Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 34 926 403 km-t sportoltatok
Irkafirkák

Karácsonyi lidércnyomás

holovacz | 2013-12-23 14:49:18 | 18 hozzászólás

Szentségtörő blog

A címet egyik kedvenc mesémből emeltem át, kicsit mindig valóban lidércnyomásnak élem meg a karácsonyt, és ezzel senkit nem szeretnék ezen a szent ünnepen felbosszantani... :) Előrebocsátom, nem vitát szeretnék gerjeszteni, csak jólesik kiírni ezeket a gondolatokat magamból...


Nem tudok mit kezdeni vele igazából... nem vagyok keresztény... vagyis az vagyok papíron, de nem sok beleszólásom volt csecsemőként, hogy szeretném-e... így papíron igen, lelkem mélyén nem vagyok hívő... a szó hagyományos értelmében... tehát azt nem ünnepelhetem karácsonykor, amiben nem hiszek, ergo mit kellene ünnepelnem... Erre persze rögtön jön a kielégítő válasz, hát a szeretetet... ilyenkor ünnepeljük a szeretetet, hisz ugye rengeteg nem igazán hívő ember is nagy odaadással készül a karácsonyra... De nekem ezzel is bajom van... Mit kell a szereteten ünnepelni? A szeretet az egyik legtermészetesebb, legalapvetőbb lételemünk... élni sem tudnánk nélküle... olyan, mint a levegő... szeretet nélkül halottak vagyunk... Szóval az én értelmezésemben ennek sem sok értelme van... De valamit csak ünnepelni kell ilyenkor, hisz mindenki ünnepel... vagy legalábbis úgy csinál... :) ... Hogy az eo-hoz is kapcsolódjon némileg az iromány, járkáltam ma jó sokat, betudhatjuk túrának is, vásároltam, de nagyobbrészt inkább csak bámészkodtam... szeretem megfigyelni az embereket... amit láttam, nekem inkább egy vígjátékba hajló drámához hasonlított... sokfélék vagyunk... ami közös, hogy mindenki rohan, komoly és fásult, igazán felszabadult örömöt nagyon-nagyon kevesek arcán láttam... mögöttem az egyik áruházban azt mondja egy lány a másiknak, Nem tudom, hogy lesz ez a karácsonyozás, semmit nem találtam, amit kerestem... Tényleg erről szólna? Nem hiszem...


Életem legemlékezetesebb karácsonyán kettesben voltam a nagyanyámmal... kint töltöttem a téli szünetet a pici faluban, ahol élt, utolsó ház, dombok, erdők, és nagy hó... nem állított fát, csak gallyakat díszítettünk fel, nagy csend volt, bejglit sütött, este pedig gyertyafénynél ültünk, mesélt nekem és énekeltünk... és sokat nevettünk... valami nagyon mély tisztaság volt ebben... nem véletlenül emlékszem rá, gondolom... azóta is keresem ezt az érzést, de nem igazán találom... más a világ, mások az értékek és mások az emberek... Áruházak polcain keresik sokan a boldogságot... ott is meg lehet találni, de önmagában még nem elég...  Majd' mindenkinél bevásárlószatyor, mindenki készül, mert 'kötelező'... mert ilyenkor ajándékozni illik, mert ilyenkor kedvesnek illik lenni egymással, mert ilyenkor könnyes szemmel illik állni a fa alatt (róluk már nem is szólok, ünnepi díszbe öltöztetett halottak, ezzel aztán sokaknál ki is verem a biztosítékot, de nem baj:)) ... Mégis sántít nekem az egész... ezért hát menekülök a supermarketekből, a csingilingi, vagy épp ellenkezőleg, líraian szomorkás karácsonyi zenéktől, amiktől egy rosszabb passzban lévő ember, akit esetleg épp elhagytak, simán felvágja az ereit, aztán menekülök az akcióktól, és úgy globál menekülök a városból, a hömpölygő embertömegből...


Nem mondom én, hogy nem kell ünnepelni, hogy nem lehet ezen a pár napon még jobban szeretni egymást, de a többin is kellene... minden egyes napon... jobban szeretem a váratlan meglepetéseket, a váratlan ajándékokat, a váratlan gyertyafényes vacsorát... mondjuk május 5-én vagy október 21-én, mindegy mikor... és ha minden egyes nap kedvesek vagyunk egymáshoz, a közértben, a piacon, a munkahelyen, vagy csak egyszerűen családon belül, akkor van értelme megünnepelni év végén, hogy mennyire szeretjük egymást...


Volt egy szép pillanatom ma, meg is könnyeztem, bevallom... van egy 'hajléktalanom'... csak azért hívom így, mert  rendszeresen látom ugyanazon a helyen, és ha nem látom egy-két napig, szinte aggodalom fog el, hogy vajon túlélte-e az előző éjszakát... nem érdekel, hogy ki az, és hogyan került oda... nem vagyunk hibátlanok, egyikünk sem... ma az egyik boltban csillogó-villogó kétszáz forintos kaptam vissza... azt adtam neki oda... mindig nagyon össze van kuporodva ebben a hidegben, a templom mellett, a fa tövében ül... most is szinte teljesen eltűnt a kabátjában ... amikor beletettem a pénzt a kis edénykéjébe, rámnézett és azt mondta: 'Boldog karácsonyt!' De nem gúnyosan vagy lenézően, szívből jövően... A két szemem abban a pillanatban megtelt könnyel... Hogyan tudja azt mondani egy félig összefagyott ember egy szatyrokkal felpakolt másik embernek, aki indul haza a meleg lakásba, hogy Boldog karácsonyt? ... Hogy van ennyi ereje? Elszégyelltem magam... hisz neki már az egész jelenléte egy bocsánatkérés... bocsánatkérés, mert itt van, mert szánalomra méltó, mert útban van, mert elrontott valahol valamit... nem szabad lenne, hogy így éljenek emberek... de tudom, ez egy ördögi kör, és nem lehet mindenkit megmenteni... De ha valahol létezik Isten, ebben a pillanatban ott volt... vagy ha nem Isten, akkor egy angyal...


Kívánok hát én is Mindenkinek Szép Ünnepet, és kívánom, legyenek meg azok a pillanatok, amikre érdemes lesz visszaemlékezni a következő év nehézkesebb vagy keserűbb napjain, és ilyen napokból minél kevesebb legyen :)