Hírek
Az Eurosport is közvetíti este az ostravai versenyt Usain Bolttal
Kétnapos atlétikai verseny zajlik Ostravában a legjobb atléták részvételével. Tegnap a kalapácsvetőké volt a főszerep, a férfiaknál Pars Krisztián kirobbanó formában mutatkozott be, a világ idei legjobbjával nyert. Ma este folytatódik a Golden Spike atlétikai verseny, rajthoz áll majd többek között Usain Bolt, Veronica Campbell-Brown, Pamela Jelimo, Caster Semenya, Sanya Richards-Ross, Andreas Thorkildsen és Tero Pitkamaki.
Ingyenjegy tízezer kisiskolásnak a Gyulai István Memorialra
Tízezer kisiskolás ingyen kölyökjegyet kap az augusztus 20-án a másodszor sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyen köszöntik majd a londoni olimpia magyar hőseit is. A szervezők tájékoztatása szerint a kölyökjegyeket az iskolák igényelhetik a diákok és a kísérő testnevelők részére június 30-ig.
Megnyílt az ország leghosszabb downhill pályája a Mátrában
Megnyílt Magyarország leghosszabb downhill, vagyis lejtőpályája a Mátrában, Kékestető és Mátrafüred között. A 2-4 méter széles, 600 méter szintkülönbségű pályán 7 kilométer hosszan élhetik át a gurulás élményét a látogatók
Aranynapot tartottak a magyarok az Úszó Eb-n
Összesen kilenc érmet, köztük nem kevesebb, mint négy aranyat gyűjtöttek a magyar úszók a debreceni Európa-bajnokság negyedik versenynapján: nyert Kapás Boglárka 800 m gyorson, Hosszú Katinka 200 m vegyesen, Gyurta Dániel 200 m mellen, Cseh László pedig 200 m pillangón.
Közel 700.000 résztvevő sportolt a Kihívás Napján
A szeszélyes időjárás sem tudta kedvét szegni a 22. Kihívás Napja sportolni vágyó résztvevőinek. A változatos programok, vagy talán a győzni akarás hatására több mint három millió kétszázezer 15 perces sportaktivitást teljesítettek az idei Kihívás Napja résztvevői.
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
Joaquim Rodríguez nyerte meg az olasz kerékpáros körverseny, a Giro dItalia 17., szerdai szakaszát, így a spanyol versenyző megőrizte előnyét két legfőbb üldözője, a kanadai Ryder Hesjedal és az olasz Ivan Basso előtt.
Színes, vegyes hírek külföldről
Michael Phelpsnek nagyon elege van a medencékből. Dwain Chambersnek sportpszichológus segít feldolgozni az elmúlt hónapok eseményeit. 2160 futó kapott halasztott indulási jogot a Boston Marathonra. 40 millió dollárra büntették a Skechers céget megtévesző reklámok miatt.
Magyar érmek az Úszó Eb harmadik napján
Egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremnek örülhettek a magyar szurkolók az Úszó Eb harmadik versenynapján.
Megvan a férfi kvóta hegyikerékpárban, Parti utazhat Londonba
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) május 23-án hivatalosan közzétette a londoni olimpiára hegyikerékpározásban kvalifikációt szerző nemzeteket. A felsorolás alapján Magyarország a férfiak mezőnyében indíthat versenyzőt; az már korábban kiderült, kvóta esetén Parti András (EuroOne-Waberer's Cube Pro MTB Team) utazik Londonba.
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Immár a kilencedik WINK Maratont rendezték meg szombaton Siófokon. A maratoni távnak, amelynek mind két nemnél a kínai Xiamen városában rendezendő maratoni versenyre történő meghívás volt a fődíja, közel százan vágtak neki.
Békéscsaba-Arad: Magyar sikerek egyéniben és csapatban
Hétszáz induló állt rajthoz a 15. OTP Bank Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratonin, valamint a 3. Opel Körös félmaratonon. A hosszabb távon Steib Péter és Gyebnár Éva révén egyéniben valamint a nőknél csapatban is magyar siker született; a nők rövidebb távján egyéniben Varga Éva ért elsőként célba.
Bizonytalan Blanka Vlasic indulása az olimpián
Bizonytalan, hogy indulhat-e a nyári, londoni olimpiai játékokon Blanka Vlasic, a horvátok kétszeres világbajnok magasugrója – ezt maga az atléta közölte egy keddi, spliti sajtótájékoztatón.
