Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 863 000 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

"Futunk, hogy segíthessünk" és ami mögötte van:

pecsenye | 2013-12-27 17:58:13 | 17 hozzászólás

Már nyáron és mostanság is hallok olyan véleményeket, hogy az eddigi jótékonysági futásokat önös érdekből csinálom, mellyel nincs más célom mint a Spártára való felkészülés, támogatószerzés, szereplési vágy, etc.
Ezek számomra mind mind elszomorítóak, úgy érzem a becsületembe gázolnak, a jótékonysági futásba vetett hitemet kérdőjelezik meg.
Ez a szpot nem magyarázkodásra épül, nem a saját mentegetésemre. Igyekszem a tényekre építeni, elmondani mit miért teszek, mi vezérel.
Mivel nem vagyok sem sportmenedzser, sem semmilyen szervező, sőt a kapcsolatrendszerem sincs a csúcson, így amatőr módjára ugrok a szervezésnek évről évre.
Nagyon sok szabadidőm megy rá, ami sokszor pont az edzések rovására megy. Anyagi hasznom nincs belőle, pénzügyi támogatók nincsenek. Segítséget a lelkes futóktól kapok, akik szállásban, esetleg étkezésben segítenek, buszt igyekeznek szerezni, abba üzemanyagot. Segítenek az adott településen minél több futót beszervezni.
A jótékonysági futás nem visz milliókat a célszervezeteknek, nem kap nagy médiatámogatást. Viszont a közösségi oldalakon abban az időszakban róluk beszélnek, egy kicsit megismerik a rászorultak helyzetét. Max. a helyi médiák, amik megemlítik.
Nem a szereplésvágy vezérli a jótékonysági futásokat, hanem a figyelemfelhívás. Hogy sikeres-e? Erről a Down-szindrómás szülők, gyerekek, a fogyatékkal élő gyerekek és szüleik, alapítványok, szervezetek,  az állatvédők tudnának beszélni. Talán nem hiábavaló.
Az alapcsapat, akik végigjönnek a pár napra 8-10 főre tehető évről-évre. Az út során sokan csatlakoznak be, van aki egy napra, van aki egy röpke távra, vannak akik több napra. Az érintett településeken több a becsatlakozó, van, ahol nagyon szép számmal jelennek meg futók, bringások.

Az előzményekről. A jótékonysági futás ötlete akkor merült fel, mikor a székesfehérvári SM 12/24 jótékonysági futások megszűntek. 2010-ben beszéltem erről először Editnek, hogy jó lenne vmit csinálni. És innen indultak el a “Futunk, hogy segíthessünk” szlogennel a futások.
Lebontom őket évről évre. Nincs sok, nincs nagy története:

2010:
Ónódra futottunk az árvízkárosultakért a nyáron. Spárta még a gondolatomban sem szerepelt, ergo felkészülésnek sem nevezhetjük.
Télen Kolontárra futottunk az árvízkárosultakért, bár rövid volt, de lelkes csapattal.

2011:
Az Angyalszív Down Alapítvánnyal közösen szervezve a fogyatékkal élő gyermekek esélyegyenlőségéért futottunk Debrecenbe. 4 nap 335 km. Ha januártól számolom a felkészülést (hiszen 2011ben ugye már indultam Spártában), akkor ezt leszámítva 5238km-t futottam szeptember végéig. Azt hiszem ez bőven elég a teljesítéshez. Támogató utána sem jelentkezett, a nevezésemet már a jótékonysági futás előtt be kellett fizetni, amit egy barátom állt. A kijutást és egyéb kiadásokat önerőből, hitelből oldottam meg.
Spárta után egy héttel a Fehér bot Világnapja alkalmából volt Fehérváron egy hatórás figyelemfelkeltő futás.
Ugyanebben az év decemberében a hajléktalanokért 6órás jótékonysági futás fehérváron. Mindezek Spárta után.

