Várbíró Attila interjú: Bajai mese

kán | 2009-08-28  | 8 hozzászólás

Baja nemcsak a halászlevéről és a Sugovicáról híres, hanem szülötteiről is, Jelky Andrásról és Türr Istvánról. Baját a hazai triatlon élet egyik fellegváraként is emlegetjük. Egy kalocsai versenyen volt lehetőségem elbeszélgetni Várbíró Attilával, A Mogyi SE válogatott sportolójával.

Elsőször is gratulálok a budapesti duatlon Eb-n elért helyezésedhez. Milyennek találtad a versenyt?
Köszönöm szépen! Nagyon tetszett a pálya, élmény volt rajta hajtani. A válogatott ruha is tetszett, majdnem mindent eltaláltak. Külön örömmel töltöttek el az önkéntes segítők, akikhez bátran fordulhattunk, hiszen mindig lelkesen segítettek és a verseny után többekkel jókat beszélgettem. Összességében elégedett vagyok a csapaton belül jó hangulat uralkodott és szükség esetén bárkihez, fordulhattam volna.

Azonban sajnos akadt egy figyelmetlen „civil", aki a szervezők hangos ordítása ellenére is kigyalogolt elénk miközben mi nagy tempóval kerékpároztunk, hála az égnek nem estünk el. Egy hiba, azért még piszkál: ez egy Európa- bajnokság volt, ami egyben világkupa is, így más kontinensről érkezők is indulhattak, ami nem baj. A pici probléma az, hogy az eredménylistán 20. vagyok, amikor csak 17., hiszen előttem van 3 olyan versenyző, aki nem európai (ausztrál, japán, dél-afrikai). Szóval kevés hiba és sok jó, így értékelhető már néhány versennyel a hátam mögött! Itt még egyszer megköszönném, mindazoknak, akik részvettek a szervezésben! Azon szervezőkkel, segítőkkel, akikkel találkoztam, mindent megtettek értünk.


Ezek szerint nem ez az első Európa-bajnokságod...
Már indultam 2vb-n és ezzel együtt 4 Eb-n.


Ha lehet, melyiket tennéd első helyre és miért? Van kedvenced közülük?
A mostani Eb a kedvencem, azért, mert itt már felnőttként indultam az igazi elitben. A magyar sportélet egyik legnagyobb betegsége, hogy kevesen érik meg a felnőtt kort, ami sokszor nem edzők hibája! Szóval igazán megküzdöttem, nagyon kemény volt a felkészülés és itt nem az edzésre gondolok, mert az semmi, hanem minden másra, hiszen másfél hónappal kezdtem el előtte tekerni heti 120km-t és 70-80kmt ha futottam hetente sokat mondok. Ellenben volt, hogy havat lapátoltam, hogy futhassak, verekedtem kutyással, mert nekem jött a kutyája és le mertem rúgni az ebet, hajnali kelés, futás mínuszban munka előtt, szinte mindig sötétben teltek a km-ek, elnyűtt cipőben, és voltak irigykedő igazán rosszakarók is, rengeteg dolog hátráltatott. Így mikor a rajthoz álltam, meghatódtam, mert a sport nem az edzésről és képességekről szól, hanem a nehézségek legyőzéséről. Szerencsére a barátaim, munkatársaim, sportolók, edzők bíztattak, így a képzeletbeli „stáblistán" nem csak az én nevem szerepel. Ez a verseny többet jelentett számomra, mint egy Európa-bajnokság.




És hogyan lesz az ember duatlonista? Van rá recept, vagy véletlenül keveredtél bele a sportba?
Nem volt igazi sportmúltam, rendszeresen összesen 4 hónapot birkóztam 14 éves koromig. Testnevelés óráim is csak papíron léteztek, nem érdekelt a sport, de mindig volt valami szenvedélyem. 14 éves koromig a Cooper volt a leghosszabb, amit lefutottam...