Megszépült túraútvonal és új pihenőpark Kőszegen
Százötven kilométer hosszú az a túraútvonal, amely az alsó-ausztriai Semmeringnél, illetve Fischbach városánál kezdődik és Kőszegig tart, és amelynek magyarországi szakaszára uniós pályázati forrás felhasználásával most 80 millió forintot fordítottak.
Bernek Péter 4. lett 100 háton az Úszó EB második napján
Bernek Péter közel járt a dobogóhoz, végül azonban nem léphetett fel rá: negyedik lett a 100 méter hát keddi döntőjében a debreceni úszó Európa-bajnokság második versenynapján.
Conrad Stoltz második ITU tereptriatlon világbajnoki címe
A második ITU tereptriatlon világbajnokságon a férfi profi versenyt a dél-afrikai Conrad Stoltz nyerte, ezzel 2-szeres ITU és 4-szeres XTERRA világbajnokként már legendaként tartják számon. A nőknél a brit Lesley Paterson győzött.
Gebrselassie olimpiai álmai visszatértek
Haile Gebrselassie a világ idei legjobbjával, 27:39-es idővel nyerte meg a vasárnapi BUPA Great Manchester Run elnevezésű 10 kilométeres futóversenyt. Gebre most azt tervezi, hogy rajthoz áll hazája 10.000 méteres olimpiai válogatóversenyén. Kálovics Anikó a női versenyben tizedik lett.
Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián
A magyar szövetség (MKSZSZ) tájékoztatása szerint Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban Londonban, míg Kusztor Péter az első, Cziráki István pedig a második számú tartalék.
Fecskovics és Fuchs győzött a Triatlon Tour idei első állomásán
A férfiaknál Fecskovics Attila, a nőknél pedig Fuchs Renáta nyerte a Triatlon Tour idei első állomásának egyéni sprinttávú (750 méter úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) versenyét vasárnap Tiszaújvárosban. A klubcsapat ob-t a férfiaknál és a nőknél is az UNIQA-Újbuda nyerte.
Három magyar érmet hozott az Úszó Eb első napja
Egy arany és két ezüst volt magyar szempontból az éremtermés a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.
Genzebe Dibaba és Liu Xiang is remekelt Sanghajban
Genzebe Dibaba a világ idei legjobb eredményével, etióp csúccsal nyerte a női 1500 méteres síkfutást Sanghajban, az atléták Gyémánt Liga-sorozatának idei második versenyén. Férfi 110 m gáton ugyancsak a 2012-es legjobb időt produkálta a kínai Liu Xiang.
Major József negyedik lett a texasi ironman-en, Csomor Era második Ausztriában
Major József a negyedik helyen ért célba a közel 2500 induló között a texasi triatlon Ironman-versenyen. A többszörös magyar bajnok sportoló hatalmas hátránnyal indult a kerékpáros szakasznak – az úszás a gyenge száma -, de egyenletesen javuló teljesítménnyel egyre előrébb került.
Kerékpáros és gyalogos hétvége a Duna-kanyarban - beszámoló
Május 20-án a 16. Békás Kerékpáros Teljesítménytúra három távja mellett immár második alkalommal rendezték meg a Tour de Békás Gyalogos Teljesítménytúrát. Beszámoló következik.
Parti András újabb világranglista-pontokat gyűjtött az olimpiai kvalifikációhoz
Harmincadik helyezésével újabb 46 világranglista-pontot gyűjtött az olimpiai kvalifikációhoz Parti András (EuroOne-Waberer's Cube Pro MTB Team) a franciaországi olimpiai-krossz hegyikerékpáros világkupán.
4000 csajról 500 fotót készítettünk a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán
Összesen 3950-en neveztek a mai 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára. A csajoknak jó melegük volt, hétágról tűzött a nap a Margitszigeten. Mi is ott voltunk és két helyen is végigfotóztuk a mezőnyt. Nézegessétek meg a képeket!
Összeállt az etióp maratonfutó csapat a Londoni Olimpiára
Ayele Abshero és Tiki Gelana vezeti majd az etiópok maratoni csapatát a Londoni Olimpián. Nem került be a csapatba Tsegaye Kebede és Haile Gebrselassie sem.
Hazaért a vakmerő dán szökevény a Girón
Az olasz kerékpáros körverseny 12. szakaszán hazaértek a mezőnytől meglépő szökevények, az etapot végül Lars Ytting Bak nyerte. A második Sandy Casar lett, a harmadik Andrey Amador Bipkazacova. A rózsaszín trikót továbbra is Joaquím Rodríguez viselheti.
