Címketalálatok
Ismét rajthoz áll az Angyalszív Down Alapítvány csapata
A debreceni Rotary Maraton Centenáriumi futása után, ahol 70 fős csapat futott a Down-szindrómás gyermekekért, az Angyalszív Down Alapítvány csapata újra futócipőt húz. Május 19.-én Siófokon, a WINK Maraton 7 km-es távján váltófutásban 24 Down-szindrómás gyermek, fiatal indul Lajkó Csaba ultrafutó társaságában, hogy teljesítsék a távot.
16 nappal a verseny után célba ért a London Marathon utolsó résztvevője
Claire Lomas öt évvel ezelőtt egy lovas balesetet követően bénult meg deréktól lefelé. A 32 éves nő most egy speciális bionikus öltözet segítségével saját lábán lépegetve teljesítette a maratoni távot. Teljesítményével a gerincsérülések kutatására gyűjtött adományokat.
Áramlanak az adományok az elhunyt maratonfutónő emlékére
A 30 éves Claire Squires lelkes adománygyűjtő és maratonfutó volt. A hétvégi London Maratonon is gyűjtött, a Szamaritánusok elnevezésű lelkisegély-szolgálat számára. A fiatal nő a cél előtt másfél kilométerrel összeesett és az életét az orvosok nem tudták megmenteni.
Az első (félig) víz alatti maratoni futóverseny
Szeptember 9-én Hershey-ben (PA, USA) rendezik meg a világ első víz alatti maratoni versenyét. A HydroWorx Underwater Marathonon nem lesz szükség légzőkészülékre.
Kilométergyűjtés az Angyalszív Down Alapítvány javára
Pecsenye kéri a segítségeteket egy jótékony célú kilométergyűjtéshez március 21. és 25. között.
Élménykülönítmény a súlyos beteg gyermekekért
A Bátor Tábor Alapítvány Élménykülönítmény nevű jótékonysági futócsapatának tagjai maratoni és félmaratoni versenyeken indulnak, teljesítményükkel daganatos és krónikusan beteg gyerekeken segítenek, adományokat gyűjtenek a számukra. Tavaly a Budapest Maratonon 6,4 millió forintot gyűjtöttek, és áprilisban a Vivicittán újra rajthoz állnak. Csatlakozz hozzájuk te is!
Virtuális futás - egy tanárnő emlékére
Egy hónappal ezelőtt egy montanai tanárnőt reggeli futása közben elraboltak és meggyilkoltak. A tragédia időpontjában világszerte nők ezrei futottak utcákon, erdőkben, parkokban. Az egyedül futó, kocogó nők közül sokan váltak és válnak ma is erőszakos cselekmények áldozataivá. Függetlenül attól, hogy kik vagyunk és hol futunk, nekünk, nőknek is jogunk van a biztonsághoz.
Felújított bringák a börtönből karácsonyra
A Scott megyei börtön (Iowa) lakói immár ötödik éve vesznek részt a karácsonyi kerékpár javítási/szerelési jótékonysági programban. A helyrepofozott bringákat rászoruló gyerekek kapják meg ajándékba.
Kalapács alá került Kropkó Péter kulacsa és Gyurta Dani úszósapkája
Jótékonysági akció keretében árvereznek el számos ismert, olimpiai - világ és Európa bajnok sportolótól származó személyes sportrelikviát a vaterán.
Jótékonysági licit a New York Marathon előtt
A közelgő New York Marathon előtt még tart egy utolsó pillanatos jótékonysági árverést a versenyt szervező New York Road Runners. Megnéztem, mikre lehet licitálni, és hol járnak jelenleg a licitek.
Helyszínváltozás: Bécs-Pozsony-Budapest befutó a Tabánban
A szerdán, október 19-én Bécsből elrajtoló Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton befutójának helyszíne megváltozott. Ha szeretnél használt futócipőt leadni Boronkay Péter felhívására, azt az új helyszínen, a Tabánban teheted majd meg október 23-án.
Jótékonysági felhívás Boronkay Pétertől
Kétszeres világbajnok paratriatlonistánk, Boronkay Péter kéri a segítségeteket fogyatékos gyerekek számára.
Jótékonysági akciók a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon
A SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon hagyománya van a jótékonysági akcióknak, adománygyűjtéseknek. Idén a Budapest Sportiroda-BSI a Magyar Vöröskeresztnek és négy különböző alapítványnak nyújt lehetőséget az adománygyűjtésre október 2-án, az ország legnagyobb futóeseményén.
Run for Japan - Fuss te is Japánért!
Március 27. és április 17. között zaljik a Japán megsegítését célzó kampány, melynek keretében a világ futói kilométereket és adományokat gyűjtenek. Az alábbiakban Pecsenye felhívását olvashatjátok.
Triatlon: Elit versenyzők segítik Christchurch városát
Március 9-én kezdődött az a jótékonysági árverés melynek keretében a triatlonsport legjobbjainak sportfelszerelésére is licitálhatnak az érdeklődők. A befolyt összeg a földrengés sújtotta új-zélandi Christchurch városát segíti majd.
55 évesen 250 maraton egy év alatt
Az 55 éves Martin Parnell elérte célját: 365 nap alatt 250 maratont futott le, közben adományokat gyűjtve egy gyerekeket támogató alapítvány számára. Utolsó maratonját december 31-én mínusz 27 fokban futotta.
Búzaszem Futófesztivál: a szakadó eső ellenére is sikeres volt
A gödi Búzaszem Iskola építését támogató Búzaszem Futófesztivál a több napja tartó felhőszakadás és az erdő járhatatlansága miatt ugyan kissé változtatott programmal és nyomvonalon, de összességében sikerrel került a Duna-parti település történetébe.
Még több címke