2012:
Szintén az Angyalszív Down Alapítvánnyal közösen l a Down-szindrómás gyermekekért futottunk. Ezúttal Gyulafehérvárra, egy testvérvárosi futással egybekötve. Spártáig 5250km, amiben nincs az 547 jótifuti km.
Spárta után decemberben a HEROSZ-al közösen 6órás futás a kutyákért, macskákért.
Ja: a nyári jótékonysági futás után sem tolongtak a támogatók, h fizetnének a spártai versenyemért.

2013:
Ezúttal a HEROSZ telephelyeit felkeresve futottunk egy kört az országban, ami 400 kilit jelentett. Spártáig ezt leszámítva 6357 futott km.
Az idén elmaradt a téli jótékonysági futás a műtétem miatt.

Összegezve újra: a megtett km-ek nem hiszem h sokat segítettek a felkészülésben, támogatókat sem hozott a konyhára. Viszont úgy gondolom, h nagyon sok lelkes futó segítőkészségről, szeretetről tett tanúbizonyságot. Hiszen mindenki a saját szabadidejét “áldozta” be egy jó ügyért. A lehetőségeinkhez mérten segítettünk, és nem mellékesen barátságok köttettek, egy közösség alakult ki a napok során, sok embert sikerült megmozgatni. A futótársadalom megmutatta, megmutatja az összefogás erősségét.
Mindenhol szeretettel fogadtak minket, civilek, egyesületek, alapítványok és még sorolhatnám.
Szoktam emlegetni, h a jótékonysági futás az én kölyköm. Minden évben megfogadom, h többet nem szervezek, mert a szervezés nem az én világom, felőröl. És mikor vége van, pár hét után már a következőn gondolkozom. És az edzéseim során azon agyalok, h kiknek lehetne segíteni, merre menjünk, mit kell csinálnom, mit kell tennem, h mindenkinek jó legyen, mindenki elégedett legyen.
Nekem minden ember véleménye számít. A fanyalgóké, a vádaskodóké is számítana, ha fel mernék vállalni magukat, ha lenne bennük annyi, h összeüljünk és megbeszéljük a minél sikeresebb jótékonysági futásokat.

Minden jótékonysági futás után megköszönöm a segítőknek, a részt vevőknek a segítséget, a támogatást. Most is ezt teszem, nagyon köszönöm!
2014-ben reményeim szerint újra lesz, a sok verseny miatt nehéz időpontot találni, de megcsináljuk, mert „Futunk, hogy segíthessünk”.

17 hozzászólás

holovacz 3765 napja
holovacz képe

Társadalmunkban az emberek egy része meg sem mozdul, ha érdeke nem fűződik hozzá... ez tény... általában az ilyen emberek feltételezik más emberekről is ugyanezt... mert érthetetlen lenne számukra, hogy valaki önös cél nélkül bármi jót tenne, vagy bármire időt, energiát áldozna... számukra ez elképzelhetetlen... ezeknek az embereknek a véleménye 0, nem számít... viszont az emberek többségének szemében nagyon nagy dolog, amit teszel, tudják, látják, főleg, akik érintettek is ezekben a dolgokban... és biztos, hogy ők meg szeretettel vesznek körül... ne törődj a negatív felhangokkal, mindig voltak és mindig lesznek... ez kikerülhetetlen, főleg a mai világban, amikor azért erősen mozgatják az érdekek a dolgokat... az élet számos területén... Gyönyörűszép dolog, amit teszel, Csaba, fáradságot nem kímélve, és biztos, hogy elég azoknak a gyerekeknek, vagy szüleiknek a szemébe nézned, hogy tudd a választ arra, van-e ennek az egésznek értelme... Minden elismerésem, sok erőt kívánok a jövőben is hasonló Célokhoz...