Hogyan segít a sportpszichológus az élsportolóknak
"Fejben dől el a verseny" - mondja a sportpszichológus, és hogy nyomatékot adjon a megállapításnak, azonnal hozzá teszi, hogy rövidesen ezzel a címmel jelenik meg az a szakmai könyv is, amely részleteiben alátámasztja, megmagyarázza az állítást. Lénárt Ágota a SE Testnevelési és Sporttudományi Kar Pszichológia Tanszékének vezetője mesél a sportpszichológiáról, annak hazai helyzetéről és elfogadottságáról.
Vasárnap jön a 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála
Vasárnap átveszik a Margitszigeten az irányítást a futó csajok. Edzésonline-os motivációs táblát is láthattok majd futás közben.
700 előnevezés érkezett a Keszthelyi Kilométerek futóversenyre
A jövő hétvégi, pünkösdi keszthelyi futóverseny előnevezése lezárult, a viadalra összesen 700 futó nevezett az ország különböző területeiről és határainkon túlról. A 4RUN Félmaraton sorozat záró állomásán, az Intersport Keszthelyi Kilométerek alkalmával forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra is lehet majd számítani.
Will Smith bokszol, kosarazik és megpróbál gátazni is
Will Smith találkozott a brit olimpiai csapat négy tagjával, hogy bemutassa saját "sporttudását". A boksz egész jól ment, a kosárba is betalált párszor, de a gátfutást még sokat kellene gyakorolnia..
Hétvégén jön a második ITU Tereptriatlon VB
Május 19-én az Oak Mountain Nemzeti Parkban (Alabama, USA) rendezik a második ITU Tereptriatlon Világbajnokságot. A vb-n az elit mezőnyre 1,5 km úszás, 30 km hegyikerékpározás és 10 km terepfutás vár. A világbajnokságon az elit küzdelmek mellett junior, U23-as, age-group és parasportolók számára is lesznek külön futamok.
Gatlin és Jeter győzött 100 méteren Teguban
Az amerikai Justin Gatlin nyerte a férfi, Carmelita Jeter pedig a női 100 métert a szerdán rendezett tegui nemzetközi atlétikaversenyen.
Már napijegyek is vásárolhatók az úszó Eb-re
Miután az elmúlt hétvégén lezárult a kedvezményes bérletek értékesítése, csütörtöktől napijegyek vásárolhatóak Debrecenben a jövő héten sorra kerülő úszó Európa-bajnokság versenyeire.
145 kilométernyi új kerékpárút épül Velencétől Torinóig
Több mint hatszáz kilométer hosszú egybeüggő kerékpárút létesülhet a Pó-alföldön Velencétől Torinóig. Megvalósítását a 2015-ös milánói világkiállításra tervezik. A városok nevét viselő VenTo-t (mely szelet is jelent olaszul) a milánói műszaki egyetem kutatói dolgozták ki.
A sportfogadás veszélyei :o)
Az ausztrál olimpikon Russell Mark kedvenc ausztrál futball csapata, a Carlton győzelmére fogadott és veszített. A fogadás értelmében mankiniben - a Borat által viselt rikító színű férfi egyrészes fürdőruhában - kell felvonulnia az olimpia nyitóünnepségén.
Nagy időket szeretne úszni Cseh László a debreceni EB-n
Egyre jobbnak és magabiztosabbnak érzi magát Cseh László az egy hét múlva Debrecenben elkezdődő Európa-bajnokság előtt. Számít a hazai pálya előnyeire, de azzal is kalkulál, hogy ilyenkor az elvárások is mások, mintha a kontinensbajnokságot egy másik országban rendeznék meg.
Ismét rajthoz áll az Angyalszív Down Alapítvány csapata
A debreceni Rotary Maraton Centenáriumi futása után, ahol 70 fős csapat futott a Down-szindrómás gyermekekért, az Angyalszív Down Alapítvány csapata újra futócipőt húz. Május 19.-én Siófokon, a WINK Maraton 7 km-es távján váltófutásban 24 Down-szindrómás gyermek, fiatal indul Lajkó Csaba ultrafutó társaságában, hogy teljesítsék a távot.
Egy hónap múlva lesz az első BSI BrutálFutás
Június 16-án szervezi az eddigi legnehezebb futóeseményét, a 7 kilométeres BSI BrutálFutást a Budapest Sportiroda. Ez az esemény nem egy hagyományos futóverseny, inkább egy katonai kiképzőpálya, egy akadályverseny és egy futóverseny keveréke. A helyszín eleve különleges, egy igazi, épített motocrosspálya 14 dombbal/ugratóval Nyáregyházán.
Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra beszámoló
Idén első alkalommal került megrendezésre a Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra a GE Energy támogatásával. Beszámoló következik.