Amikor gimnazista lettem, kaptam egy kerékpárt szüleimtől, hogy ne kelljen állandóan gyalogolnom. Nagyon örültem neki. Felültem rá és annyira megtetszett a tekerés élménye, hogy le se akartam szállni, hiszen nagyon rég nem tekertem már, mivel a kempingemet már jó néhány éve kinőttem. Tetszett a sebesség és hogy jókat lehet küzdeni, aznap elhatároztam, hogy világbajnokságra fogok menni. Szóval fogtam a kis dinamós sárvédős montimat és elkezdtem tekerni, mint egy őrült. Barátaim és akkori barátnőm nézett is egyet, de mivel nem sok időmbe került, nem foglalkoztak vele.

Nem volt és most sincs Baján kerékpáros szakosztály, de Gergely Andi osztálytársam (nagyon jó úszó) mondta, hogy létezik egy triatlon nevű sportág, menjek le az uszodába és keressem Miki bácsit. Le is mentem, mondta, hogy ők úszni is meg futni is szoktak. Az úszást sosem kedveltem, örültem, ha átúszom a nagy medencét, meg alkatomból kifolyólag fázós is voltam, egy szó mint száz, nem szeretek úszni. A futás meg szimpatikusan hangzott, osztályelsőként sok siker élmény ért, minden edzés nélkül farmerben 3km körül mentem Cooperen, amit felsőben évente egyszer felmértünk aztán ki is fújt a tesi óra kidobóban meg fociban.

Szóval mehettem edzeni - az első edzés egy bringás edzés volt, 30km. Lementem a kis dinamósommal, a pumpa csörgött a csomagtartón... Kicsit néztek, mikor bő szabadidőruhában beállítottam és sima sportcipőt viseltem. Miki mondta, menjek a lányokkal, el is indultunk nagy bolyban, a mi kis macskaköves terünkön át, zörgött a sárvédőm, a pumpa csomagtartón, többen is csodálkozva néztek komolyan gondolom-e. Tekertem a bolyban, mondták a lányok, hogy álljak közel az előttem lévőhöz, mert úgy könnyebb, így beforogtam, nagyon fárasztó volt, Koch Reni mögött kaptam helyet. Tapadtam, ahogy tudtam. Volt valami hajtás is benne visszafele, amit már csak úgy bírtam, hogy lehajtottam a fejem és csak mentem, a hátsó fogaskeréksorát néztem, mikor egyszer csak beérkeztünk Bajára, ketten elszakadtunk, Reni megdicsért, azon a hétvégén lett Európa-bajnok.

Amikor mentek tekerni én is mentem edzeni, de nem is edzés volt, hanem inkább élet-halál harc. Egy nap Miki megkérdezte, nem próbálnám-e ki a futást? Amire a válasz egy határozott nem volt, annyi rosszat hallottam, hogy tönkre megy tőle az ember térde meg ilyesmi, ráadásul nem rég kezdtem el sportolni, nem tudtam elképzelni, hogy fussak is, féltettem az izületeimet a túlterheléstől. Aztán beköszöntött a rossz idő, jött a tél. Nem edzettem semmit, de a futás mindig is szimpatikus volt, leszámítva, hogy féltem nem lesz-e sok a bringa meg a futás együtt.

Felhívtam Mikit, hogy futnék, mondta, hogy menjek le szerdán hosszú laza lesz, ő nem lesz lent, majd Szűcs Ákos megmondja mit kell futni, nála lesz a terv. Lementem. Szűcsi mondta, hogy 2 nagykört kell menni. Nem mondtam, de magamban azt gondoltam mi az nekem, a salak 400m körülötte a töltés lehet 500m biztos az a nagykör. El is indultam futni a csapattal. Reni meg Szűcsi futott elől, lelkes kezdőként egyből oda soroltam, valami számítógépes játékról beszéltek, én meg már halálomon voltam. Kiderült, hogy a nagykör tényleg nagy - nem a kis 500m-es töltés... Megyünk már egy ideje, mikor Ákos hátranéz és mondja, hogy ez volt egy kör (2700m). Már fájt, főleg így beöltözve, és jött a következő. Azt is valahogy lefutottam, de annyira elfáradtam és rosszul néztem ki, hogy mikor elindultam dacból a 3.-ra is, Ákos hazaküldött, mondván elég volt mára ennyi... Egyből szerelmes lettem a futásba, így lettem duatlonos.


