Már 9 672 495 km-t sportoltatok

24 órás Soproni Úszónap - Edzésonline csapat

Létrehozta: eftomi  |  2009-11-23 21:01:07-kor

A verseny célja: Barátságos tömegsport rendezvény, az egészséges életmód népszerűsítése.

A verseny helye, ideje: Sopron, Csik Ferenc Lővér Uszoda (az időpont kijelölésére 2010. január második hetén kerül sor) szombat 12 órától - vasárnap 12 óráig.

A verseny résztvevői: 16 csapat

A részvétel feltételei:

- a részvételi szándék leadásának határidejéig beérkezett csapatnévsor

- szabályos nevezések leadása esetén beérkezési sorrend alapján

- legalább 24 főből álló csapatlétszám

- minimum és maximum korhatár nincs

Versenyszámok: A csapatok 24 órán keresztül folyamatosan úsznak, bármilyen úszásnemben, 33m-es úszómedencében.

Helyezések eldöntése: Az első helyezést a 24 óra alatt legtöbb hosszt úszó csapat szerzi meg.

Díjazás: Emlékserleg, oklevél

Költségek: A rendezvény költségeit a rendező vállalja (uszodabérlet, orvos, emlékpóló, egyszeri étkezés, fellépők).

Részvételi díj: (nevezési díj megállapítása 2010. január második hetében történik)

Egyéb: Az uszodai öltözők, zuhanyozók használata és a programokon való részvétel

ingyenes.

Honlap: www.uszonap.hu

 

eftomi 2012-02-01 09:45:48 | 339
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

zakka

ewwwil - rendben

smarcsu - rendben

kisnagymisi

Zolo

zs.viczian

ijontichy

nyaff

farigo82

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

teadrop

 
Daniloo 2012-01-22 14:38:15 | 338
Daniloo képe

CsókCsókCsók!
.....vagy menjen priviben??



Előzmény: nyaff (337)  
nyaff 2012-01-22 12:48:00 | 337
nyaff képe

Hmm, nem is tudon Daniloo, mi lenne velem nélküled Csók



Előzmény: Daniloo (331)  
eftomi 2012-01-21 20:30:33 | 336
eftomi képe

Elküldtem az első levelet a soproni Úszónappal kapcsolatban ...

 
farigo82 2012-01-20 07:29:49 | 335
farigo82 képe

szuper, köszi!!!



Előzmény: eftomi (334)  
eftomi 2012-01-16 10:55:19 | 334
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

zakka

ewwwil

smarcsu

kisnagymisi

Zolo

zs.viczian

ijontichy

nyaff

farigo82

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

teadrop

 
eftomi 2012-01-14 19:44:46 | 333
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

zakka

ewwwil

smarcsu

kisnagymisi

Zolo

zs.viczian

ijontichy

nyaff

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

teadrop

 

 
eftomi 2012-01-14 19:43:35 | 332
eftomi képe

Örülök! :-) Ha többet tudok, akkor megosztom.



Előzmény: nyaff (330)  
Daniloo 2012-01-14 18:23:06 | 331
Daniloo képe

Infóóók?
....hát úgy kezdődött, hogy kihűlt a föld!
És megjelentek a dinoszauruszok...
..és kihalltak.
Jött Homo Sapiens,...tudod a gondolkodó,meg az eszköz használó!
(ja nem, mert az az H.Erectus volt!)
Na mindegy,
24 rás úszógála Soporonban  2012 április 14-15....



Előzmény: nyaff (330)  
nyaff 2012-01-14 15:09:33 | 330
nyaff képe

Arra a két napra még üres a naptáram Ártatlan

Jöhetnek az infok.... Vigyor

 
eftomi 2012-01-11 20:31:10 | 329
eftomi képe

Még min. 2 kiadó hely van a csapatban.



