Pekingi Olimpia: Kérdéses az országúti kerékpár és a súlyemelés olimpiai jövője
A WADA elnöke, John Fahey, szerint a súlyemelés és az országúti kerékpár kerülhet ki az olimpiai programból. Fahey elmondta: szeptemberben találkozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőivel, akiknek azt javasolja majd, hogy a doppinggal fertőzött sportágak ne szerepelhessenek a játékok programjában.
"A sport világában napjainkban sajnos egyetlen sportágról sem lehet százszázalékos biztonsággal kijelenteni, hogy a versenyzők valamennyien tiltott szerek használata nélkül érik el eredményeiket, viszont vannak olyanok, melyekben szisztematikus doppingolás folyik" - mondta Fahey.
A sportvezető hozzátette: a pekingi játékok előtt összesen 22 súlyemelőt léptettek vissza Bulgáriában és Görögországban tiltott szer használata miatt vagy mert kibújtak az ellenőrzés alól, de a Tour de France tapasztalatai alapján számára egyértelmű, hogy a kerékpárosoknál is szisztematikus doppingolás folyik.
"Ha a NOB támogatja elképzeléseinket, akkor a jövőben csak azok a sportágak szerepelhetnek a nyári és a téli olimpián, melyek szövetségei elfogadják a WADA előírásait, vizsgálati módszereit, egyúttal mindenkire egyformán érvényes szankcióit a vétkesekkel szemben" - tette hozzá a WADA elnöke.
Forrás: http://www.telesport.hu
Hasonló cikkek
Kerékpár: Elveszik Rebellin pekingi ezüstérmét
2010-ben négy nap alatt 3 UCI országúti verseny lesz hazánkban
Kerékpár: Armstrong bukott, kórházba vitték
Kerékpár: Sanchez nyerte a Párizs-Nizza kerékpáros versenyt
3 hozzászólás
Még több címke
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Békéscsaba-Arad: Magyar siker a férfiaknál egyéniben, a nőknél csapatban
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után
Lance Armstrong interjú a féltáv győzelem után