Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 863 000 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
Úszókalandok
Hauanita | 2007-11-29 19:53:59 | 4 hozzászólás

...meg ez meg az...

Hja, kipróbáltam már milyen úszni Szentesen. Duplalyukas órám van csütörtökönként, és azokat úgyis végignyűglődöm, így kitaláltam, hogy hetente-kéthetente ott járok majd el úszni. Főleg mert ott van közös gimis bérletünk, és ha már elég sokmindent elvettek tőlünk pedagógusoktól, legalább ezen tudjak spórolni vagy ezzel a lehetőséggel tudjak élni.

Bár voltam én már a szentesi uszodában, azért nem vagyok bejáratos. A sátras verzióban meg még nem is voltam. Így aztán miután átöltöztem a fűtött épületben, átballagtam (egy szál törülköző, meg fürdőruha, miegyéb) a sátorhoz. Körbejártam vagy kétszer, mire megtaláltam a bejáratot, de sebaj :) Azért a nehézségek itt nem értek véget :)
Merthogy itt láttam egy folyosót, aminek a végén egy ajtó volt, ami mögött férfiak tusoltak. Agyaltam egy darabig, hogy az publikus terület-e vagy a férfizuhanyzóba tartok éppen, de jött egy csaj határozottan arra, így úgy csináltam, mintha én is tudnám hova megyek. Közös tusoló volt :)
Innen elég magabiztosan mentem a 33-as medence irányába, de mikor átmentem a forgóajtón, hát nem egy teljes vizilabda-csapatot láttam meg?? Ezt a pechet ;) Sajnos nem volt rajtam szemüveg, így csak homály volt, de sejtettem, hogy itt vizilabdaedzés lesz, és a srácok nem velem akarnak edzeni, így átkonvertáltam magam a tanmedencéhez. Letusoltam, felraktam a kulcsomat, ami egy gumikarikán volt, a csuklómra, és nekivágtam. A víz langyoskás volt, kellemes, a medence szinte üres.
Az első 200 méteren. Ekkor saját sávom volt, gyors' bemelegítő 200 m mell, aztán meg játszottam a szokásos 4×25-ös gyors-mell-hát-mell váltogatást, és azt tapasztaltam, hogy gyorsulok. Vagy rövidebb a medence, ez már csak nézőpont kérdése.
Már ekkor is hullámzott a medence, de aztán jött egy nagyobb csapat kölyök, akik két sávot is elfoglaltak, még nekem is arrébb kellett menni. Itt jegyzem meg, hogy számomra a part széléről a vízben szerencsétlenkedő gyerekekkel ordibáló úszóedző/tesitanár nem hiteles, de mindegy.
Én az egyre hullámzóbb vízben is frankón leúsztam az adagomat, majd nagy naívan elindultam kifelé, hogy megyek öltözni...
Amikor is észrevettem, hogy nincs meg a kulcsom!!! Bakker, de beparáztam. Minnyá órám lesz, benn az összes cuccom a szekrényben, és kulcs meg sehol. Hát, sok más választásom nem volt, szétnézni úszószemüveggel a medence alján, azt' vagy meglesz vagy nem. Meglett. Nem kellett 5-10 méternél többet úsznom érte. Huh.
Innen már elég gördülékenyen mentek a dolgok, a tusolás, hajszárítás már zökkenőmentesen ment, és simán visszaértem 5. órára.

Aztán este futottam is, mert multifunkciós vagyok. De meg lettem kérdezve, hogy 8 kili vajon elég-e alapozásnak. Hiába no, én nem az a fajta vagyok, aki "90-es átvezető hetet" tart, most van eddig 23 kilim, és még vagy 20 biztos lesz a hétvégén. Nem mondom, hogy sok, de 3 hét pihi után én szeretek óvatosan kezdeni.

És bár jó volt ez a nap, kellemesen elfáradtam, azt hiszem, nem lesznek alvásproblémáim.

Motiváció
Hauanita | 2007-11-26 18:39:52 | 7 hozzászólás

Azon gondolkodtam, hogy adhatnám a "Hiszti" címet is ennek a blogbejegyzésnek, mert ase' áll messze az igazságtól.

