Már 10 859 489 km-t sportoltatok
Kedves az élet

Visszapillantó: 2012. január

csiripiszli | 2012-02-01 01:02:33 | Nincs hozzászólás!

Eltelt az év első hónapja, következzék hát egy rövid visszatekintés.

Ebben a hónapban hétszer futottam, ebből egyszer terepen. A terepfutás 19 km volt 3:16 alatt (egy Balboa-kör újév napján), a városi edzések során pedig összesen 49,16 km-t futottam 6:55-ös átlagtempóval, ez összesen tehát 68,16 km.

Egy edzésem volt szenvedős, egy koncentrált, egy pedig sunshine reggae.

Rögtön az idei első edzés alatt történt egy kisebb sérülés, rosszul léptem és kiment a bokám, emiatt kimaradt két hét. A sérülésnek nem örültem, annak viszont igen, hogy most legalább nem azért voltam sérült, mert rosszul edzettem, hanem azért, mert baleset történt, ami végülis bármikor benne van a pakliban.

A futóedzések mennyisége a sérülés miatt elmaradt a tervezettől, illetve nem végeztem szinteket tartalmazó edzést, valamint az első edzés óta nem voltam terepen sem. Gyorsulásra való edzést nem is terveztem januárra, így az a tervek szerint nem volt :)

Ebben a hónapban nem voltam közösségi futáson. A hónap elején nem is tudtam menni, a hónap végén a Yours Trulyra akartam, de úgy látszik, annyira azért mégsem. Azt nem tudom, a szilveszteri közös futás ártott-e meg ennyire, vagy csak így alakult – majd kiderül.

Két dolgot viszont sikerült megvalósítanom ebben a hónapban. Az egyik az, hogy elkezdtem keresztedzéseket végezni. Ez egyelőre itthoni erősítésből és nyújtásból áll; ebben a hónapban összesen hat alkalommal tornáztam, ami pont ugyanannyi, mint tavaly egész év alatt. Az úszás felé is tettem lépéseket: beszereztem egy úszósapkát, ami alá befér a hajam, illetve kinéztem egy uszodát – most már „csak” el kéne menni. Remélem, februárban ez megvalósul. A másik pedig, hogy hosszas halogatás után elmentem masszőrhöz, ami amúgy nagyon tanulságos.

Összességében azt gondolom, ebből a hónapból így ennyit tudtam kihozni. Bízom abban, hogy a következő hónapokban többet tudok futni, és minőségileg is jobb edzéseim lesznek.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2012-05 hó (4 bejegyzés)
2012-04 hó (5 bejegyzés)
2012-03 hó (5 bejegyzés)
2012-02 hó (6 bejegyzés)
2012-01 hó (6 bejegyzés)