Téged valóban nem anyukád vitt le edzésre... És hogyan tovább? Vannak céljaid, van egy Nagy Álom?
Tényleg nem, sőt, elárulom, hogy az első évben többször titokban kellett edzenem. A szüleim nem szeretik a versenysportot, 10 év edzés után most először volt olyan, hogy édesapám megnézte egy edzésemet, de ha tudtak, azért eljöttek pár versenyre. Az idei évben volt először az is, hogy egy hosszú futás után hazaérve, nem azt mondta édesapám: "Ne edzz!". Már kezdik elfogadni, hogy részét képezi a mozgás az életemnek.

Hogyan tovább? A legközelebbi cél a Nike Félmaraton Budapesten. 25 éves leszek novemberben, szóval túl vagyok a koron, mikor a férfiak befejezik a növekedést, el lehet kezdeni edzeni! Persze eddig is edzettem, állítólag alacsony km számú hetekkel operáltam (amit nem éreztem mindig kevésnek), meg kell próbálkoznom a rendszeresen futott 100km körüli hetekkel, sőt talán még egy kicsit többel is, hiszen több versenyzőnek is megy, talán nekem is menni fog.

Szép fokozatosan haladok, 6 hete kezdtem el újra edzeni, 50-es hétről kezdve. Kerékpározni gyakorlatilag alig, heti 40-80km-t tekerek jelenleg. Ez az utolsó erős hetem (2009. aug. 17-23.) a Nike Félmaraton előtt és ez a hét már 100km-es lesz. Kezdésnek egy 1: 11-13 közötti időt tervezek pályától és időtől függően, ami elmarad az egyénimtől (1: 10: 54, 2005 Balaton Félmaraton, Siófok), de elsőre megtenné 6 hétből. Az alapozást életemben először szeretném rendszeresen 100km-es hetekkel teljesíteni, sőt ha ki tudom piheni, még többel is.

Ehhez szükségem lenne 3 havonta új cipőre, ami anyagiak hiányában nem fog összejönni, így valószínűleg kevesebb lesz a km.... Jó lenne versenyekre is eljutni, de ez is „csak" anyagiak kérdése. 2-3 hetente szeretnék egy versenyen indulni, de ez csak álom marad, örülök, ha egy évben 4-5-re eljutok.

Nagyon tetszik a pálya, főleg az 1500 és az 5000m. Kamaszkorban hosszúfutásokból mentem 4: 08-at 1500-on, jó lenne 4 percet menni, de ahhoz kellene a versenyzés.... A másik nagy szerelem a félmaraton, hatalmasakat lehet küzdeni, rendszerint 5km-től már pokolian fáj mindenem, a tempó minimális csökkenésével. Szeretek versenyezni, széthajtani magam.

A nagy álmomat, hogy duatlonban egyszer válogatott legyek és, hogy világbajnokságon indulhassak már elértem, így most újra a realitásoké a főszerep. Néha el szoktam arról ábrándozni, hogy lefutom a maratont, életem leghosszabb távja 32km volt. Ugyanis maradandó emlék a mai napig, amikor először lefutottam a 10 és 21km-t. A maraton lefutásától is hasonló, sőt még nagyobb „megcsináltam" érzést várok, de ez még várat magára. A cél, hogy újra elkezdek edzeni, és ha mennek a dolog talán többet is, mint eddig, de mint tudjuk, ember tervez, Isten végez. Így is hálás vagyok a sorsnak, azért amit eddig elértem. Szóval, amit elérhetek az általános elveket követve (egészség, rendszeresség, fokozatosság..), figyelembe véve a nehézségeket, azon leszek, hogy elérjem!


Köszönöm szépen az interjút és további jó edzéseket, illetve felkészülést az első maratonig!
Én is köszönöm, és mindenkinek hasonló jókat kívánok!


Név: Várbíró Attila
Életkor: 25
Sportág: duatlon, hosszútávfutás
Egyesület: Mogyi Se (Baja)


Képek forrása: Várbíró Attila, Kopasz Sándor, www.hunrun.com