Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 656 280 km-t sportoltatok
Fuss, hogy utolérjenek!

Piros kb92 terepfutás

Bozót | 2009-11-03 16:14:35 | 3 hozzászólás

Megvolt a Piros!

Rettenet korai keléssel és tömegközlekedve igazán időben érkeztem Római-fürdő HÉVmegállóhoz, úgyhogy bőven várakozhattam még, mert előbb a túrázók rajtoltak, mi csak pontban 9-kor. Legalább volt időm nyirmogni, vacillálni a ruházatot illetően és igazgatni a Bökitől kölcsönkapott övtáskát :) A mérlegelés kissé szívenütött, ugyanis merészelt 59kilót mutatni az a nyomorult! ( Ha a dögnehéz NB cípőt és a ruházatot is leszámolom belőle, akkor is több, mint 58kg...jesszus! ) Egy kis hatos csapattal kezdtünk(Yoyoo, Steve, Böki, Galopp, Mjoci és szerénységem), de rögtön ez elején baromi sok volt a szint és képtelen voltam lépést tartani a többiekkel :( Egy helyen még bevártak, de nem lett volna értelme, hogy miattam tötyögjenek vagy szétfagyjanak amíg várnak. A Nagy-Kevélyre már csak túrázók társaságában vonszoltam fel magam, de a pont után megpillantottam Jocit, aki szintén leszakadt a csapattól, mert nem akart túl keményen kezdeni és gondolta, bevár. Hamar kiderült, hogy a lejtők nekem kedveznek az emelkedőkön viszont annyit se érek, mint egy határozottabb lepkeszellentés....

Kettesben gyűrtük az utat, rengeteg gyaloglással, de sebaj, lesz miből faragni jövőre :) A táj hihetetlenül szép volt, szinte sajnáltam, hogy nem volt nálam fényképezőgép, bár ha lett volna akkor bizonyára két nap alatt se érünk célba(így is sikerült a tájat bámulva elvéteni egy kanyart) A dömösi ponton jól belaktunk és nekivágtunk a hegynek újra. Közben telefonon életjelt adtunk a többieknek és megtudtuk, hogy bő 1 órával előttünk járnak, Galoppnak vacakol a térde, Yoyoo-nak bukfencezni támadt kedve, Steve pedig elsuhant tőlük. Galopp rendes volt, ott akarta hagyni nekem a széldzsekijét estére, de köszöntem, nem kellett, mert volt nálam még egy póló, plusz a Böszmés dzseki. Dobogókőre érve már nagyon hűlt az idő, elő-elő vetem a széldzsekit, de aztán futás közben vehettem ismét le. Közben szépen besötétedett, fejlámpákat felszereltük és így haladtunk tovább. Túrázókat előzgettünk időnként, de néhány apróbb elkavarásnak köszönhetően volt akivel többször is találkoztunk. Jól jelzett volt az útvonal, csak futva és pofázva kicsit könnyebb elvéteni egy-egy kanyart, főleg sötétben. Kopár-csárdához közeledve, Joci ezerszer elmondta, hogy milyen jó is lesz ott a melegben lecsüccsenni és finom leveskét kanalazni. Aztán egyszercsak odaértünk, és a csárdában csak egy-két vendég volt....Ha olvastuk volna az itinert, tudtuk volna, hogy idén a parkolóban van a pont, nem a csárda melegében :( Meleg leves azért volt és nagyon jólesett! Igyekeztünk viszont tovább, mert nagyon hideg volt és percek alatt átfáztunk ha nem mozogtunk. Egy újabb pöttynyi eltévedés után a Kakukk-hegyen összefutottunk még egy futóval aki nagyon megörült nekünk és innentől velünk is maradt végig. A Hosszú-ároknál csak párszor kérdezte meg, hogy még menyire hosszú :) , de nagyon szépen ment. Szerintem tudott volna gyorsabban is haladni, csak nem akart egyedül előremenni. A Nagy-Szénást könnyen legyűrtük és robogtunk Nagykovácsi felé, ahol terülj-terülj asztalkám és a pulcsim várt. Ettünk-ittunk és kelletlenül bár, de kiléptünk a hideg és sötét éjszakába, hogy még 22kilométeren át élvezzük. Itt abszolváltuk talán a leghosszabb összefüggő futószakaszt, amit csak a Fekete-fejre mászás és némi elkavarás szakított meg, aztán a János-hegyre már csak vonszoltuk magunkat, de lefelé mégiscsak kocogtunk kicsit. Eseménytelenül és meglepően csendben telt az utolsó pár kilométer, különösen a Budaörsre levezető rémséges ösvény (meredek, nagyon keskeny vízmosás, tele kövekkel, oldalt szurkálós bokrokkal) ahol csak időnkénti sziszegés és elfojtott káromkodás hagyta el ajkainkat :) És célbaértünk! A kis kavarásokkal együtt sem lett ("sajnos") Piros100, csak kb 92, és 17(!) órába tellt :D

A hazaérésre és egy jó zuhanyra még hat órát kellett várnom, de addigra úgy felfrissültem, hogy napközben nem voltam fáradt, simán tettem a dolgom, mint máskor. Este aztán, 41óra folyamatos ébrenlét után, nem kellett estimesét olvasni :)

 Gratulálok minden teljesítőnek, akár gyalog, akár futva tette meg a távot!

3 hozzászólás

yoyo 5259 napja
yoyo képe
Hát az olvasással hamar vége lett a futásnak ,azt hittem hosszabban  írsz  :P
A kopár csárdánál sohasem  a csárdában van a pont hanem kint  a padokon. Tavaly előtt  hóviharba ettük a gulyást  ;)sokat gondoltunk rátok ,és csak gratulálni tudok,mert ez nehéz túra volt .
Szép volt jövőre lehet farigcsálni az időből  ;)

mjoci 5259 napja
mjoci képe
Jó volt a társaságod, de legközelebb nem hagyom, hogy hizókurázzál egy terepkocogáson.:)))))))))))))
lbtibsz 5252 napja
lbtibsz képe
Sajnálattal tájékoztatlak, hogy a Pkb92 alatt egyáltalán nem gondoltam Rád, mert fogalmam sem volt, hogy még annál is őrültebb vagy, mint gondoltam. D:) Így aztán nyugodtan magamra húztam a Szfvár.-i Szent György Kórházban a takarót, s elalvás előtt azon merengtem, hogy október 15. óta az edzésnaplóm üres.
Most viszont megkésve gratulálok! (Ha mjoci szerint terepfutáson történő hízókúra esete forgott fenn, akkor vajon mit mondott volna a Lowe Alpinos várgesztesi étkezésünkre?)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-06 hó (1 bejegyzés)
2018-05 hó (1 bejegyzés)
2016-07 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-07 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (4 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (4 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (4 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (7 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (8 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (9 bejegyzés)
2010-07 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (7 bejegyzés)
2010-05 hó (8 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (12 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2010-01 hó (10 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)