Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 903 109 km-t sportoltatok
Szájkarate

Ironman 2013

Palesz | 2013-08-02 13:35:46 | 2 hozzászólás

Nagyatád 24. Extrememan 2013, életmód váltó, Szájkarate csapat

Előzmények

A tavalyi díjazott váltós indulás élménye után egyértelmű volt, hogy idén visszatérünk Nagyatádra, többen, többet vállalva, még nagyobb kihívást keresve, feszegetni a határainkat, egymást bíztatni, együtt befutni a célba, csurom vizesen összeölelkezni. Egy részeg januári éjszakán beneveztünk két kétfős váltóval, ehhez csatlakoztak később a lányok négyen. A BAT büszke lehetne ránk, persze ha még dolgozna ott pár ember az indulók közül és persze ha a mostani cég foglalkozna a munkán kívüli büszkeséggel.

A felkészülés nem ment zökkenőmentesen. Nekem áprilistól be volt gyulladva a térdem, gyakorlatilag csak versenyen futottam, akkor is fáslival és begyógyszerezve, béna stílusban. Lacit a magas vérnyomása, Biskut a visszerei miatt tiltották el a sportolástól. Tomi esett a Pelson június elején, az ott elszenvedett kulcscsonttörés miatt az indulása sem volt biztos, a verseny előtt egy héttel ült először bringán és futni sem sokat futott két hónapig. Így mi végül hárman indultunk, a legtalálóbb a Hikomat név lett volna, de a Szájkarate is passzolt – beszélni nagyon tudunk a sportolásrólJ.

A lányoknál a nehézséget az okozta, hogy Évi az utolsó 3 hétben nem tudott edzeni egy hányós-hasmenéses betegség miatt – de legalább az itt leadott 5 kilót nem kellett vinnie magával a biciklin. Aztán a verseny előestéjén, pénteken derült ki, hogy Ildi el sem tud jönni, szintén betegség miatt, Tomi barátnője volt a last minute beugró, kisegítette a lányokat 3 kör futással. Emiatt Anita, aki végig a futásra készült, áttette fejben a hangsúlyt a bringára – még jó, hogy a biztonság kedvéért az ő országútiját is behajtogattuk a csomagtartóba reggel.

Ilyen előzmények után a meleg miatt aggódni már nem maradt túl sok időnk. Pénteken lementünk, délelőtt rajtcsomag, utána szép lassan összegyűltünk pihenni  Gyékényesen a Szécsényi család óvó szárnyai alatt. A helyieknek nagy tapasztalata van az Ironman hőskoráról és mellette a beszélőkéjük sem utolsó, így vidáman telt a délután és az este. Egyedül Bisku borzolta a kedélyeket azzal, hogy nem tudott a vérének parancsolni és számos pálinka, fröccs és cigaretta után még éjfélkor meztelen fürdés és Hubertus ivás volt a menü alvás helyett. Sportember:)

Race day

Másnap időben kelés, már minden össze volt készítve – tavalyhoz képest sokkal olajozottabban és nyugodtabban ment minden. Tudtam, hogy ha nem jön közbe valami gáz, akkor én a saját részemet tudom teljesíteni, tavaly nem voltam ilyen magabiztos.

Kimentünk megnézni az egyéni rajtot, számomra ez a nap legfelemelőbb része, Vangelissel és ágyúlövéssel. Ha a térdem is úgy akarja, egyszer ott leszek a parton. Ha még 13 órával később is úgy akarja, akkor a célban is.

Innentől felpörögtek az események, sok idő nem volt gondolkodni. Mindenképpen én akartam úszni az elsőt, hogy nekem is meglegyen az ágyúzós élmény, cserébe vállaltam a tülekedést. Szerencsére engem nem vágott nyakon senki, az univerzum szabályai szerint akkor valószínű én osztogattam. Mellúszásban könnyű, jó széles karcsapások és rugdosódó lábmozgás. Ez egy ilyen bicikli.

Az eufória csak félig volt meg, nem éreztem ugyan azt az érzést, mint az egyéninél – biztos ez is megoszlik a váltótagok közöttJ. Az úszás nagy része eseménytelenül telt, nagyon jó volt a víz, tiszta, meleg, a mellúszás miatt mindig tudtam, hogy merre megyek. Az utolsó bójától egy olyan lány úszott előttem, akinek az egyik karja könyökből amputálva volt. Elszégyelltem magam rögtön és elhatároztam, hogy egyrészt itt ma feladás nem lesz, beérünk bármi áron, másrészt meg kell tanulnom tisztességesen gyorsúszni.

Bisku hozta a kötelezőt (mindketten 43 percet úsztunk, ami mellben király), az izgalom Tomival kezdődött, aki 2 hónapot hagyott ki és nagy lutri volt, milyen állapotban van. Addig mi ettünk, ittunk, öltöztünk és átautóztunk Nagyatádra. Volt némi pozor a parkolással és hogy hol építjük fel az első alaptábort, de aztán mindenki időben ott volt. Még egy kerékcsere is belefért, mielőtt váltottunk volna.

