Spar Budapest 30 km. Utolsó hosszú és egyben tesztfutás a Garda előtt. Szemerkélő eső, megélénkülő szél, a végére rázendítő eső. A víz nem zavart, a szél viszont megfogott rendesen.

10 előtt odamentem az 56-osok terére, a változó intenzitású esőben esőkabátban elbúcsúztattam a rajtoló maratonistákat, jó volt látni az ismerősöket, SMS-t váltani azokkal, akikkel nem találkozhattam. A földalattin "kicsit" tömeg volt, dolgozott a _közeg_ a lyukasztókapunál hivatásszerűen, ezzel növelve a váltásra siető futók adrenalin-szintjét. Jó volt olyan vonaton utazni, amelyen mindenki valami hasonlóra készült, vagy szurkoló volt :)! Aztán amíg leértünk a Vörösmarty tértől a Lánchídhoz, többször volt alkalmunk szurkolni a mezőnynek. Nincs erre más szó: felemelő volt a Roosevelt téren látni a két irányból kígyószerűen áramló, egy szakaszon szembe összeérő futótömeget :)! BSI: +1 pont :).

A váltóhelyen az öltözősátorban átöltöztem, aztán a végére egyetlen rendező került, aki meg tudta mondani, hol veszik fel a csomagot a célba szállításra. -1 pont :(. A 30-as rajt a Garibaldi utcánál volt, átsiettem, feladtam a csomagot, a srác tollal is ráírta a számot a rajtszámomra: +1 pont :), mivel a célban akivel találkoztam, mindenkinek leázott a nyomtatott csomagszáma a címkéről. Aztán beálltam a rajtomhoz (3. hullám), el is lőtték azt, én meg ott maradtam. Kiderült, hogy volt ott egy kapu, és csak az indulhatott el, aki a kapun belül volt. A kapun kívül pedig tömegesen álltunk sorban. Mivel erről sehol nem lehetett előre tudni: -2 pont :(. Így hát a következő hullámmal indultam el.

Az első kilométereken igyekeztem kiszabadulni a nálam lassabb bolyból, de azért olyan tempót választani, amiből nem lesz baj. A taktika az volt, hogy fussak a határán annak amit tudok, pulzuskontroll nélkül, érzésből. A Lánchídról leérve éreztem hogy bemelegedtem, felvettem az utazósebességet. Tekintve hogy a zónám mögött rajtoltam, a mezőnyben végig előztem, talán egy váltósra és egy maratonistára elmékszem aki elment mellettem (az utóbbiról még lesz szó). Az alsó rakparton észak fele futva értem utol a 3:30-as iramfutók csapatát. Szerencsére ekkor még csak szórványosan jöttek szembe (a felvezető autóval is itt találkoztam), lehetett egy kicsit kerülni a szemközti sávba is (a pályarajz miatt balra tartsban futottunk itt). Eltartott egy darabig amíg elmentem mellettük... Az Árpád-híd alatt visszafordulva beleraktam a fejembe, hogy innen most egyetlan darab szakasz jön a Budafoki útig... Jó volt nagyon, hogy ide is kijöttek szurkolók (pl. Cucuék :)), aztán beljebb, a Lánchídnál, az Erzsébet-hídnál, a felsőrakpartról is jólesett a sok ismeretlen szurkolása, igyekeztem visszaköszönni, de ennél a tempónál nem mindig kapcsoltam időben a név szerint szurkolóknál se, elnézést érte... Már az Árpád-híd fele menet is feldobtak a zenészek, de nekem a legjobban az Erzsébet-híd alatt muzsikáló dobos-pikulás duó tetszett, nekik is köszönet!

A rakpart lendületesen ment, néha éreztem hogy egy-egy maratonista rám tapad, de nekem könnyebb dolgom volt, 12 kilométerrel kevesebb volt a lábamban, lemaradtak. Egyre kevesebb lett az egyéni induló körülöttem, ez új volt, nem nagyon szoktam a 3:30-on belüli zónában futni. A Dombóvári út elején, a tri-VB helyszíne előtt :) Sisi dobolt és üdvözölt, kemény munkát végzett, neki is köszönet! A Dombóvári úton elszaladtunk a Budafokiig, itt már kezdtem a magam tempójához közeli mezőnybe érni. Visszafele aztán a Pázmány Péter sétányra kanyarodva szembecsapott a pofaszél... A rajtnál nem is tűnt fel hogy ilyen élénk, vagy lehet hogy közben erősödött meg? Akárhogy is, végérvényes tanulság, hogy rakpartos útvonalú futáson Pesten _mindig_ van szembeszél. Az északi irányban jó 10 másodperccel lassabb tempót lehet számolni. Betoltam az első fél gélt, aztán igyekeztem rátenni egy lapáttal és dolgozni a szél ellen. Mivel gyorsabb voltam a mezőnynél, nem tudtam szélfogót használni, pedig jó volt látni, milyen szép libasorok alakultak ki, egyik-másikat 1,60 magas srác vezette :).

