Nagyon melós volt a bokáig érő hóban futni, de nagyon jól esett. Az első felét tényleg igazán lassan futottam, a második felében pedig törekedtem nem elhagyni a futómozgást. Rosszul kötöttem be a cipőfűzőm, ezért lett egy vízhólyag a jobb lábamon: egyrészt tanulságos volt, hogy mennyire nem vehetem alapnak még azt sem, hogy fel tudom venni a cipőm (mire rájöttem és kiigazítottam addigra már kész volt a vízhólyag :D), másrészt tök örültem neki, hogy volt alkalmam gyakorolni, hogy mi van akkor, ha a futás kétharmadában valami -nem sérülésből eredő - egyértelmű fizikai distressz van. Szembetűnő a változás ahhoz képest, ahogy ezt pár éve kezeltem volna: akkor biztos, hogy morogtam volna rajta most pedig igazából azon kívül, hogy kiröhögtem magam, amiért nem tudok cipőt kötni nem történt semmi :D

:D