Vártam már az alapozást. Mindig várni szoktam. Aztán a hétvégén elkapott a kétség, a bizonytalanság, meg a hiszti. Hogy kell-e ez nekem, meghogy hideg van, és sötét, és eső, és én nyarat szeretnék de legalábbis enyhe szellős, friss tavaszt, virágillattal, madárcsicsergéssel.

Aztán elolvastam Azokat a Blogokat. És elszégyelltem magam. Hisz igazuk van. Mindkettejüknek, sokat meríthetünk belőlük. Köszönöm, Csiga, és Neked is Zilaci.

Persze ma elindultam. Nem mondom, hogy meggyőződéssel, és fázósan húztam össze magamon a polar felsőt, mikor kiléptem az ajtón. Aztán még a Tisza-partig sem értem ki, mire bemelegedtem, a lépteim lazák és ruganyosak lettek. Már jól éreztem magam. A Tisza-parton annyi futót láttam, mint már rég, mintha valami könnyű nyári este vagy legalábbis január elseje volna, a nagy fogadalmak napja. Amikor pedig a futós (vagy vállaik alapján kenus??) csapatot megláttam, akkor már nem voltak kétségeim: ma futni kellett :))

Szóval elkezdtem az alapozást. Úgy tűnik a jövő évet 4 részre osztom.
1. rész: márc. 9-ig, alapvetően alapozás, bár a vége felé szeretnék kicsit gyorsítani is. Az időszak végén valszeg futok egy maratont valahol Olaszországban, vagy, ha ez nem jön össze, akkor Pécs-Harkány. A maratont jó lenne 3:45 környékére belőni. De ez nagyon sokmindenen múlik.
2. rész: június közepéig, gyorsítás. Tavasz lesz végre, és fogok szeretni kimenni futni, suhanni a széllel körözni a pályán, iramjátékozni a töltésen. Jön majd sok kis verseny sorra, Vivicitta, helyi versenyek, K&H, Kékes.
3.rész: nyár. Hogy változatosság is legyen a dologban, a futás mellé megpróbálok picit többet úszni, és néha bringázni. Nyár végén pedig talán egy sprinttávos triatlonnal próbálkozom itt, Szegeden. Ezzel együtt, nem, nem leszek triatlonista, csak kirándulok egyet a témában :)
4. rész: ősz. Na, ez még nem állt össze teljesen, de mivel nyáron is zömében gyorsan fogok futni, meg tavasszal is, lehet, hogy megpróbálkozom egy 45 percen belüli 10 kilivel a női futógálán, de az is lehet, hogy eddigre elegem lesz a gyors futásokból, és valami lassú, hosszú lesz helyette. Legyen ez még meglepetés. Nekem is :)

Staféta
Hauanita | 2007-11-23 18:46:04 | Nincs hozzászólás!

Ma futottunk csapatban.

Vagyis nem volt ilyen egyszerű, mert Bi-nek 5-re haza kellett érnie, Zolinak fél 6-ra, Gabó meg csak 5-kor tudott indulni. Nekem végülis mindegy volt, csak én meg a konditeremben akartam futópadozni, de olyan rég volt már ilyen jóidő, meg társasági-kilátás, hogy csak mentem. Így aztán mindenkivel futott valaki legalább egy szakaszon.

Merthogy Kriszta átment Zoliékhoz 3 körül, ők fél 4-ig babáztak. Majd 3/4-re átkocogtak Bi-hez, vele feldöcögtek immáron hármasban a körtöltésre, ki a Szeol pályáig. Akárcsak velem szerdán. Aztán volt egy újszegedi kanyar is meg valahol "elhagyták" a Krisztát is, a történet fonalát itt én már elveszítettem. Én 3/4 5-kor indultam el, hogy 5-kor találkozzak Gabóval a TESCO sarkánál, ide jött Zoli is, miután hazakísérte Bi-t. Innen hármasban jöttünk, laza beszélgetősen, meg kimentünk a Tisza-partig, de a Tabán utcánál vissza is jöttünk, csak egy kanyar volt. Itt kicsatlakozott Zoli, és miután én is 45 percnl tartottam a félóra helyett, már én is csak a Kavicsig jöttem el, ekkor fél 6- háromnegyed 6 közt járt valahol az idő, Gabó még negyed 7-ig kocogott. Szóval futottunk összességében fél 4-től majdnem fél 7-ig, és senki nem futott (sokat) egyedül. Amúgymeg jó volt, így hangulatilag mindenképp. Meg az enyhe idő is persze.

