A maraton előtti utolsó hosszú, pirosnál leállítottam az órámat, hogy rendesen lássam mit művelek, nagyjából meg vagyok elégedve.

Megfuttattam a klón cipőt, csakhogy tudja mire számítson

Kifelé több jókedvű futó, oda-vissza sok bringás.

Egy csodaszép őszi kikericses rét  a fordító előtt, egy fehér, kutyának nevezett valami (a macskám megeszi vacsira) kergetett meg.

Egy fahídon pár palló alattomosan magasabban van, itt bemutattam pár méter alacsony repülést, de sikeresen megúsztam, hogy szálka menjen a térdembe.

Elfogyott  a vizem Győrújfalu előtt, a kút meg nem működik, kocsmáznom kellett...

Kaptam egy Balaton szeletet....végigsimítom az ujjammal....másnak ez egy piros alufóliába csomagolt étcsokis nápolyi, nekem a történelem.

Egyszervóóóthóónemvóóót....voltam egyszer én a mazsola és volt egy futó csajszi, aki itt engem nagy szeretettel, támogatással fogadott. Felnéztem rá és csodáltam őt. Együtt futottunk először két órán belüli félmaratont Siófokon.......elkísért az első maratonomon....és  a Kékest is vele együtt hágtam meg egyszer...ezen kívül még sok-sok versenyen felbukkant az életemben, ki is neveztem őt kabalámnak, mert ha ott volt, engem rossz nem érhetett.

Az élet és  a Balaton hullámai, és velük együtt mi is úgy döntöttünk, hogy összefűzzük még ezt a barátságot egy Ultrabalaton páros indulásban. :))) Tessék elképzelni, Snecike és én a Balaton körül...

ugye, hogy nem egy étcsokis nápolyi?? DDD