Az eredetileg 216km-esre tervezett szakaszt 33 kilométerrel le kellett rövidíteni, mert a rajt előtt nem sokkal egy sziklaomlás történt az útvonalon. Így is maradt az etapban egy 2744m magas kiemelt kategóriás hegy és egy közel 1000m szintet tartalmazó hegyi befutó a 183km végén. A brit Cavendish ezen a szakaszon már nem állt rajthoz, mint nyilatkozta, mostantól inkább az olimpiára készül, ahol több pályaszámban is indul majd.

A rajt után nem sokkal négy kerekes, Egoi Martinez (Euskaltel Euskadi), Jose Luis Arrieta (Ag2r La Mondiale), Danny Pate (Garmin Chipotle) és Simon Gerrans (Credit Agricole) lépett el a mezőnytől, és a 2744m magas Col de l'Agnel csúcsára már több mint tíz perces előnnyel értek fel a mezőnnyel szemben. A 21km hosszú, átlagban 6.5%-os Agneltól még több, mint 120 km volt a célig, így a mezőnyben ekkor még nem voltak akciók, a leszakadók között csak sprintereket láthattunk.

Az eső miatt igen veszélyessé váló lejtmenetben aztán a 2006-os verseny győztese, Oscar Pereiro (Caisse d'Epargne ) hatalmasat esett és kulcscsont, váll és kéztöréssel szálljtották kórházba. A bukást látva szinte az összes Caisse d'Epargne-s megállt csapattársuk mellett, és a mezőny is jelentősen lelassított, így a szökevények előnye a hegy után már közel 20 percre nőtt. A prato nevoso-i hegyi befutó lábáig már nem történt jelentős változás, a négy szökevény biztos előnyük tudatában nyugodtan tempózott az élen, míg a mezőnyben hol a hazai pályán versenyző Lampre, hol a Lotto vezette az üldözést.

A 11km hosszú, első kategóriás hegyhez közeledve aztán a CSC vette át az irányítást, erősen meghúzták a tempót, így nemcsak a szökevények előnye csökkent 10 perc alá, de a főmezőny is megrostálódott kissé az emelkedő lábához érve. Az átlagban 7%-os hegyet a szökevények közül Martinez, Pate és Gerrans együtt abszolválta, ők hárman együtt érkeztek meg a célhoz. A hajrát végül Gerrans bírta a legjobban, aki így egész napos szökés után megnyerte a szakaszt Martinez és Pate előtt.



Közben azonban a mezőnyben is megindult a harc a sárga trikóért: 5km-rel a cél előtt Menchov támadott, de mikor már pár másodperc előnyt szerzett magának, elcsúszott egy kanyarban. A többiek azonban sportszerűen megvárták, míg az orosz visszaüllt a biciklire, így kezdődhettek előlről az akciók. Menchov és Sastre felváltva támadták Evans-t, aminek köszönhetően Kohllal és Valverde-vel kiegészülve el is mentek a sárga trikós ausztráltól. A fiatal osztrák hihetetlen jól ment a hegyen, és az esélyesek közül végül ő ért elsőként célba Sastre-val karöltve, míg a többiek egy percen belül következtek.

Schleck az utolsó métereken végül ellépett Evans-től, és 9" előnnyel ért be az ausztrál előtt, ez pedig azt jelentette, hogy a luxemburgi átvette a sárga trikót. Az összetett második helyére a hatalmas formában versenyző osztrák Kohl jött fel, Evans visszacsúszott a harmadik helyre, azonban az első három helyeztett között csak 8" a különbség az összetettben, így a keddi és szerdai újabb alpesi etapokon hatalmas harc várható az összetett első helyéért.

A 15. szakasz eredménye:
1 Simon Gerrans (Aus) Crédit Agricole 4.50.44 (37.77 km/h)
2 Egoi Martinez De Esteban (Spa) Euskaltel - Euskadi 0.03
3 Danny Pate (USA) Team Garmin-Chipotle p/b H30 0.10
4 José Luis Arrieta Lujambio (Spa) AG2R La Mondiale 0.55
5 Bernhard Kohl (Aut) Gerolsteiner 4.03
6 Carlos Sastre Candil (Spa) Team CSC - Saxo Bank
7 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Caisse d'Epargne 4.12
8 Denis Menchov (Rus) Rabobank 4.23
9 Frank Schleck (Lux) Team CSC - Saxo Bank 4.41
10 Christian Vande Velde (USA) Team Garmin-Chipotle p/b H30 4.43

Az összetett állása 15 szakasz után:
1 Frank Schleck (Lux) Team CSC - Saxo Bank 63.57.21
2 Bernhard Kohl (Aut) Gerolsteiner 0.07
3 Cadel Evans (Aus) Silence - Lotto 0.08
4 Denis Menchov (Rus) Rabobank 0.38
5 Christian Vande Velde (USA) Team Garmin-Chipotle p/b H30 0.39
6 Carlos Sastre Candil (Spa) Team CSC - Saxo Bank 0.49
7 Kim Kirchen (Lux) Team Columbia 2.48
8 Vladimir Efimkin (Rus) AG2R La Mondiale 3.36
9 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Caisse d'Epargne 4.11
10 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel - Euskadi 4.34

Forrás: http://www.velo.hu/
Képek: http://www.guardien.co.uk