(verseny)
Felhős idő,
Mátr-kör. Ez egy fantasztikus verseny volt. Az utóbbi 1 hónapban, nem mentek a versenyek és nem is éreztem jól magam. Na most ez másképp volt, iszonyatosan élveztem végig a versenyt, minden klappolt kivéve, hogy az első bojjal szerettem volna felérni, ami nem sikerült, de nem tragédia. A lefelé nagyon jól ment, éreztem a gépet, pöpec volt. Az első faluban egyedül maradtam, ezért bevártam a második bojt ami kb. mögöttem 200méterre közeledett. Frankó tempót mentünk, a hegyeken sem szakadtam le, végig élveztem a bringázást, nem volt az a szar érzés, hogy legyen már vége mert meghalok, király volt. A célom az volt, hogy az első 100ban benne legyek, ez sikerült. Abszolútban a 95. lettem 2:11-el Rambótól 2 Nánditól 8 percet kaptam, ez nem rossz. Nem fingtam ki, elfáradtam, de nem úgy estem be a célba. Egy srác aki előttem ért be fél percel, a cél után beleborult az árokba úgy elfáradt. Egy szó mint száz nagyon-nagyon jó volt. És ami a legjobb hír, hogy a Nándi III. helyen végzet a korosztályában VINIBIKos a dobogon, mi kell még. Mindenki nagyon jól ment, Rambó IV. Itt is letettük a névjegyünket, alakul a molekula. Sok mindent lehet a csapatunkra mondani, de az eredmények jönnek és ezek vitathatatlan tények. Éljen a ViniBike Team.
3 hozzászólás
Qrva nagy elismerésem és gratulációm neked, és a ViniBike-nak is!!! Remélem jövőre nem esik egybe ez a verseny egy számomra másik fontos versennyel és elindulhatok én is. A szívem szakad meg ilyen beszámoló olvasásakor ! Nagyon örülök, hogy ilyen nyíregyházai kerekesek között lehetek!

Jó voltál Doki bácsi, de sajna nem láttad a fenekemet, de jövőre