Ma hosszú futást terveztem, de nem akartam bármi áron. A célom megvalósult, meg lett a félmaratoni távom, az eddigi legjobb 02:20:24-es időmmel. Ez 6:40-es átlagot jelent ami önmagamhoz képest jó teljesitménynek tűnik.

Elmerengtem futás közben egy kérdésen, ami a neten örökös téma.

És ez az 1. MIRE GONDOLSZ FUTÁS KÖZBEN illetve 2.NEM UNATKOZOL? kérdések.

Mivel minden futás más és más, így nem húzható sablonként a futásokra a "nem gondolok semmire" kifejezés, na persze a legcsodálatosabb érzés ugyan ez, de ez nálam ritkán fordul elő. Volt már olyan örömfutásom amikor tényleg csak én és az aszfalt, a fák, virágok, tó voltunk, amikor csak szárnyaltam, és minden lépés boldogsággal töltött el. Amikor hálás vagy, hogy futhatsz, hogy egészséges vagy, hálás vagy a tájért és a természet minden csodájáért.

Ez az érzés a mai távom alatt részben megvalósult, amikor már megfelelően adagolva kaptam az endorfint és más finomságot. Mivel később indultam a szokottnál, már sütött a nap, ami nem mindig jóleső érzés. De...ilyenkor veszi észre az ember a kerítés adta árnyékokat, ahol felüdülsz pár méter alatt, illetve a lágy szellőt, ami csak pont annyira fúj, hogy az izzadságcseppeket felszárítsa az arcodon. Vagy említhetném a kulacsban lévő vízet, amikor rádöbbensz, hogy akkor, ott az mekkora kincs, pedig naponta elsiklunk az értéke felett.

De ezek mellett azért  átsiklanak gondolatok az agyamon a mindennapi feladatokról is, sőt sokszor párbeszédet folytatok önmagammal. Többnyire elég jól megértjük egymást! :)

Aztán persze vannak a futás közbeni világmegváltó tervek szövögetése is, ami már jó sok km megtétele után kap szárnyra. Ezek között szerepel Velencei tókör, 30 km-es futás és olykor ultra távok gondolatával is kacérkodom. Mivel számomra elsősorban nem a sebesség hanem a mennyiség a cél, így azt hiszem jó úton haladok annak eléréséhez. Nah persze, a józan ész türelemre int, ami sosem volt erős oldalam, de lehet, hogy az évek múlása teszi, vagy az a tudat, hogy minden akkor érkezik az életembe, amikor az számomra a leginkább megfelelő, a türelem szó új értelmet nyert a szótáramban. :)

Az unatkozás téma a futás elkezdése után volt aktuális, de lehet, hogy a szó nem megfelelően fedezi a valóságot. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy fura az érzés, hogy te, akkor, ott CSAK futsz. Nincs a család, nincsenek megoldandó feladatok, nincs semmi csak te vagy és a futásod, és az érzés, hogy most valami szuper dolog történik veled. Aztán ahogy a hónapok telnek, egyre inkább eltűnik ez az érzés, és a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy futsz. Egy  ajándék amit te hoztál létre, azzal, hogy eindultál egy nem mindig könnyű úton, de minden egyes lefutott távval közelebb kerülsz a célodhoz, ami lehet akár egy ultra táv, vagy pár leadott kiló, vagy csak némi önismeret, ami szerintem a futás közben nagyon szépen alakítható.

És persze itt megemlíteném a jó példák fontosságát, ami erőt ad elindulni, hogy elhiszem én is képes vagyok rá, a barátokat akik bíztatnak és hisznek benned, futás alatt üzenetekkel bíztatnak, tanácsot vagy épp erőt adnak egy versenyen, hogy kibírd és menj tovább és tovább...ezek mind nagyon fontos dolgok és hálás vagyok értük.

Így 1 év elteltével bátran állíthatom, hogy SZERETEK futni, SZERETEM azt az embert aki futás közben vagyok, és lehet, hogy a boltból hazafelé tartó bárcsi, vagy a virágjait locsoló néni, nem mindig érti, a mosolyomat és lelkes köszönésemet hajnalban, de ilyenkor mindig picit közelebb kerülök a  barátságosabb, nyíltabb ÉNemhez, és ezáltal én is örömet okozok a mosolyommal egy vadidegen embernek.