Hétfőtől alapozás, addig még pihi, vagyishgyhogy holnap még lezavarom magam konditerembe végre!!

Az élet apró örömei...
Hauanita | 2007-11-19 20:43:24 | Nincs hozzászólás!

Futottam szombaton. Meg mai is.

Nem sokakat, szombaton laza félóra volt csapatban, ma meg csak egy könnyed 7 kili.

Hideg volt, és sötét, és éreztem, hogy nagyon, de nagyon várom a tavaszt. Mégis volt benne valami jó, valami megfoghatatlan.
Az elmúlt két hétben két futás, és aközött a kettő között is eltelt 9 nap futás nélkül. Az elején még élveztem a felszabadult időt, azt, hogy nem kell kimenni a hidegbe, meg, hogy keresztedzek. Aztán megfáztam, az elején még türelmes voltam, de aztán az is elfogyott. Szombaton már nagyon mennem kellett. És ma is. Futni jó.

Jövő héten elkezdek alapozni, a héten meg csinálok egy "átvezető hetet", 3 futás, össz 20 kili.
(És azért várom a tavaszt :) De futni jó, télen is :))

Beteg hét :(
Hauanita | 2007-11-16 18:53:10 | 1 hozzászólás

Lassan utólérem Amatőrt nemfutásban. Asszem a mai nap a 9. Nem is rémlik volt-e már ilyen.
HA nem volt, épp azért nem, mert én hüje, képes vagyok olyankor is futni, amikor nem vagyok egész jól. De most meg épp ezt nem akartam, hanem hamar átvészelni ezt a k megfázást (?), és egész héten minden nap koradélután hazajöttem, benn ültem a melegben, estére már frankón voltam, reggel meg minden kezdődött előről. Tegnapra a hangom is kissé beférfiasodott (állítólag jobb így mint az eredeti, csak ne fájna a fejem az erőlködéstől, hogy egyáltalán meg bírjak szólalni). Minden este, amikor már minden OK-nak tűnt, úgy terveztem, holnap már futok, igen. Csak aztán, amikor eljött a holnap, akkor úgy éreztem, hogy így önveszélyes kimenni.

Mondjuk ma már ott tartok, hogy mióta bejöttem, megint jól vagyok, úgyhogy kezdem azt gondolni, hogy egy holnapi félóra nem árthat meg nagyon. Főleg mert 3/4 10-kor van találka, csak laza-futós csapattagok jönnek, és nagyon kell már a friss levegő meg tényleg a mozgás, már nagyon-nagyon hiányzik!!!

Aztán még egy lazább hét, és jön az alapozás. Az meg mindig tökizgi :)))

Sportaktív nap
Hauanita | 2007-11-11 15:26:37 | 2 hozzászólás

Ez a tegnapi volt, mégha futásban erősen inaktív is :( Az egész hétvége...

Miután pénteken egész délután ömlött az eső, majd este elkezdett viharosan fújni a szél, lemondtam az ötpróba futást. Egyrészről legalább aludtam (volna) helyette (ha fenn a 10.-en nem kezd el visítva üvölteni az a kölök fél 8-kor), másrészt meg itt volt nagyobbik tesóm, akivel eleve terveztünk programokat.