Végül Tomi minden várakozást felülmúlóan 30,5-es átlaggal hozta a Gyékényes-Nagyatád távot, erre senki nem számított. Én jöttem két körig és tudtam, hogy it is time to shine. Az úszásom béna, a futásom is béna és még a térdem is fáj, vagy a biciklin leszek király, vagy sehol. Ennek megfelelően indultam neki és értem is be. 70 km 2:11 alatt, 32 feletti átlag – a váltások miatt a hivatalos idő kicsit más, magamnak ezt mértem. Az utolsó 5 km-ig szuperül ment minden, pörgött a lábam, mentek a nehéz áttételek, nem zavart a meleg és a szél sem, végig bekönyökölve, okosan frissítve – elégedett voltam, na:).

Bisku lenyomta az utolsó kört a maga gőzmozdony módja (a fújtatása olyan, nem a sebessége), beletette magát rendesen. Mehetett a futás, eddig messze elvárások felett a csapat, 58. helyen a váltók között, a tavalyi részidő alatt több, mint fél órával.

Itt kezdődtek a gondok. A Tomi már az első körében megfőtt, beállt a háta és teljesen megrogyott, mi pedig a medencében ültünk, mert 4 körre terveztük, így váltani sem tudtunk. Kiment a másodikra, de csak vánszorgás lett belőle. Így idő előtt váltottunk, mentem én két kört nyugdíjas tempóban, de elég egyenletesen és jelentős térdfájás nélkül. Ha lett volna eszem, megyek még kettőt egyben, olyan jól éreztem magam.

A futópálya egyszerre volt felemelő és gyötrelem. Itt összejött a maradék mezőny és a szurkolók is, rengeteg ismeretlen és ismerős, nagyon jó érzés volt futni, pacsizni, hallgatni a bíztatásukat, beszélgetni egyéni versenyzőkkel. Emellett a hőség és a táv elkezdte szedni az áldozatait, rengetegen sétáltak, ültek, feküdtek, többen elég reménytelen állapotban. Utólag olvasva a beszámolókat elég sokan megálltak itt.

Két köröm után Bisku jött 2 körre, a számok alapján a második már nem volt diadalmenet. Mindhárman gyengék vagyunk a futásban, lássuk be. Tomi ezalatt magához tért, és elhatározta, hogy a maradék hármat lefutja egyben. Itt látszott, hogy mennyire nem jött még rendbe, már egy kör után cserét kért. Én lefutottam a kört és itt jött az egyetlen olyan döntés, amit sajnálok a napban: váltottunk az utolsóra, visszament a Tomi. Nekem pont ez a kör kellett volna ahhoz, hogy teljesen elkészüljek az erőmmel, hogy szenvedve csináljam végig, de boldogan, mert minden méter egy már karnyújtásnyira lévő célhoz vezet, ez kellett volna, hogy igazi Ironman legyen – ehelyett futott ő, becsületből, de sokkal jobban szenvedve.

12:22, szuper úszással, parádés kerékpárral és siralmas futással. Előre aláírtam volna ezt az eredményt, utólag van bennem egy kis hiányérzet. Az 58. helyről a 112-re tornáztuk le magunkat a maraton során. Persze a célunkat maximálisan hoztuk, célba értünk tisztességes idővel anélkül, hogy bárkinek baja lett volna, de meglehetett volna 12 órán belül is. Van miért eljönni jövőre is:).

Ha azt nézem, hogy egy térdgyulladt, egy kulcscsonttöréses és egy visszeres hozta ezt össze, akkor viszont elég büszke vagyok magunkra.

A kis hősök napja

Nem az eredmény miatt jöttünk és nem is amiatt marad emlékezetes. Egy napra mindenki egy kicsit hős lett, a maga módján, a maga keretei között.

Laci fél éve még azt sem tudta, mi az országúti, azóta a maga által fejlesztett Kecskés módszer szerint edzve egy durva hosszú távú atléta lett, bántó testzsírszázalékkal és nagyon jó eredményekkel. Henyóval együtt teljesen egyenletes, okos versenyzést bemutatva 11:36-ot csináltak, a maratont végig 5:30-6:00 között futva.

Anita egész végig arra készült, hogy futni fog, végül tekert 73-at (28-as átlaggal!), lefutott 4 kört és még piros sem lett nagyon a feje:).

Évi 3 hetes betegség után vállalta a fellépést, simán teljesítve a vállalt részt.

Eszti életében először ült országútin, egyből 2 körig, aztán sprintelt 4.7-et, hogy a futáson is megmutassa.

Katika, aki életében nem futott még 8 km-nél többet, most egyben lenyomta a 3 kört, utolsó pillanatos beugróként kimentve a váltót.

Petike, a világ legjobb frissítője, két hűtőládával, napernyővel, végtelen energiával – amikor sehol nem talált jeget Nagyatádon, vett 5 kiló fagyott zöldborsót a Sparban, hogy ne melegedjen fel a kólánk és a vizünk.

Eszter, aki nem csak a saját férjét tartotta karban, hanem az egész csapat izomzatát, hűsítő kenőccsel, koffeinnel, magnéziummal. Ilyen segítők nélkül nincsen célbaérés.

Egy nagy egymást bíztató dzsembori volt az egész, mindenki mindenkivel volt és nem ellene. Csapatmunka volt az egyéni sport. Feszegettük a határainkat, bíztattuk egymást, együtt futottunk be célba, csurom vizesen ölelkeztünk.

Ez mi, ha nem kurvajó?