Előzmény: eftomi (328)  
eftomi 2012-01-11 20:29:36 | 328
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

zakka

ewwwil

smarcsu

kisnagymisi

Zolo

zs.viczian

ijontichy

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

teadrop

 

Még 4 kiadó hely van a csapatban!

 
eftomi 2012-01-11 20:28:39 | 327
eftomi képe

Rendben, bizonyítsd be, hogy ember vagy a gáton! :-)



Előzmény: ijontichy (326)  
ijontichy 2012-01-11 18:15:34 | 326
ijontichy képe

Szia Tomi, sziasztok!

Előző évben kimaradtam a nagy közös csobbanásból, azt hiszem nem kell nagyot visszanyúlnom

a történelem írott betűi közé radíros, előre megfontolt bűnnel terhes szándékkal, hogy állíthassam önhibámon kívül.

Javítani szeretnék, Tominál emberileg is, a többieknél sporttársi minőségben főleg, a csapatmozgás defínicióját

kimerítendően, persze csak ha maradt még üres vízfelület a kongítiv térképen.

Üdv Ijon

 
zs.viczian 2012-01-11 18:11:20 | 325
zs.viczian képe

Jelentkezem én is!

 
eftomi 2012-01-11 11:53:11 | 324
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

zakka

ewwwil

smarcsu

kisnagymisi

Zolo

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

 

Még 4 kiadó hely van a csapatban!

 
eftomi 2012-01-09 12:15:59 | 323
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

zakka

ewwwil

smarcsu

kisnagymisi

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

 

Még 5 kiadó hely van a csapatban!

 
eftomi 2012-01-09 10:44:23 | 322
eftomi képe

Természetesen! :-) Még hat sporinak van lehetősége velünk tartani Sopronba.



Előzmény: smarcsu (321)  
smarcsu 2012-01-09 10:23:56 | 321
smarcsu képe

szia Tomi, ha kell még ember, mennék.

 
G.Ildi 2012-01-07 16:49:22 | 320
G.Ildi képe

Remek. :) Mert természetesen megint összerakták Mátrabérccel... És egyikről sem szeretnék már januárban lemondani.



Előzmény: eftomi (318)  
eftomi 2012-01-07 16:03:43 | 319
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

zakka

ewwwil

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

 
eftomi 2012-01-07 16:02:36 | 318
eftomi képe

Persze, Neked bármit! :-)



Előzmény: G.Ildi (317)  
G.Ildi 2012-01-07 14:15:07 | 317
G.Ildi képe

Olyat ér, hogy csak szombat éjjeltől játszom?



Előzmény: eftomi (315)  
ewwwil 2012-01-07 03:16:05 | 316
ewwwil képe

hamár ilyen sok jóbarát jön akkor írjál fel engem is Tomi:)

(majd szólj mikor mennyi pénzt utaljak)

 
eftomi 2012-01-06 12:33:18 | 315
eftomi képe

A 21. Soproni Úszónap időpontja: 2012. április 14-15.

 
eftomi 2012-01-02 22:08:55 | 314
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

zakka

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

ewwwil

 
cseha 2012-01-02 20:15:58 | 313
cseha képe

Tudjuk már, hogy mikor lesz?



Előzmény: eftomi (312)  
eftomi 2012-01-02 11:12:09 | 312
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

eftomi - rendben

 

Tartalék:

 

cseha

pudingman

ewwwil

 
eftomi 2012-01-02 11:11:09 | 311
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

pudingman

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

zoliii

Csabesz83

eftomi - rendben

 

Tartalék:

cseha

pudingman

ewwwil

 
ewwwil 2011-12-15 19:49:49 | 310
ewwwil képe

egy olyan 3-4 ezer jöhet ha tényleg ilyen olcsó:DD



Előzmény: pudingman (307)  
Tamika 2011-12-15 01:11:59 | 309
Tamika képe

Támogatom az előttem szólót :D XD

 
Csabesz83 2011-12-14 10:49:44 | 308
Csabesz83 képe

A dunaújvárosi élmények után (és a tavalyi képek láttán :-)) én is szívesen jövök Sopronba :-D

 
pudingman 2011-12-14 08:08:20 | 307
pudingman képe

meg kell a kilométer

Semmi gond! Most olvastam, hogy márciustól kiárusítás van, olcsóbban kapható.