Miután összeszedtük magunkat, bementünk a városba, először szereztünk neki úszószemüveget, majd a korcsolyapályán kötöttünk ki. Én eddig egyszer próbálkoztam ezzel a sporttal, az nem volt túl sikeres. Csak aztán, hogy tavaly kétszer is elvittem az osztályomat, és nem mertem rámenni a jégre, és láttam, hogy másoknak meg milyen könnyedén megy, nagyon irigykedtem. Szóval most nagy elszántsággal közelítettem a jéghez, de az most is csúszott. Hát, nem volt egyszerű, de a végére már-már megtaláltam az egyensúlyomat, és néha úgy éreztem, hogy uralom a testem. Olykor már-már korcsolyáztam. Néha már élveztem is :)

Ezután hazajöttünk ebédelni, majd kimentünk Algyőre az új fürdőbe. Nem egy hatalmas intézmény, van azonban egy 20 m-es medencéje, abban úszkáltunk tesómmal. Váltogattam a mell, hát, gyors hosszakat, próbáltam duplázni gyorsból, bár az még mindig bizonytalan. De még mindig nem adom fel. Mivel kívülről úgy látszik, mintha gyorsban úsznék, így most már belül kéne megtalálnom az egyensúlyt, a vízfekvést. Azért alakul. Mindenesetre itt van ún. úszójegy, ami 400 Ft, 1 órás intervallumra szól, azért ez egész megfontolandó hosszútávon, mert azért kijutni sem sokkal hosszabb, mint átmenni Újszegedre. Meg aztán béreletet is lehet venni egész emberbarát áron...

Az uszodából egyenesen a Plázába mentünk: bowlingozni. Na, ebben a sportágban sem voltam sohasem tehetség, sőt. Általában a labda félúton letért a pályáról és belecsorgott az oldalsó elevezető csatornába. De most még ebben is fejlődést értem el! Nem elég, hogy olykor ledöntöttem bábukat, de volt, hogy még tartoltam is. Más kérdés, hogy csak a legkisebb 8 kilós golyóval boldogultam, de jól ment, jól éreztük magunkat tesómmal!! :-)

MA viszont úgy ébredtem, mint akin átment a buldózer. Taknyosan, fáradtan (10 óra alvás után?!), nyűgösen. Ja, meg itt-ott izomlázam van. Nyirm-nyirm. Meg az idő is elég gáz, szóval kihagyom a mai futást is, bár pihi van, és nálam a pihi egyik lényege, hogyha nem tetszenek a feltételek, nem megyek futni. Na, ez van most. Csak a lelkemnek kéne a tudat, hogy voltam kinn. Majd talán holnap, ha jól leszek, és nem náthásodok be teljesen. Mert azért az ellen tenni fogok, pihenek és kúrálom magam most így a délután.

A futós-pihiből még 2 hét van, aztán lassan alapozás. A fejemben is kezd összeállni a következő szezon, a kis célok, az év felépítése. De majd, ha elkezdek alapozni, ezt vázolom is :) Addig meg pihi :))

Ez + az
Hauanita | 2007-11-08 20:19:44 | Nincs hozzászólás!

1. Jaj. Megtalálta az egyik csoportom ezt a blogomat. Mondjuk nincs benne semmi, ami nem vállalható (talán átírjam a címet "Tanárnéni futóblogjára"?? :)), de na. Ne velem foglalkozzanak. Mondjuk órán ez biztos izgalmas, remélem, már otthon eszükbe sem jutok :)

2. Pihi van. Emlékszem tavaly, amikor pihenni akartam, folyton jött a hüje jóidő, aminek meg persze örültem. Most hideg van, úgyis kevéssé vagyok motivált, csak a fejemnek esne jól a rendszeresebb mozgás.
Mellesleg a héten ahányszor hívtam Zolit, annyiszor rázott le (jóóó, persze babázik), ma meg épp ő ment (volna) futni, émmeg csak hazafelé tartottam, nem mellesleg dögéhesen. Nem futottam, ámen.
Majd hétvégén, mellesleg az sportos lesz, jön tesóm holnap, itt lesz vasárnapig, és megyünk ki ötpróbára is, persze "csak" középtávra, nekem az elég, nem kell mindenkinek ész nélkül kilométert hajhászni. Mondjuk ő is le tudná kocogni, de majd fut velem egy ideig, aztán gyalogol, ha olyanja van. Illetve van tervben egy halom keresztedzés, úgymint úszás, korcsolyázás, bowling, mondjuk ez utóbbi kettőhöz nem értek, de mindent a közös programokért :) Mellesleg, ha teszem azt, most töröm össze magam a koripályán, még mindig van időm kipihenni :) De azért nem szeretném, na. Remélem, most nem annyira lesz csúszós a jég, mint legutóbb :)

3. Nemtom, mit akartam még, de ezek szerint nem is olyan fontos. Lassan össze kéne már raknom nekem is a következő szezont, de vannak sötét foltok, főleg úgy márciustól júniusig. Mondjuk akkor már csak a jóidő miatt is kimegyek futni, de... Majd látjuk. Ha kiokoskodok valamit, úgyis ide írom be először.