VéZsé 3765 napja
VéZsé képe

Nagyon nagy érték amit teremtettél Te egyedül és találtál hozzá társakat lelkes segítőket önkénteseket.Szerencsésnek tartom magam hogy egyszer kétszer csatlakozhattam Hozzátok és láthattam és átélhettem a közös futás a közös segítés örömét. Ezeket a jótékonysági futásokat  kritizálni ennek a jelentőségét  kétségbe vonni  ezt úgy beállítani hogy mindez csak önös pénzszerzői érdek ez ez képtelenség.Csabikám ne törödj a kritizálokkal pláne  hogy tudod  nincs semmi alapjuk hozzá,Szervezz még sok-sok jótifutit és remélem tudok majd futni is és segíteni is Neked !!

pleko 3765 napja
pleko képe

Sok az irigy ember Csabi!!!  Az eredményeid, a lelkesedésed mind irigylésre méltóak...Sokan nem látják mögötte a csupaszív embert...Én látom...Csak csináld tovább a dolgaidat...többen szeretünk és vagyunk melletted mint ellenedben...

torolt_2457 3765 napja
torolt_2457 képe

"Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik, hogy hátsó szándék vezet. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!" /Teréz anya/

monique 3765 napja
monique képe

micsoda képtelen "érv", hogy ez a fajta futás jó edzés lenne spártára :))

hajrá tovább!

Edina42 3765 napja
Edina42 képe

Csináld tovább. Hajrá!!! :)

Van sok jó barátod és futótársad.Mi veled vagyunk.....

 

monique 3765 napja
monique képe

"https://edzesonline.hu/blog/422/&year=2009&month=06

Teljesítettem a célt, amit kitűztem magam elé, ami minden várakozásomat felülmúlta. Erre nem számítottam. 5. hely, 23,27. Asszem ez volt futópályafutásom csúcsa.:D Most kell(ene) abbahagyni. De nem teszem. Szeretek futni, nagyon sok kedves embert ismerhettem meg, akikkel barátokká is váltunk."

tomcsi 3765 napja
tomcsi képe

lelkis hüle :-)

köztudott ebből gazdagodsz meg :-))

nyomasd Csabi!

picikata 3764 napja
picikata képe

Csaba, olyan nincs,hogy nincs Jótifuti....ehhez igazítom a szabikat... :)

...ez a sárdobálás is .."szép" magyar szokás....ahogy  holovacz  is írta....

Hajrá 2014-ben is!!! :)

Manó 3764 napja
Manó képe

Sokan leírták, de én is le fogom. Minél több embertől hallod, annál jobb. Fantasztikus amit csinálsz!!! :)

Ledöbbentet az írásod bevallom. (Tudom én is naiv vagyok, hogy még újra és újra meglepődöm az ilyesmin. ) A tény, hogy vannak akik így gondolkodnak arról a csodáról amit létrehozol. Ne törődj velük! Te tudod (ha nem, akkor ne felejtsd el soga!  :) ), hogy mennyit számít amit csinálsz, milyen sokaknak segítesz vele. Ebben ne hagyd, hogy megingassanak! Lehet sok sérülés, negatív tapasztalat érte őket. Fel se tudják fogni, el se tudják képzelni, hogy lehet így is, önzetlenül adni. Mert ők - ilyen vagy olyan okból - képtelenek rá. Ez csak az ő prolémájuk, nehogy magadra vedd!

Én is sok erőt kívánok neked, s örömteli megéléseket abban, hogy milyen csodát teremtessz ezzel a rengeteg önzetlen szeretettel ami benned van! :)

Sneci-ke 3763 napja
Sneci-ke képe

nem is értem, ki és miért talál ki ilyeneket.... biztos nem volt Veled egy jótékonysági futáson sem .... de mi sokan ott leszünk a jövőben is

katica 3763 napja
katica képe

Kedves Csaba!
A munkám a segítés, emellett számos jótékonysági rendezvényt szervezek. A férjem is fut, ő hívta fel a figyelmedet a Te rendezvényedre és a mostani írásodra.
Csak a saját példámat szeretném megosztani Veled, nem tanácsot adni.