Francisco Ventoso nyerte a Giro kilencedik szakaszát
A San Giorgio del Sannio és Frosinone közötti 9. etap a hajrában dőlt el, amely során több versenyző is bukott. A célegyenes előtti utolsó kanyart a pontversenyben élen álló Matthew Goss elméretezte, és már nem tudott a biciklin maradni. A bukásba belekeveredett Filippo Pozzato és az idei Girón már két szakaszt megnyerő Mark Cavendish is, bár utóbbi nem ütötte meg magát nagyon. Ventoso kikerülte a pórul jártakat, és végül két hazai versenyzőt, Fabio Fellinét és Giocomo Nizzolót lehajrázva megszerezte pályafutása második etapsikerét az olasz körversenyen.
Hegyikerékpár: A világranglista-pontok tovább gyűltek a cseh világkupán
A magyar hegyikerékpáros válogatott a világkupa-sorozat cseh állomásán állt rajthoz hétvégén, több korosztályban. A dél-morvaországi Nové Mesto na Morave településen rendezett versenyen, a május végén záruló olimpiai kvalifikációhoz újabb pontokat szereztek kerekeseink.
Agnes Kiprop és Deressa Chimsa győzött Prágában
A kenyai Agnes Kiprop és az etióp Deressa Chimsa nyerte meg az idei Prága Maratont. Kovács Ádám, az MVSI futója jelentős egyéni csúcs javítással 2:18:48 órás eredménnyel a 15. helyen ért célba.
Képek a Terep 100-ról
Szombat reggel a remek időben gondoltunk egyet és meglátogattuk a 2012-es Terep 100 mezőnyét Piliscsabán. Ha már ott voltunk végig is fotóztuk a mezőnyt.
Új magyar rekord született 48 órás futásban
Lajkó Csaba, az Unix TSE versenyzője a hétvégi Balatonfüreden megrendezett hatórás és 48 órás futóversenyen új magyar rekordot ért el. Az új rekord 355.237 km. A korábbi rekordot Fendrik László tartotta 347,34 km-rel, ezt az eredményt még 2004-ben érte el.
Domenico Pozzovivo nyerte a Giro nyolcadik szakaszát
Az olasz kerékpáros-körverseny nyolcadik, Sulmona és Lago Laceno közötti 229 km-es szakaszán Domenico Pozzovivo révén olasz siker született. A győztes 6:06:05 óra alatt teljesítette a távot, megelőzve két spanyol riválisát, valamint a mezőnyt. Összetettben a kanadai Ryder Hesjedal maradt az élen.
Veterán bicikliket bemutató kiállítás a szegedi Móra-múzeumban
Technika- és sporttörténeti érdekességekkel, az elmúlt százötven év és napjaink használati tárgyaival is találkozhatnak, akik ellátogatnak a szegedi Móra Ferenc Múzeum péntektől látható, veterán bicikliket bemutató kiállítására.
Kővágó bronzérmes, Márton negyedik lett Dohában
A diszkoszvető Kővágó Zoltán pénteken bronzérmes lett a legrangosabb atlétikai versenysorozat, a viadalonként 480 ezer dollár összedíjazású Gyémánt Liga első, dohai állomásán.
Kisorsoltuk a két VIP nevezést a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára!
A motivációs üzenet gyűjtő játékunkra nagyon sok ötletes megoldást írtatok, köszönjük szépen. Végül úgy döntöttünk, nem mi választunk, hanem a megoldást beküldő hölgyek között kisorsoljuk a két VIP nevezést. A srácoktól ezúton is bocsánatot kérünk, az ő motivációs mondataik is szuperek voltak! :o)
Meggyújtották az olimpiai lángot
Meggyújtották a londoni nyári olimpia lángját csütörtökön a görögországi Olümpiában. A fáklyát Héra istennő 2600 éves temploma előtt egy „papnő" korhű jelmezben, a Nap sugaraival, egy fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel.
Két világkupával finiselnek Londonra a magyar hegyikerekesek
Az előttünk álló hétvégén Csehországban, az azt követőn pedig Franciaországban állnak rajhoz hegyikerekeseink, hogy újabb világranglista-pontokat gyűjtve megszerezzék az olimpiai indulás jogát Magyarországnak.
Cavendish nyerte a Giro ötödik szakaszát
A brit Mark Cavendish nyerte meg a Giro d'Italia ötödik, Modena és Fano közötti 199 kilométeres szakaszát, sprintbefutóban megelőzve Matt Gosst és Daniele Bennatit. Összetettben továbbra is a litván Ramunas Navardauskas áll az élen, de előnye csökkent.
