Pedig én aztán tényleg megfogadtam, hogy most már nekikezdek a kemény, mély alapozásnak. Eskü bele is vágtam volna. Semmi kifogás, csak keményen. Aha...Ha a szervezetem is így gondolta volna. De aztán jött nem az első, nem a második lüktető fájás a számban, és hosszas halogatás után irány a fogorvos. Bölcsességfog. Köszi. Imádom. Állítólag darabokban, kisebb csoda a doki szerint, hogy nem okozott borzalmas kínokat már korábban is. Jöhetnék a szörnyűnél szörnyűbb poénokkal, hogy húzós hetem volt, meg hogy foghíjas lett az edzéslistám, és az a helyzet, szenvedtem annyira, hogy abban az állapotban viccesnek is találtam ezt. Oké, azt is majdnem viccesnek találtam, hogy a panorámaröntgen képét állítsam be Facebook-profilképnek, de ennyire azért mégsem utálom az ismerőseimet.

De félre is az önsajnálattal, azzal meg pláne, hogy a természetet vagy a balszerencsét okoljam, nem, ez abszolút az én hibám volt. Ha tehetném, visszautaznék az időben arra a pontra, amikor először éreztem a fájdalmat, levennék a polcról egy jó vastag földrajzi atlaszt, és azzal kezdeném el verni a fejemet, hogy te hülye, te barom, te szerencsétlen, ne halogass már, menj el orvoshoz, magától nem fog meggyógyulni. (Jó, van itthon egy 1880-as években nyomtatott Biblia is, súly alapján azt érdemeltem volna, de azért a könyvért csak kár lenne.)

Szóval ez persze azt is jelentette, hogy alaposan át kellett szervezni az edzéseimet. Ehhez kell egy jó adag önuralom, hogy ne rohanva kezdjem újra a húzás után, és mi tagadás, csak félig-meddig sikerült ez. A bringával volt a legkisebb gond, bár szinte csak sétatempót nyomtam. A futással magamhoz képest is rém lassú alapozó tempót csináltam, de ezzel nincs is semmi baj, és végre távban is megindulok felfelé. Igaz, ott azért jókora jelzés volt, amikor már teljesen beöltözve indulásra készen álltam, majd benyilallt a kihúzott fogam helye, és egy perccel később már magzatpózban nyüszítettem az ágyon, hogy most talán mégis kicsit halasztani kéne az edzésen. Halasztottam, megérte. A legtovább az uszodától kellett távol tartanom magam, a klóros víz nem tett volna jót, de ma végre mertem, és egy, a helyzethez képest egész hosszú 2600 méteres darabot lenyomtam, és már fogilag is jól vagyok. Persze nagyon aranyos volt az orvos, amikor megkérdeztem, mennyit kell kihagynom, és azt mondta, hogy nyílt vízbe egy hétig ne menjek. Megígértem neki, hogy hónapokig nem fogok, nagy kockázatot nem vállaltam...

(Zárójeles kérdés: arra mekkora volt az esély, hogy meglepetésszerűen Anyának ugyanaznap, mint nekem, tőlem 200 kilométerre szinte órára pontosan ugyanakkor húzzák ki szintén a bölcsességfogát? Erre azért a mélyen bennem élő statisztikus is csettint egyet.)

Úgyhogy most már merni fogok hosszabbakat is edzeni, végre tényleg jöhet egy jobb alapozás. Az edzések utáni tíz percben szokott fájni a fogam helye, de remélhetőleg napokon belül ez is elmúlik. Addig meg legyen tanulság nekem is és mindenkinek: ne halogassatok, ne legyetek olyan buták, mint én.