Elit triatlonos fiaskók

pen | 2006-12-05  | 4 hozzászólás

Egy triatlon versenyen sok minden félresikerülhet. Dörzsöl az új úszóruha, defektet kap a bringa, begörcsölsz a futáson. De ha azt hinnéd, ilyen problémákkal csak az amatőrök küzdenek, nagyon tévedsz! Olvasd el az új-zélandi elit versenyző, Taryn McLeod vallomását az ő legrosszabb verseny napjairól, és rá fogsz ébredni, hozzá képest mennyire szerencsés voltál eddig!

„Talán csak vonzom magamhoz a bajt, de az is lehet, hogy a triatlonos karrierem úgy ahogy van, el lett átkozva. Akik ismernek, tudják miért mondom ezt.

Tíz éve kezdtem a triatlon versenyzést. Az első gyanús jelet 1996-ban Új-Zélandon, a középiskolások országos bajnokságán kaptam. Miután sikerült másodikként kiszállnom a vízből, anyu már előre is szaladt, hogy szurkoljon nekem a bringás kihajtónál. Aztán, mikor percekkel később a mezőny legnagyobb része már elkerekezett, és én még mindig nem voltam sehol, anyu aggódni kezdett és a keresésemre indult. A depóban talált rám, ahol őrült módjára küzdöttem a neoprén ruhámmal.
Első lecke: mindig ellenőrizd indulás előtt, hogy a neopréned húzókája a zipzáron kívül kerüljön!

A második baklövést többször is elkövettem, úgy tűnik a saját káromból is csak többedszerre tanultam. Ha valaki annyira reménytelenül gyenge orientációs érzékkel születik, mint én, annak részletes magyarázatra van szüksége, hogy el ne tévedjen. Ausztráliában történt az egyik versenyen, hogy lekéstem a verseny előtti tájékoztatót, így elhatároztam, hogy a bringázáson majd követem az előttem tekerőt. Kicsit elmélázhattam azonban tekerés közben, mert jó pár kilométerrel később arra eszméltem, hogy a 4 körös bringázás 5. körében vagyok..  A következő eset a szülővárosomban történt, ahol pedig illene kiismernem magam. Elsőként értem a bringás fordítóhoz, ahol a rendőr nem jelzett nekem időben, így én vígan kerekeztem tovább, fel a jól ismert hegyre. Csak akkor fordultam meg, mikor az edzőm kissé zilált idegállapotban végül utolért az autójával és rám kiabált..
Második lecke: mindig tanuld be a pályát a verseny előtt!

A következő fiaskó Franciaországban történt, ahol szintén vezető pozícióban voltam, sikeresen befejeztem a bringázást, és nekiindultam a futásnak. Örömmel vettem észre, hogy egy montis kísérő mutatja nekem az utat, gondoltam, itt már semmi gond nem lehet. Ám szegény kísérőm nem sokkal indulás után frontálisan ütközött egy lámpaoszloppal, majd ráesett a futóútvonalra, és engem is ledöntött. Egy feldagadt térddel és pár öltéssel később kezdtem azt gondolni, a sors talán nem támogatja a triatlon karrieremet.
Harmadik lecke: folyamatosan figyeld a kísérődet!

Ismét Franciaország, a Grand Prix versenysorozat utolsó versenye, La Baule-ban. A bringa után a népes élbolyban voltam, ha a futáson jó pozíciót akartam szerezni magamnak, nagyon fontos volt, hogy minél gyorsabban depózzak. Ezért különösen ideges lettem, mikor a cipőm nem akart feljönni a lábamra. Idegesen rángattam, azon tűnődve, lehetséges-e hogy egy nap alatt 3 számot nőtt a lábam. Mivel ez nem tűnt valószínűnek, arra kellett gondolnom, hogy vagy a cipőm ment össze, vagy… Hát igen. Valahogy sikerült a csapattársam depócsomagját megragadnom. Mivel a csapatunk egyforma ruhában és cipőben versenyzett, csak a lábbeli felhúzásánál tűnt fel a csere. Mondanom sem kell, érmes reményeim messzire szálltak, mire jócskán lemaradva, végre saját cipőmet felhúzva, megkezdhettem a futást.
Negyedik lecke: mindig ellenőrizd, hogy tényleg a saját depócsomagodból öltözöl-e!  

A következő lecke az esővel és a sebességgel függ össze. Az első olyan versenyemen tekertem, ahol jó esélyem volt egy komoly pénzdíj megnyerésére. Aztán jött az eső, a kockakő, én meg csak tekertem jó gyorsan tovább, amíg… Majdnem elsírtam magam, ahogy az esés után a földön feküdtem, és szinte láttam a pénzdíjat elúszni a levegőben.
Ötödik lecke: Esőben a túlzott gyorshajtás veszélyes (és szegénnyé tesz :o)! 

És végül, még egy tanulság a bringázással kapcsolatban. A Salford Világkupán versenyeztem éppen, ahol az úszás és 4 kör bringa után egész jól álltam. Ekkor áttekertem egy villamossínen, jó nagyot döccentem, és.. .és eltűnt az ülésem! Volt még hátra 20 km bringázás, amit tehát vagy kiállva, vagy az ülésem megmaradt fém vázán kucorogva kellett lenyomnom. Végül - a nézők és a kommentátorok legnagyobb örömére – pontosan ezt tettem, és be is fejeztem a versenyt.
Hatodik lecke: széteső félben lévő üléssel ne állj oda versenyezni!

Összefoglalva azt mondhatom, a legfontosabb amit eddigi pályafutásom során megtanultam, hogy a jó triatlonosnak mindig szüksége van egy nagy adag JÓ SZERENCSÉRE!”

Forrás: http://www.triathlon.org; http://www.sportzcoach.com/; http://www.seenindunedin.co.nz