Harminc százalékkal több nevező az idei Terep Százason
Egyre népszerűbb az eredetileg Korányi Balázs által megálmodott, 2006 óta évente megrendezett százkilométeres ultramaratoni terepfutó verseny. Tavalyhoz képest idén mintegy harminc százalékkal több nevezés érkezett: a Terep Százason 128-an míg a rövidebb távon, a Terep Ötvenesen 94-en tervezik a rajthoz állást.
Egy hónap múlva 19. KH olimpiai maraton és félmaraton váltó
Június 10-én, vasárnap lesz a 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó, az ország legnagyobb váltófutó rendezvénye. Három Edzésonline csapat is rajthoz áll a versenyen.
David Rudisha összefuthat Usain Bolttal a 4x400-as váltóban az olimpián
Mind a 800 méter világcsúcstartója, a kenyai David Rudisha, mind a sprinterkirály jamaicai Usain Bolt rajthoz állhat a 4x400-as váltóban a Londoni Olimpián.
A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérüléssel jár
A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérülés, és a halálos balesetek háromnegyed része az agyszövet visszafordíthatatlan károsodásának következménye - állapították meg amerikai kutatók legújabb tanulmányukban.
16 nappal a verseny után célba ért a London Marathon utolsó résztvevője
Claire Lomas öt évvel ezelőtt egy lovas balesetet követően bénult meg deréktól lefelé. A 32 éves nő most egy speciális bionikus öltözet segítségével saját lábán lépegetve teljesítette a maratoni távot. Teljesítményével a gerincsérülések kutatására gyűjtött adományokat.
Matt Goss nyerte a harmadik szakaszt a Girón
Óriási bukással végződött az olasz kerékpáros körverseny harmadik szakasza. A célegyenesben több versenyző is elesett – többek között Mark Cavendish és a rózsaszín trikót viselő Taylor Phinney –, az etapot végül a tegnap harmadik helyen záró Matthew Goss nyerte Juan José Haedo és Tyler Farrar előtt.
Ma délben rajtol a hatnapos futás Balatonfüreden
Az Unix Sportegyesület által rendezett hatnapos, illetve a pénteken kezdődő 48 órás viadalt és a szombaton induló 24 órás váltófutást is egy elkerített, 900 méteres pályán rendezik meg. A versenyre 17 ország 72 versenyzője nevezett.
Ingyenes hétvégi program a Római-parton: Hív a Duna!
A Római-part felfedezésével folytatódik szombaton a Danube Flow - Hív a Duna! programsorozat: a kerékpárosoknak délelőtt vezetett túra indul a helyszínre, ahol késő délutánig bárki részt vehet a játékos vízparti totón és bekukkanthat a főváros egyik legrégibb csónakházába.
Phelps kijelentette, az olimpia után visszavonul
A nyári londoni olimpia után visszavonul Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres ötkarikás aranyérmes úszósztárja.
Kerékpáros sebességi rekordkísérlet - cél a 160 km/h
Óránként 100 mérföldes - 160 kilométeres - sebességgel akar biciklizni egy skót férfi, Graeme Obree volt kerékpáros világbajnok, hogy megdöntse a világcsúcsot.
Ingyen indulhatnak Keszthelyen a kerekesszékes és a látássérült versenyzők
A május 27-ei Intersport Keszthelyi Kilométerek azon ritka versenyek egyike, ahol az amatőr futók mellett a kerekesszékes, hand-bike-os, látássérült és babakocsis versenyzők is indulási lehetőséget kapnak. A futóverseny jótékonysági partnere a SUHANJ! Alapítvány, mely a főverseny előtti napon szimpátiafutást rendez.
Beszámoló a multiNavigator.hu Terepfutásról
Tökéletes futóidőben, szikrázó napsütésben vette kezdetét az első multiNavigator.hu Terepfutás a budapesti Népszigeten május 5-én, szombaton.
Hegyikerékpár: Parti és Benkó utazása biztos a kvóta esetén
Újabb világranglista-pontokat szerzett hétvégén a magyar hegyikerékpáros válogatott; a grazi viadalon az is biztossá vált, hogy kvóta esetén Parti András (EuroOne-Waberer's Pro MTB Team) és Benkó Barbara (Focus MIG Team) utazhat a londoni olimpiára.
Olimpiai kvótáért küzdöttek a magyar triatlonosok Huatulcóban
Lezajlott a kvalifikáció utolsó világkupája, ami számunkra azért volt kiemelkedően fontos, mert a következő két WCS futam rajtlistájára fiaink már nem fértek fel. Azaz mindent eldöntő verseny volt ez.
