nah, ez is megvolt. mármint a félmaraton. ráadásul az első.
hatalmas élmény volt a tömeg egy aktív alkotóelemének lenni, ami meg is mutatkozott a pulzusomon, mint sok más futótársamnak. mindenesetre teljesen tervszerűen alakultak a kilométerek +10bpm mellett :) az általam mért távolság valahogy hosszabb lett, mint a versenytáv - ennyivel talán mégse futottam többet a sok kanyargással és előzgetéssel, de az idő az stimmel. majd kalibrálom a fútpadom valahol - mondjuk a spar maratonon. :)
hogy mekkora volt a szél a rakparton? naaaagy??? gyerekek, át kell írnom szinte az összes edzésem! hogy az nagy szél volt? értem én, nem feltétlenül egy olimpiai 100m döntőre alkalmas idő, de aki nem 1:15h alatt akart futni, annak mit számít azon a két kilin +10s? nekem kifejezetten jól esett. ;) na nem úgy, mint az a két frissítés, amit félrenyeltem, és métereket futottam levegő után kapkodva köhögve (valahol ott vannak az 5perces kiliknél), de az eredményemen - érzésem szerint - nem változtatott volna, ha szélcsend van.
fórumon javasoltátok a csinos popsi követését - hááát, nekem nem jött be: az első kili után láttam, hogy akiket követek, azoknak nem lesz meg két órán belül a táv, telefonszámot már nem kéregetek, így inkább váltottam egy kevésbé dekoratív, viszont annál rutinosabbnak tűnő úrra, akinek ezúton is köszönöm, hogy akaratlanul is nyulazott nekem (rajtszáma 2062).
13 héttel, 50 edzéssel, 650km-el tizensokév füstölgés után 1:47:59 lett a két órás terv mellé. alakul.
még két hét maratonig. az eredeti terv 4 óra. ha ott is jobb leszek kilinként fél perccel, akkor egész szép eredményem lesz. :p
oh, beszereztem egy TR cipőt, egy saucony shadow 9-et akciósan, a vizesebb időkre gondolva. ma másodjára futottam benne, eddig egész jó: tapad, ahol kell, nem issza a vizet, eldobja a sarat - csak beton ne legyen a közelben, mert akkor iszonyatosan csúszik. újraéledt benne a gyermeki-énem: végig a pocsolyákon, dagonyán, dombra fel, völgybe le, derékig érő fűben - és mindezt esőben, rövid technikai felsőben és -alsóban. alig akartak beengedni a lakásba, mikor hazaértem. :)
tényleg, hogyan köszönnek a futók egymásnak? mertugye: "jó szelet", meg "széles utat" már foglalt a hajósoknál, motorosoknál. ugyan hallottam már hátulról, hogy "pálya", és gyorsan félre is ugrottam, de az talán mégse köszönésnek lett szánva. ja, és a gugli egyelőre nem segített ki - lehet, rosszul kérdezem. :)
Itthon szerintem csak jó futást vagy szia, de külföldön, főként a terepfutóknál Happy trails megy :)