Amikor elkezdtem jótékonysági rendezvényeket szervezni - sporteseményeket, bálakat, efféléket - az első hiba, amit elkövettem, hogy minden véleményt, ami nem dicsérő volt, kritikának, és bántásnak éltem meg. Aztán rájöttem, hogy az én esetemben mi az, ami valójában bánthat másokat (akik ugyanolyan segítőkészek és jó emberek, mint amilyen Te, és remélem, én is vagyok) egy ilyen program kapcsán, és változtattam. 
A másik, ami számomra nagyon fontos tanulság volt, akár a saját, akár mások jótékonysági céllal hirdetett rendezvényeinek kapcsán, hogy micsoda különbség lehet abban, hogy egy megvalósulás, amit segíteni szeretnék, valójában csak eszköz-e a saját ötleteimhez (nem anyagi értelemben, hanem hogy mondjuk végre én legyek a falu díszpolgára, büszke legyen rám a párom,  jobban és többen szeressenek), vagy tényleg cél-e? Én eleinte elkövettem azt a hibát, hogy a rendezvény nem a Támogatandóról szólt, hanem a résztvevőkről, nagyon jól esett, hogy ennyire szeretnek bennünket, és bizony, ezt néhányan már öncélúnak érezték így közülük is. Ezt megértve sikerült változtatnunk, és ma már úgy szervezzük a jótékonysági céllal meghirdetett programjainkat, hogy nem rólunk, szervezőkről és résztvevőkről szól, hanem tényleg a Célról.
Kizárólag úgy adunk például riportot, ha a segítendőt mutathatjuk be vele, nem magunkat, csak olyat teszünk, ami valóban arról szól, és nem rólunk. Így tudtuk mára a tisztaságát és a mindenki számára vállalhatóságát kialakítani és megőrizni.

Nem hiszem, hogy a futók között akadna olyan, aki nem szeretne bármikor segíteni, jót tenni egy-egy nemes célért, nem hiszem, hogy az esetleges (?) szomorkás vélemények ezért lennének, mint ahogyan a saját esetemben sem így történt. Csak arra kérlek Téged is, gondold át, hogy a futótársaid közül páran miért érezhetik kellemetlenül magukat - ha tényleg van ilyen, ezt én nem tudom.
Az, amit tesztek, mint ahogyan sokan ebben a szép országban, jó és fontos, csak érdemes lehet esetleg a hatékonyságán dolgozni, és a tapasztalatokat meghallgatni, feldolgozni.

Nagyon sok örömet, egészséget és eredményt kívánok Neked a további céljaidhoz!

Üdvözlettel:
Sz. K.

Tündüs 3762 napja
Tündüs képe

A népszerűség átka  a rosszindulatú pletyka.

Jobban tetszett volna egy olyan verzió, hogy megetted az összegyűjtött kutya és macskaját, azzal készülték Spártára. :)

Nekem a kis futónak, nem mindegy, hogy ezeket a futásokat be tudtad-e építeni spártába vagy csak ment  a levesbe  a többi közé?? Aki ezért irigykedett lassult? Feljebb ment  a pulzusa??  Jobban kopott  a cipője??

Én meg reménykedem, hogy évről évre többet bírok km-ben, és egyszer csak csatlakozni tudok hozzátok anélkül, hogy közben buszra kellene szállnom.

BÚÉK!

 

katica100 3762 napja
katica100 képe

Kedves Pecsenye!

Ebben a történetben nem te vagy az, akinek bármi miatt is magyarázkodnia kellene. Inkább azoknak, akik miatt ez az írásod megszületett. Csináld tovább, ahogy eddig is! Azt gondolom, hogy többségben vagyunk, akik felnéznek rád / rátok azért, amit csinálsz / csináltok. Erőt, kitartást, jó egészséget kívánok a jövőbeli futásaidhoz!

don amigo 3762 napja
don amigo képe

Hajrá Pecsenye! Csak így tovább! Respect! Veled vagyunk!

monique 3762 napja
monique képe

+1 hatékonyságjavításról szóló kommenthez. 

mjoci 3748 napja
mjoci képe

Nem tudom kinek jó, hogy ilyeneket állitson.

Ha lesz még jótifuti, próbálok ment ott lenni és szokás szerint boldogitani a csapatot.:))

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)