Új világcsúcs született 25 kilométeren: 1:11:18
A kenyai Dennis Kimetto a BIG 25 elnevezésű 25 kilométeres utcai futóversenyen Berlinben új világcsúcsot ért el 1:11:18-as idővel. A korábbi rekordot Sammy Kosgei tartotta 1:11:50-nel.
Usain Bolt 9.82-vel kezdte az idényt
A világcsúcstartó Usain Bolt 9.82 mp-cel kezdte 100 méteren az olimpiai idényt. A jamaicai sprintert a hazájában, Kingstonban rendezett versenyen az sem zavarta, hogy két kiugrás miatt csak harmadszorra indulhatott el a mezőny. Az olimpia és világbajnok futót tavaly, a tegui vb-n éppen azért zárták ki, mert korábban rajtolt.
Mark Cavendish nyerte a Giro második szakaszát
Mark Cavendish nyerte a Giro d'Italia kerékpáros körverseny második szakaszát. A kiváló brit sprinter nagy hajrában gyűrte le a riválisokat a célegyenesben, a második helyen Matthew Goss, a harmadikon Geoffrey Soupe ért célba.
Játssz és nyerj VIP nevezést a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára!
Május 20-án a Margitszigeten rendezik a 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálát. A hosszabb, 7,5 kilométeres távon most először motivációs táblák is buzdítják majd a futókat. Mi is beszálltunk a motivációs üzenet-gyűjtő játékba, melynek két edzésonline-os résztvevője ingyenes VIP nevezést és ezzel együtt igazi női kényeztetést nyerhet a versenyre.
Cseh László remek formában az úszó EB előtt
A balatonfűzfői edzőtáborban készülnek a május 21-én kezdődő debreceni úszó Eb-re a Kőbánya SC válogatottjai, s még néhányan más klubokból is legjobbjaink közül. Feltűnt, hogy a gyakorlások egy részében Cseh László mást úszik, mint társai, továbbá egy-egy adag után rendszeresen kimászik a vízből, megszúrja ujjait, majd a vércseppet egy speciális műszerrel ellenőrzi.
Németh Csaba is rajthoz áll a Transvulcania ultra terepfutó versenyen
Transvulcania - a világ egyik legkeményebb ultra terepfutó versenye. Eddig is legendás volt, de idén olyan mezőny gyűlik össze az előnevezések alapján, amilyen még soha nem volt a történelemben. A futók között indul a magyar terepfutó ász: Németh Csaba, aki már számos nemzetközi versenyen bizonyította, hogy van helye a legjobbak között - sőt előtt.
Vihar miatt félbeszakított ultrafutó versenyt nyert Zahorán Ádám
Zahorán Ádám sikerével ért véget a német ultrafutó szövetség Bad Dürkheim-i viadala, melyet az időjárás miatt 5 óra után félbeszakítottak a szervezők.
Tóth László és Papp Krisztina nyerte a 10000 méteres OB-t
Mindkét mezőnyben az esélyesek könnyen szerezték a táv bajnoki címét. Dobogós szinten, az első két helyért folytatott versenyben, a nők futama hozott jobb eredményeket.
Fighters Run akadályfutás tűzön, vízen át
Nagy sikerrel bonyolították le vasárnap a Békéscsaba melletti pósteleki erdőben a Royal Vodka Fighters'run elnevezésű akadályversenyt. A versenyzők egyéniben és csapatban 7, illetve 14 km-en mérhették össze tudásukat a tűzzel, vízzel, sárral, iszappal, szalmabálákkal és betonfalakkal nehezített akadálypályán.
Meghalt a világbajnok mellúszó norvég Dale Oen
Huszonhat éves korában meghalt Alexander Dale Oen, a norvég úszósport kiemelkedő alakja, aki Gyurta Dániel egyik legnagyobb vetélytársa is volt az utóbbi évek világversenyein. Kiss László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya azt mondta: több évtizedes pályafutása alatt egyszer sem találkozott még ilyesfajta tragédiával.
Két győzelem a Multivan Merida Biking Team csapatának Heubachban
A hegyikerékpáros Bundesliga Heubachban (Németország) rendezett második fordulóját is uralták a Multivan Merida Biking Team versenyzői: a norvég Gunn-Rita Dahle Flesjå második győzelmét szerezte az elit hölgyek között a sorozatban, a német Jochen Käß megnyerte a szombati rövidpályás versenyt, a spanyol José Hermida pedig dobogóra állhatott az elit férfiak olimpiai krossz futamában.
