Ma, amikor - március 31-e óta - immáron sokadjára kaptam futással kapcsolatban egyértelmü negatív visszacsatolást, kikristályosodott bennem, hogy akkor ennyi volt...
A felkészülés és a szezon meglepetéseket okozott számomra, elöbb sok pozitívat, aztán inkább már csak negatívakat...
Jelen pillanatban az összes körülményt figyelembe véve legjobb megoldás, ha a mai nappal lezárom a 2012-es tavaszi-nyári versenyszezonom...
Fergeteges márciusom volt, túlteljesítettem a terveimet és benne volt a pakliban, hogy akár a félmaratoni és a maratoni egyéni csúcs is összejöhet, annek ellenére, hogy egészen februárig még csak a megközelítésüket is teljességgel lehetetlennek tartottam...
Aztán végül az elért eredmények mellett sikerült magam annyira kicsavarni, hogy március után gyakorlatilag már nem tudtam a rendszert újrainstallálni...
Testileg nem, aztán ez szép lassan lelkileg is felörölt.
A sok betonos edzés, két szerencsétlen baleset és a hatórák izomzatilag teljesen padlóra tettek, hónapok óta fájdogált itt-ott, mostanra pedig tarthatatlanná vált az állapot. Megoldás van, de a szezonból hátralévö idö ehhez már kevés.
Mindemellett jelen pillanatban más teendök is akadnak, szóval úgy érzem, legföbb ideje pihenni és feltöltödni.
Sajnálom, hogy a tervezett versenyeken (Siófok, Keszthely) nem leszek ott, de jelen pillanatban semmi értelmét nem látom további két hét kínlódásnak...
A továbbiakra van egy A és egy B terv...
Az A terv szerint összehegesztem magam, majd felkészülök öszre...
A B terv szerint összehegesztem magam de nem készülök fel öszre, hanem nekilátok egy immáron 7 éves projektem befejezéséhez...
Így vagy úgy, de még hallani fogtok rólam :)
Addig is jó edzéseket, jó versenyeket és jó naplózást kívánok mindenkinek! :)