Triatlon
Hauanita | 2007-11-02 14:46:25 | 2 hozzászólás

Aztán csak elő lett vakarva a bringám, és kicsit triatlonos hét lett ez a mostani.

Ami miatt aztán az ismerősök mindenfélével vádaskodnak kimondva, kimondatlanul :-)
Pedig nincs nekem ezzel nagy célom. Nem akarok IronWoman lenni, sőt: ráz tőle a hideg. Főleg a 180k bringa miatt.

Amikor futni kezdtem, kinyílt előttem egy világ, amit meg akartam ismerni. Ahova be kellett lépni, amit ki kellett tapasztalni. Öt éve nem ültem bringán.
Az úszás meg olyan furcsa nálam. Azzal, hogy Zoli megmutatta a gyorsúszás alapjait, sokat segített, meg elővettem a hátúszást is, amolyan autodidakta módon. Ezek kicsit változatosabbá teszik a faltól-falig úszkálást, ez is sokat jelent. De az úszás az sose szokott rendszeres lenni nálam. De nem adom fel. Hátha majd éppen most.

Triatlon. Igen, sok futó ismerősömből lett hobbi-triatlonista. Nyilván én is ki szeretném próbálni. De tényleg csak a bébitávost. Ami 500-750m úszás, 20-25k bringa + 5 kili futás. Szegeden van ilyen távú verseny, minden augusztusban, régóta szemezek vele. Igenám, de ez az esemény egyetlen héttel van a NIKE előtt, és én évekóta egy igazán jó félmaratonért harcoltam. Most összejött. Itt az idő nyitni kicsit a keresztedzések irányába is, mert a futás önmagában egyrészt nagyon nyírja az izületeket, én meg nem szeretnék úgy járni, hogy néhány év mindentbele, aztán meg sántikálni és porcerősítőn élni. Másrészt, a nyáron rájöttem, hogy egyedül nem tudok sokat futni, és amúgyis, jólesik a változatosság.

Úgyhogy a terv a következő. Tavaszig meg kellene próbálni, hogy heti 3-4-5 futás mellett (időszaktól függően) egy kondi + egy úszás hetente. Vagy legalább úgy, hogy havi 3-4 úszás, 2-3 kondi. Az nem vészesen sok. Aztán majd nyáron mehet a három egymás mellett, lesz rá időm, energiám, de biztos, hogy a futás lesz a főhangsúlyos. Meg ez messze is van. De tesóm is épp azon panaszkodott, hogy egyedül nem indul el mozogni (bringázni én se; meghát amit én bringázás címén csinálok, az na. Csak kirándulgatás vagymi), szóval így együtt egy-egy rövidebb túrára, vagy egy nagyobb bringatúrára akár a Balaton felvidéken, vagy a zalai dombságban (hja, szép tervek :o). Szóval azért semmi extra. Csak kiegészítésként. Mint az úszás is.

Hát, ez most lehet, kiábrándítóra sikerült, nekem nem az. Jól esett a tegnapi úszás is: rájöttem, hogyha a gyorsúszásnak kisebb szuszogós pihi után indulok neki, akkor már már végigmegy a 25m szépen, háton meg már bírok menni egyenesen, nem kötéltől kötélig :)) A mai bringázás is jó volt, főleg miután keresztülverekedtem magam a városon, ott kinn Sóstón már nyugis volt a terep. A Tüskevárnál leültünk egy padra pihenkélni kicsit, körbetekertük azt a tavacskát is, aztán jöttünk is vissza. Így elsőre elég is volt ez.

2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)