Rekordlétszám a 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon
A május 1-jei 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál futó, túrázó és kerékpáros távjaira összesen 3030-an neveztek be, ami rekord az esemény történetében. Nyolc terepfutó táv, két túra útvonal és négy kerékpáros táv várta a sportolni vágyókat Hármashatár-hegyi Repülőtérről kiindulva. A sporteseményre ellátogatott közel 120 gyermek is a magyarországi SOS Gyermekfalvakból - Battonyáról, Kecskemétről és Kőszegről.
Ultrafutás: Sárvári 12 és 24 órás futás - eredmények
Dr. Lubics Szilvia és Mazur Béla nyerte a nagy melegben megrendezett egyéni 24 órás futást Sárváron. 12 órán Bene Ármin és Makai Viktória győzött.
Edzője szerint ideális körülmények között összejöhet Boltnak a világcsúcs
Glen Mills, Usain Bolt és Yohan Blake edzője a médiának azt nyilatkozta, hogy Boltnak nem volt semmilyen sérülése tavasszal, remek formában van és készül a jövő heti versenyére Jamaicában.
2008 óta van úton a valódi Forrest Gump
Jesper Olsen, egy 39 éves dán ultrafutó, aki több fantasztikus futást teljesített már, országokon és kontinenseken át. Most éppen a világot futja körbe - másodszor.
Scarponié lesz Contador rózsaszín trikója a Giro elején
Az olasz Michele Scarponi viselheti majd a tavalyi győztesnek járó rózsaszínű trikót a Giro dÍItalia kerékpáros körverseny jövő csütörtöki felvezető prezentációján, miután a spanyol Alberto Contadort doppingvétség miatt megfosztották az első helytől.
2,5 - 4 millió forintba kerülhet az úthasználat a Budapest Maratonon
Kocsis Árpád, a BSI vezetője szerint 2,5-4 millió forinjukba kerülhet a fővárosi utak használata a Budapest Maratonon, a rövidebb versenyeken pedig ennek az összegnek felét, harmadát fizethetik majd.
400 nézőnek jut hely Debrecenben az Úszó EB-n
Minden korábbi kontinensviadalt túlszárnyalva összesen 45 ország versenyzői vesznek részt a május 21-27. között rendezendő 31. úszó Európa-bajnokságon Debrecenben - jelentette be Gyárfás Tamás, a szervezőbizottság elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.
A 101 éves maratonfutó rekordot döntött, mostantól áttér a rövidebb távokra
A 101 éves brit Fauja Singh több mint félórával megdöntötte saját korábbi rekordját a vasárnapi London Marathonon. Az új korcsoportos maratoni rekord 7 óra 49 perc.
Pályakerékpár: Elkeltek az olimpiai kvóták
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nyilvánosságra hozta a 2012-es Londoni Olimpiára a pályakerékpáros szakág olimpiai kvótáinak elosztását. Összesen 34 nemzet 188 sportolója szerzett jogot arra, hogy a pályakerékpáros versenyeken képviselje hazáját. A 104 férfi és a 84 női kerekes kvótái úgy oszlanak el, hogy mindössze két nemzet Nagy-Britannia és Ausztrália lesz ott mind a 10 versenyszámban. Magyarország természetesen nem szerzett kvótát.
Munka után, metróval ment versenyezni az 1948-as olimpián a brit atléta
A Londoni Olimpia idején a résztvevők a minden igényt kielégítő olimpiai faluban pihenhetnek rá versenyeikre, utazásukról pedig külön gyorsbusz szolgáltatással gondoskodnak a szervezők, mely 7 perc alatt száguld be az olimpiai faluból a városközpontba. Az 1948-as olimpián még máshogy mentek a dolgok..
Patrick Makau kimaradt a kenyai olimpiai csapatból
Kimaradt a londoni olimpiára utazó kenyai csapatból a férfi maratonfutás világcsúcstartója, Patrick Makau. Az afrikai ország illetékesei szerdán jelentették be, kik indulhatnak Londonban a 42,195 km-es távon, s ekkor derült ki, hogy a tavaly szeptemberben, Berlinben 2:03:38 órával világrekordot döntött Makau kimaradt a csapatból, miután a vasárnapi London Marathont feladta.
Új néven a legsikeresebb hazai kerékpáros csapat
Csapatbemutatót tartott az új - Close2 Carrera GI-Esse - néven versenyző kerékpárklub szerdán a Városligetben.
Kipkorir és Dos Santos nyerte a Padova Maratont
Robert Kwambai Kipkorir élete első maratoni versenyén győzelemmel mutatkozott be, 2:09.14-es idővel nyerte meg vasárnap a Padova Maratont.
