lroland futás

Morning Run2019.07.14 Vasárnap, 08:47:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:12:38

Távolság

30.14 km

Tempó

04:24 p/km (13.63 km/h)

Pulzus

Átlag
153
Minimum
47
Maximum
177

Edzésleírás

Harminc km maradt vasárnapra erre az eredetileg pihentetőnek szánt hétre. Más kérdés, hogy a hét második felére (annak ellenére, hogy hűvösre fordult az idő) nemhogy teljesen frissek, inkább érthetetlen módon fáradtak lettek a lábaim. Ma is mindjárt az első km-eken láttam már, hogy még bőven benne vagyok ebben a gödörben, ráadásul szél és némi emelkedő ellen is kellett dolgozni, úgyhogy nem indult egyáltalán könnyedén. Kb 5 km-nél döntöttem el, ha már ilyen béna napot fogtam ki, akkor legalább megfutom rendesen: így egy túlzottan erős tempó forszírozása nélkül (értsd: sérülés kockázata nélkül) csinálhatok végre egy érdemi edzést, legalábbis a keringés kaphat egy jó kis impulzust. Úgyhogy innentől rátettem még egy lapáttal, egy darabig még gyorsultam is, aztán Rámtól jöttek az emelkedők, ami azért megfogta a lendületet, de azért átlagban tartottam a 4:25 körüli tempót. A félmaratont kerek 1:33-nál értem el, amikor már túl voltam szinte az összes emelkedőn. Az utolsó km-ekre emelkedő már nem jutott, próbáltam tartani a tempót, ami sikerült is, de egyre nagyobb erőfeszítés árán. A végére szomjas is voltam, csak egyetlen egyszer, még a 12. km-ben ittam pár korty vizet.
Részletek: http://maratonfuto.hu/start.php?page=trainings&training=1474

Útvonalad térképen

Szintemelkedés 0 m

Átlagos pulzus: 153 bpm

Átlagos lépésszám: 82

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:05:02 1.02 04:56 12.16 -7 0 0 0
00:04:34 0.98 04:40 12.88 -3 0 0 0
00:04:31 1.01 04:28 13.42 -1 0 0 0
00:04:22 0.99 04:25 13.60 3 0 0 0
00:04:22 1.01 04:19 13.88 4 0 0 0
00:04:14 0.99 04:17 14.03 5 0 0 0
00:04:12 1 04:12 14.29 -3 0 0 0
00:04:10 1.02 04:05 14.69 3 0 0 0
00:04:13 0.99 04:16 14.09 3 0 0 0
00:04:24 0.99 04:27 13.50 4 0 0 0
00:04:29 1 04:29 13.38 20 0 0 0
00:05:01 1.01 04:58 12.08 40 0 0 0
00:04:08 1.01 04:06 14.66 -26 0 0 0
00:04:17 1 04:17 14.01 4 0 0 0
00:04:19 0.99 04:22 13.76 3 0 0 0
00:04:38 1.01 04:35 13.08 26 0 0 0
00:04:34 0.98 04:40 12.88 27 0 0 0
00:04:21 1.02 04:16 14.07 -32 0 0 0
00:04:04 0.98 04:09 14.46 -51 0 0 0
00:04:23 1.01 04:20 13.83 2 0 0 0
00:04:21 1 04:21 13.79 8 0 0 0
00:04:29 1.01 04:26 13.52 18 0 0 0
00:04:21 0.99 04:24 13.66 -9 0 0 0
00:04:32 1.01 04:29 13.37 -14 0 0 0
00:04:18 1 04:18 13.95 -5 0 0 0
00:04:12 0.99 04:15 14.14 -19 0 0 0
00:04:25 1.01 04:22 13.72 -6 0 0 0
00:04:21 0.99 04:24 13.66 -1 0 0 0
00:04:32 1 04:32 13.24 1 0 0 0
00:04:19 1.01 04:16 14.04 4 0 0 0
00:00:30 0.12 04:10 14.40 1 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!