot gyűjtött versenyző nyeri a világbajnokságot.
A tervek szerint jövő márciusban rendezik az új rendszerű világbajnoki versenysorozat első fordulóját, és innentől havonta következnek majd a fordulók egészen szeptemberig. Ezt az időzítést az olimpiai években úgy módosítják, hogy a világdöntőt októberre vagy novemberre halasztják.
A Lagardère Sports egyik leányvállalata, a Sportfive menedzseli majd a versenysorozat szponzori szerződéseit valamint a televíziós közvetítéseket. A tervek szerint mindegyik versenyt élőben, HD minőségben sugározzák majd a legnagyobb TV csatornák.
A Lagardère Sports másik leányvállalata, az Upsolut pedig a versenyek megszervezésében nyújt majd segítséget az ITU-nak. Az Upsolut igazgatójának tájékoztatása szerint a versenyeken az elit mezőny mellett az amatőröket is szeretnék megmozgatni, és mindegyik eseményen több ezres részvételre számítanak.
Az ITU most próbálja kiválasztani a 2009-es versenysorozatnak helyet adó városokat. A részleteket várhatóan november elején teszik majd közzé, így a versenyek megrendezése iránt érdeklődő városoknak még van ideje jelentkezni. A versenyeket a tervek szerint nagyobb városok belvárosi, központi részében fogják megrendezni.
"Ez fantasztikus lesz a triatlon számára. Olyan lesz mint a Forma-1, ahol a sportág legjobbjai versenyeznek fej-fej mellett. A hamburgi vb modellje ideális erre a célra, mert az így elérhető százezres nézőközönség és nemzetközi televíziós közvetítések sokat segítenek abban, hogy jól tudjuk marketingelni magunkat, és pont ezért a sportág legjobbjai ott akarnak majd lenni ezeken a versenyeken." - nyilatkozta a tervekről a német olimpiai bajnok Jan Frodeno.
Míg a legtöbb megkérdezett triatlonista Frodeno-hoz hasonlóan elismerően nyilatkozott a tervekről, néhányan aggodalmuknak is hangot adtak. A megfogalmazott kritikák között szerepel, hogy az új versenysorozat megjelenésével háttérbe szorulnak majd a triatlon világkupa versenyek, valamint, hogy az olimpiára is jó felkészülésként szolgáló egynapos világbajnokság hiányozni fog a versenynaptárból.
A médiában megjelent elemzések szerint az egyik ok ami miatt az ITU a változtatás mellett döntött az lehet, hogy szponzori szerződése a BG csoporttal nemsokára lejár, és másik főtámogatóra volt szükség, amit a Lagardère Sports csoportban találtak meg.
Forrás: http://www.triathlon.org/; http://www.slowtwitch.com/
Hasonló cikkek
Olimpiai kvótáért küzdöttek a magyar triatlonosok Huatulcóban
Német és ausztrál győzelem az ITU világbajnoki sorozat első állomásán
Vanek Margit hatodik lett Larachében
Végleges az olimpiai triatlon versenyek programja
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után