Ifjúsági világkupa-pontot szerzett a KSI kerekese
Horvátországban versenyzett hétvégén a magyar ifjúsági országúti kerékpáros válogatott. A korosztályos világkupa-sorozat második állomásán 20 nemzet versenyzői álltak rajthoz. Az 52. Isztriai Körversenyen a KSI Schwinn Csepel SE kerekese, Kenyeres Ábel összetettben a 20. helyen zárt, eredménye világkupa-pontot ér.
Hatezer diák állt rajthoz a mezeifutó országos döntőben
Ismét Gödöllőn rendezték a Diákolimpia Mezeifutó bajnokság országos döntőjét. A Diáksport Szövetség 20 éve rendezi a mezei bajnokságot, amely ma már a diákolimpiák legnagyobb létszámú versenyévé vált. Idén több mint hatezer diák vett részt a rendezvényen.
Áramlanak az adományok az elhunyt maratonfutónő emlékére
A 30 éves Claire Squires lelkes adománygyűjtő és maratonfutó volt. A hétvégi London Maratonon is gyűjtött, a Szamaritánusok elnevezésű lelkisegély-szolgálat számára. A fiatal nő a cél előtt másfél kilométerrel összeesett és az életét az orvosok nem tudták megmenteni.
Új életmentő kütyü nyíltvizi úszásokhoz
A Swim It névre hallgató új biztonsági eszközt az úszók a lábukra csatolhatják, és ha baj van egy mozdulattal felfújhatják. Az eszköz használatát már az Ironman versenyek szervezője, a World Triathlon Corporation és az amerikai triatlon szövetség is engedélyezte a saját versenyeiken. Az új cucc két nagy előnye, hogy nem akadályozza az úszó mozgását és többször is felhasználható.
Végleges a brit olimpiai maratoni csapat névsora
A hétvégi London Marathont követően a brit olimpiai bizottság kihirdette a csapatot, amelynek tagjai az olimpiai maratonon képviselhetik majd országukat. A brit olimpiai maratoni csapat tagjai: Paula Radcliffe, Mara Yamauchi, Claire Hallissey, Scott Overall és David Webb.
Idén is lesz Gyulai István emlékverseny a Puskás Ferenc Stadionban
Idén augusztus 20-án másodszor rendezik meg a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat. A versenyre a szervezők a londoni olimpia után egy héttel sok friss ötkarikás érmest várnak majd.
Ötödik helyen végzett az Edzésonline csapat Sopronban
17 váltócsapat úszói mérték össze tudásukat a 21. Szuperinfo 24 Úszónapon Sopronban. A 24 órás úszóversenyen az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat immár harmadszor állt rajtkőre, és idén is az "A" osztály ötödik helyét szerezte meg. Az "A" csoportban az Etil-alakulat, a "B" csoportban a Fröccs csapata nyert.
Vatai Miklós korcsoportjában negyedik a dél-afrikai Ironman-viadalon
Vatai Miklós korcsoportjában a negyedik, az abszolút kategóriában pedig a 24. helyen végzett a dél-afrikai Port Elisabeth-ben megrendezett triatlon Ironman-versenyen.
Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál a Hármashatár-hegyen
A Samsung Electronics Magyar Zrt. 2012. május 1-jén, kedden immár harmadik alkalommal rendezi meg a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivált a Hármashatár-hegyen, híres olimpikonok, sportolók, közéleti személyiségek, valamint az SOS Gyermekfalvak lakóinak részvételével. Az előző két évben mintegy 5000 résztvevővel lezajlott sportesemény számtalan versenyzési lehetőséggel, sportbemutatóval, valamint Besenyei Péter látványos légishow-jával várja a sportolni vágyó családokat, baráti társaságokat.
Kipsang 2:04:44-gyel nyerte a London Marathont
A táv második felében gyilkos iramot diktáló Wilson Kipsang 2:04:44-es idővel nyerte meg a Virgin London Marathont. A nőknél hármas kenyai siker született, a győzelmet Mary Keitany szerezte meg.
Pap Dávid 6., Boronkay Péter 2. lett a triatlon EB-n
Pap Dávid a 6. helyen végzett az eilati junior Európa-bajnokságon, míg Boronkay Péter a a paratriatlon EB-n ezüstérmet szerzett. Faldum Gábor a felnőtt férfiak versenyében 26. lett.
Első 5 kilométerem
Aranynapot tartottak a magyarok az Úszó Eb-n
Aranynapot tartottak a magyarok az Úszó Eb-n
Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont
Rodríguez őrzi előnyét a 17. szakaszt követően a Girón