Mennyit vegyek neked? Ráérsz kifizetni:-))



Előzmény: ewwwil (306)  
ewwwil 2011-12-13 22:10:44 | 306
ewwwil képe

nálam is függ sárvártól a dolog mert azt is nagyon szeretem...meg kell a kilométer:D

de ha nem üti egymást a kettő vagy úgy alakul a felkészülésem akkor akár benne is lennék:)



Előzmény: Bendeguz85 (297)  
zoliii 2011-12-13 21:24:46 | 305
zoliii képe

én sem tétlenkednék, míg mások úsznak, ott a helyem..

 
eftomi 2011-12-13 13:51:34 | 304
eftomi képe

Még nincs időpont, de az elmúlt években a két rendezvény időpontja mindig ütötte egymást.



Előzmény: pudingman (303)  
pudingman 2011-12-13 10:42:21 | 303
pudingman képe

Megvan már az idöpontja a versenynek? Remélem, nem április 28-a, mert akkor van Sárvár.



Előzmény: eftomi (302)  
eftomi 2011-12-12 20:47:03 | 302
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

pudingman

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

Bendeguz85

potther

eftomi - rendben

 

Tartalék:

cseha

 
potther 2011-12-11 21:56:30 | 301
potther képe

Addigra esélyes, hogy megtanulok úszni is. =)



Előzmény: Bendeguz85 (300)  
Bendeguz85 2011-12-11 21:54:09 | 300
Bendeguz85 képe

natessék, azt még nem is szóltam neki :D



Előzmény: potther (299)  
potther 2011-12-11 21:51:13 | 299
potther képe

Én is! Én is! Én is! =)

 
G.Ildi 2011-12-11 21:26:06 | 298
G.Ildi képe
Bendeguz85 2011-12-11 21:24:03 | 297
Bendeguz85 képe

No engem beírhatsz véglegesnek! ha nem fogok éppen munkahelyet váltani, akkor ott leszek! Addig ráveszem Ewilt és potthert is(bár szerintem nem kell majd sokáig győködni őket)

 
G.Ildi 2011-12-11 21:15:17 | 296
G.Ildi képe

:)))))))))))

Csak, hogy tudd, virtuálisan most jól fejbe kólintottalak... ;)

Szerintem a hétvége után lesz még néhány lelkes jelentkező... ;)



Előzmény: eftomi (295)  
eftomi 2011-12-11 21:03:36 | 295
eftomi képe

Előrébb hozom a topicot a fórumban. Ha még decemberben sikerül neveznünk, akkor biztos a csapat részvétele az úszónapon. Nem rajtam múlik! :-)

 
eftomi 2011-11-05 13:54:40 | 294
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

pudingman

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

bulls23

kardosdr

eftomi - rendben

 

Tartalék:

cseha

Bendeguz85

 
bulls23 2011-10-24 20:32:12 | 293
bulls23 képe

én is nagy örömmel mennék :D

 
eftomi 2011-10-24 20:01:17 | 292
eftomi képe

Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 21. Soproni Úszónapon:

 

adurmi - rendben

pirgelman - rendben

pudingman

G.Ildi

Daniloo

wintreka

lajhára

Tia

Tamika

eftomi - rendben

 

Tartalék:

cseha

Bendeguz85

 
Tamika 2011-10-24 18:41:04 | 291
Tamika képe

Hát nem mondtam már, hogy én is! :)

 
pudingman 2011-10-20 18:53:35 | 290
pudingman képe

Ha Sárvárral egyidöben lesz, akkor én is bajban leszek. Nagyon bízom benne, hogy a derekam megjavul és tudok indulni, legalább a 12óráson.



Előzmény: Blue from the Island (289)