A BME épületeinek szélfogója mögé érve kicsit fellélegeztünk, aztán Szabadság-híd, kunkor, alsó rakpart: lendületesen ment. Legalábbis így éreztem. Visszanézve ezek voltak a leglassabb kilométereim. Jólesett a szurkolás a csarnok előtt :). Elvétettem két km-táblát is, aztán a pesti rakparton a pofaszél újra megfogott, akár a Nike-n. Ahogy elnéztem, másokat is. Igyekeztem a fal mellett végigmenni, ott talán kevésbé fújt. 21-nél megettem a gélem másik felét, aztán egyszercsak slowfoot Balázs Vacskamatit találtam magam mellett :). Jött mellettem jópárszáz métert, közben udvarolt a tempómnak :). Pedig akkor nem is volt olyan jó az a tempó, de futottam a taktikám szerint. A Lánchídnál Balázs lecsatolt, köszönet a kíséretért! Itt mindig sok a szurkoló, név szerinti buzdítást is kaptam, köszönöm! Tényleg, Vinca pl. hol is szólt rám...? Jó volt őt újra a pályán látni :)!

Az Országház előtt berzso és reinor szurkoltak. Norbitól megkérdeztem, milyen volt a tegnapi futás, ahova én küldtem el a dzsindzsásba :), ő is mellém állt és elmesélte. Nem nagyon bírta a 4:30-as tempót, egyfolytában a vállán keresztül kellett beszélnie, annyira vitte volna a lába. Alighanem jó kis maratonja lesz két hét múlva :)!

A Dráva utca előtt visszafordultunk, megint láttuk szemben a mezőnyt. Ez az útvonal, bár technikásabb, sokkal jobban tetszik nekem, mint a korábbiak! Kevesebb benne az unalmas rész, több a szembefutás, izgalmasabb részeken vezet. +3 pont :). A Szent István parknál feljöttünk a felső rakpartra, itt értem utol azt a srácot, akit már említettem. Tolta rendesen, a Margit-hídnál (miután keresztülgázoltam egy hatalmas pocsolyán) én lelassítottam hogy megegyem a mai utolsó gélemet és kortyoljak rá egyet, ő itt visszaelőzött. Na mondom, egy életem, egy halálom, ezt a srácot pedig tartani fogom, ő lesz a nyulam! Így is lett, a célig mögötte futottam 10-20 méterrel, nem engedtem el, így előztük végig a sporttársakat. Kossuth-tér, Alkotmány utca: volt olyan alkalom hogy ez a szakasz már nehéz volt, de most úgy éreztem, tudom tolni a taktika szerinti tempóban. A srác pedig sokat segített :). A felüljárón már vártam Saci nénit, persze hogy ott volt, ma eléggé magányosan. Kábé itt eredt rá az eső, de nagyon! A cipőm már vagy féltávtól tocsogott, aztán egyre nehezebbnek éreztem az összegyűlt víztől. Eleinte kerülgettem a pocsolyákat, később csak akkor ha lehetett, de innentől mentem tökön-paszulyon át, csak arra igyekeztem figyelni, ne fröcsköljek le másokat. A víz a sapkámról a mellemre csorgott, onnan patakokban végig az ágyékomaon és a combomon, úgy éreztem mintha mezítelen lennék. Néha lenéztem, nem voltam az :). Ráadásul kioldódott a jobb cipőfűzőm, de nem érdekelt, ráérek megkötni a célban is :). Megkerültük a Ferdinánd-híd talpát, aztán tovább a Lehel-úton, a srác előttem, én meg a nyomában. A km-jelzéseket megint elvétettem, de mindegy, ez már a végjáték. A villamosmegállóban, a zebránál civilek biztatnak. A Nyugati-vasút hídja alatt az utolsó zenészek, örömmel konstatálom magamon, hogy jut nekik is még egy mosoly :). Aztán megkerüljük a Hősöket, és bekacskaringózunk az 56-osok terére, a célba. Nem nagyon tudok gyorsítani, de nem is merevedek le, nem szúr az oldalam, hasonlóan érzek mint a héten már kétszer: ez a tempó megy, gyorsabb most nem tudnék lenni rövidebb távon se. PA név szerint üdvözöl a célban, az órámon a merészebb tervnél is egy kicsit jobb eredmény. Elégedett vagyok.

Még a célterületen ér utol Soma, akit a felüljáról hagytam el. PB-t futott maratonon, gratula neki :)! Esik az eső vadul, a ruhatárban nehezen találják a csomagomat, aztán átöltözöm, végigkóstolom az összes grátisz jégkrémet, Rudit, joghurtot, gyümölcslét. Nem várom meg a többieket mert fázom, elindulok az autóhoz, otthon forró aromafürdő, kalória és folyadékpótlás.

Jó volt ez a mai futás nagyon :).